Egy régi barát

Felkelt hát, összepakolt, és elindult az éj közepén. Nem vitt magával sok mindent, egy táskát, egy pokrócot, egy kést, otthagyott zsebpénzét, és pár ruhát. Sötét is volt, hideg is volt, egyedül is volt, és félt is. A közeli erdőbe ment, felmászott egy fára, és aludt tovább. Másnap hajnalig volt a fán, hajnalban ébredt, és elindult tovább, bár nem tudta merre. Szíve valamiért húzta vissza a Harcos kastélyba, de ugyanakkor el is onnan, nem akart visszamenni, de mégis.. A Rejtőzködő Angyalokhoz is szeretett volna visszamenni, de már nem igazán volt benne a kémkedésben... Fogalma sem volt, merre induljon. Ájxnel városa nem volt annyira messze, mint a másik kettő, hát arra indult, bár nem tudta miért. Úgy volt vele, megpihen valamelyik fogadóban, és aztán megpróbál beszélni Wise-szal. Így betért a legközelebbi fogadóba, ahol egy ismerős arcot látott. Rövid, barna haj, kék szemek, kidolgozott, izmos, felsőtest. És a férfi ismerős mosolya, hangja, ahogy a pultnál ülve odaintett neki.

-Szia, Alysha! Mi újság veled?

-Iván?

-Egy kicsit megváltoztam talán?- Mosolygott Iván.

-Egy kicsit.. – Ült le mellé Alysha.

-Mi ez a búsulás? Hova lett a vidámság a szemedből?

- Nem tudom... - Sóhajtotta Alysha. - A Harcosok kidobtak, a házam lakhatatlan, és fogalmam sincs, mit kezdjek magammal...

- Szóval szinte teljesen ugyanaz a helyzet, mint nálam.

- Alfréd kidobott?

- Jah... Megunta, hogy állandóan nyavalyogtam a kastély elhagyása miatt, hát vissza se enged...

- Te szegény..!- Alysha arcára keserű mosoly ült ki. Örült, hogy újra látja Ivánt, még akkor is, ha most mindketten szomorúak. Iván is úgy tűnt, örül a társaságának, eddig szomorúan bámult maga elé, most mosolygott. Alysha arcára is enyhe mosoly ült ki. 

- Hogy-hogy Ájxnelbe jöttél, azok után, ami itt történt veled?

- Most csak idefújt a szél…

- És a Harcosok? Mi történt, hogy nem ott vagy?

- Történt egy kis félreértés, és enyhén szólva kihajítottak… Még a nagyfőnökkel nem beszéltem, de ez van..

- És hol töltöd a napjaid így?..

- Hát van egy házam, de.. Felújításra szorul… Nagyon is.

- Megnézzük? Lehet, hogy össze tudom hozni. Ha van vendégszoba, még lakótársak is lehetünk.

- Van… - Mosolyodott el Alysha is végre. – De… Nem tudom, jártál-e valaha nálunk, Röffréten?. – Mint a legtöbbször, most is nevetés tört ki a falu neve hallatán, Iván jót kacagott rajta. – Nem, nem jártál még ott. – Állapította meg Alysha. – Nos, igen, nem túl szimpatikus keverékek alapították, nem véletlenül lett az a neve, ami..

- Valahogy sejtettem. – Mosolygott a fiú. – Amúgy lehet, hogy vicces, de hallottam már róla.. Apró falucska, pár száz fős lakossággal.

- Ahogy mondod. – Bólintott Alysha, és kifelé indult. – Megnézzük akkor? – Iván bólintott, kifizette az ebédjét, és elindult Alysha-val.

- Gyalogolnál, vagy elvihetlek? – Intett egy sötétpej ló felé Iván. Alysha mosolyogva úgy tett, mint akit elgondolkodtat a kérdés, de nem volt ideje megszólalni, Iván már a ló hátán léptetett mellé, és kezet nyújtva neki eldöntötte a kérdést egy újabbat feltéve: - Elém, vagy mögém?

- Eléd, úgy kisebb az esélye, hogy leessek.

- Nem fogsz leesni, annyira nem veszélyes ez a fenevad. – Simogatta meg a ló nyakát szeretetteljesen Iván, majd felsegítette a hátasra a lányt, és elindultak Alysha vezénylésével. Iván eléggé elszörnyedt, amikor a házban a tűzdémon nyomait meglátta. – Már értem, miért voltál olyan letört…

- És te? – Váltott témát gyorsan Alysha, de hangján érződött, hogy komolyan aggódik barátjáért. – Nagyon szomorú voltál az utóbbi időkben, amikor el kellett mennem. Mi történt?

- Hát a nevelésem elég keményen zajlott, mint láttad. Hozzá voltam szokva, hogy…

- Folytasd. – Biztatóan megfogta Alysha a kezét, mire Iván magán erőt véve folytatta:

- Hozzá vagyok szokva, hogy el kell engednem a Harcosokat.. De Te.. Olyan őszinte voltál.. Olyan barátságos.. Egy barátot találtam benned, nem egy munkatársat. És nagyon féltem, hogy elbuksz a próbán, vagy, hogy ha átmész, nem is látlak többet, mint ahogy történni szokott.

- És Angelika? Azt mondtad, én voltam az első nő. Pedig ő egy évvel korábban volt nálatok, mint én!

- Hát igen.. Csak ő olyan szinten volt munkatárs, hogy őszintén megvallva eszembe sem jutott, hogy nő… - Jókedv támadt a két fiatal között. Jót beszélgettek, miközben az Iván által vásárolt festékekkel átszínezték a lakás falait, eltűntetve a démon által hagyott nyomokat. A bútorok huzatát már Alysha nevelőcsaládja is tervezte lecserélni, így azokat csak át kellett mosni, és lecserélni. Estére végeztek így is mindennel. Iván összedobott egy kiadós vacsorát, és pihenni indultak, amikor valaki kopogott. A szomszéddal lebeszélték, hogy a ház használatban lesz, de a kert és persze a gyümölcse az övé továbbra is. El sem tudták volna képzelni, mi, vagy ki lehet az. Iván rögtön apjára gondolt, ami nem töltötte el kimondottan örömmel – igen, az az egy-két pofon nem csak Alysha-val szemben csattant el…

 Alysha legnagyobb meglepődésére Manfréd állt az ajtóban, este, 21:30-kor.

-Jó estét. Tartozom egy alapos bocsánatkéréssel, és némi kárpótlással. Wise mindent megmagyarázott. Harcos vagy még mindig. Kémnek tanultál, az volt a dolgod, hogy megtéveszd a varázslót. – Egy pillanatra elakadt a szava, amikor meglátta, hogy Iván is a házban tartózkodik. A kettejük tekintete rögtön összevillant: Manfréd ártó szándéktól tartott, tekintve Alysha és Iván fizikai erőlétét, a fiú sokkal inkább edzésben volt; Iván azonban a késői zavarás miatt nézett ellenséges tekintettel a Harcosra, egyikőjük szerint sem volt a másik megbízható. Alysha meg nem tudta, mit szóljon hozzá, hogy a fiúk most összekapnak rajta, érte. Az alapos félreértés hangokat nem kívánt. Pár perc néma, de ellenséges szemezés után Manfréd elköszönt, felpattant lovára, és eltűnt a földúton. Iván rögtön a lány felé fordult:

- Ezzel voltál összezárva egy légtérbe? Részvétem. Még a tisztességes időt sem tudja betartani. Remélem, nem bízol meg benne?... – Kérdezte Iván. Alysha vállat vont:

-  Kiben lehet manapság? De, kérlek, ne bántsd. Se szóval, se tettel, se előttem, se mögöttem. – Iván értetlen tekintetén látszott, hogy kezdi érteni, Alysha mennyire félreértette a helyzetet, el is sápadt szerencsétlen.

- Én nem úgy értettem, hogy..! – Zavartan felnevetett. – Nem féltékenységből mondom!... Csak úgy tekintek rád, mint egy barátra, nem többre. Ha bejön neked, én azt sem bánom, csak nehogy koppanj. – Látva Alysha zavart, kipirult arcát, gyorsan ásított egyet. – Menjünk aludni szerintem…

-I..igen…- Válaszolta a lány. – Az lesz a legjobb.

- Jó éjt. – És azzal Iván bement a vendégszobába, magára zárva az ajtót. Komolyan elgondolkodott, mielőtt elaludt volna. Alysha túl őszinte.. És ha ez a csávó tényleg tetszik neki, nem fogja tudni sokáig leplezni. Azonban ha az éjszakai időkorlátra nincs tekintettel, az érzéseire hogy lenne?... Szüksége lesz rá, de magához sem akarja túl közel engedni. Fiatal még… Túl fiatal hozzá, és sokkal inkább tekint rá gyerekként, mintsem érett nőt látna benne. Lehet, hogy ügyes kém, de még éretlen, átlátható, ha valaki egy kicsit közelebb kerül hozzá… Alysha csakúgy, mint anno a vájnix beszélgetéséről, Iván aggodalmairól sem sejtett semmit, mikor álmaiba merült. Manfréd viszont Ivánról feltételezett dolgokat. Nem ismeri még egyiket sem, de az, hogy Alysha mennyire kétségbeesettnek tűnt, amikor Alfréd nekiesett ott az udvaron, hogy mennyire letört volt, amikor megnyerte az ütközetet, nem vetett túl jó fényt a szemében Ivánra. Alig várta, hogy másnap visszatérjen Alysha, és figyelmeztethesse a veszélyre.

Emlékek...

Mikor a kastélyba értek, Alyshat már nem engedték be.

-Tessék?! Nem mehetek be?!-Kérdezte kerek szemekkel a lány a Harcost, aki közölte vele a hírt.-Miért, mi rosszat tettem?!

-Azt már nem tudom, kisasszony. De nem engedhetem be..

-Értem.-Lehajtotta a fejét, leszállt a lóról.- Ez az állat ide tartozik.-A Harcos elvette a kantárt, bólintott, majd az út felé intett. Alysha engedelmeskedett, és elment. Elbolyongott szülővárosáig, befordult a jól ismert utcába, elsétált a kerítéséig, a házra nézett. Nagy, otthonos, biztonságos, szép vályogház volt, nagy udvarral, hátul ólakkal, művelt kerttel. Kulcsai nyitották a kaput, mely nagyot nyekkent. Évek óta nem járt itt. A kertet bérbe adta szomszédjának, aki gondosan művelte. Az ólak üresek voltak, az udvaron és legelőkön térdig ért a selymes fű. A régi hintaállvány, amit még nevelőapja készített, ott állt, bár már eléggé elkorhadt a fa anyaga, és madárfészek is látszott a tetején. Szomorúan sóhajtott. "Régi, szép emlékek!"-Lehajtott fejjel lépkedett a köveken egészen a ház faajtajáig, a kulcs ezt is kinyitotta. Bent rend volt, bár a pókhálók, és a por mindenhol feltűnt. Továbbment, bekanyarodott a konyhába. Megborzongott a látványtól. A bútorok, a falak, a plafon megkormozódva, az ablakon még ott volt a ráspriccelt vér. Még tovább ment, a fürdőszoba felé. Az ajtón vérből tenyérlenyomat, ami egészen az ajtó aljáig húzódott, a kád oldalán még látszott az egykori véres víz, a wc és a mosdókagyló szanaszét volt törve, a mosógép is kormos volt. Alysha fájó emlékeket látott maga előtt.. Azokat az emlékeket, amik 16 éves korában történtek vele, 10 éve... Egy ebéddel kezdődött minden, aztán az ablak betört, és a tűzdémon mindenkit megölt mire Alysha visszaért. Akkor határozta el, hogy belép a Rejtőzködő Angyalokhoz, és bosszút áll. Továbbhaladt a szobája felé, az ajtó zárva volt. Már besötétedett, szóval úgy döntött, nem megy sehová. Ledőlt hát az ágyába, és elaludt. Furcsa álma volt:

Beléptem az ajtón, nevelő szüleim, és mostohahúgom otthon volt.

-Sziasztok!-köszöntem, de nem válaszoltak. Nem értettem, odamentem hozzájuk közelebb, és úgy köszöntem, ahogy suliból hazaérve köszönni szoktam nekik:-Hallihó!-Megint nem jött válasz. Mostohaanyám elé álltam.-Látsz engem?-Kérdeztem, nem felelt, lépett egyet, mire én hanyatt estem. Akkor rádöbbentem, hogy nem látnak, nem voltam ott teljesen, csak egy részem, ami számukra láthatatlan. Mostohatestvéremhez léptem. Kék szemei úgy néztek felém, mintha látott volna, bár nem volt a tükörképem szemében.

-Nem, nem! Szabaduljunk meg tőle egyszer s mindenkorra!-Hallottam a kiabálást a hátam mögül.-Valahogy csak el lehet érni, hogy balesetnek tűnjön a halála annak a félvérű kis...!-ordította nevelőapám.

-De drágám! A testvérem gyermeke!-tiltakozott nevelőanyám. Lesápadtam, mert rájöttem: Rólam beszélnek! Ez az a szombat, az a végzetesen szomorú nap....

-És egy váratlan démontámadás?

-Jó....-sóhajtotta nevelőanyám.-De nehogy baj legyen belőle!

-Ne félj, drágám, nem lesz.-Ezzel nevelőapám elment. Az órára néztem, 10:30 én ilyenkor még a vonaton voltam, úton hazafelé. Az órák lassan teltek... 11:20-kor visszaért nevelőapám, a tűzdémont láncon vezetve.

-Nem veszélyes?

-Nem, ránk nem..-De alighogy nevelőapám ezt kimondta, a démon megvadult, eltépte a láncokat, és a kislánynak esett, a vér szanaszét repült, a korom megült a falakon, és amikor befalta a testet, úgy fellángolt, hogy a plafon is kormos lett. Nevelőanyám sikítógörcsöt kapott, a férje teljesen lefagyott. A férfi volt a következő áldozat. Nekiesett a fürdőszobaajtónak, otthagyva véres tenyérlenyomatát. Elfordultam, nem tudtam tovább nézni... Fel akartam ébredni, próbáltam magamhoz térni, de nem sikerült. Összekuporodtam a földön, befogtam a fülem, és lehajtottam a fejem, hogy ne lássam, mi történik ezután. A következő hang, amit hallottam, az az ablak törése volt. A démon távozott. Megjöttem én, berohantam a házba, remegni láttam magam... A fiatal, 16 éves kislány zokogni kezd a nevelőapja feje mellett....

Alysha úgy riadt fel, hogy a lendülettől felült az ágyában. Éjfél volt, de tudta, hogy nem maradhat ott tovább, mert megőrül.. Kínozta a tudat, hogy abban a házban meghaltak a számára legfontosabb emberek.

Hoppá...

-Remek!-pár mély levegővétel után Dina megnyugodott. Visszamentek. A többiek le voltak kötözve, varázslattal megbénítva.
-Mi történt?!-Kerekedett el Alysha szeme, de a többiek nem tudtak válaszolni, mert a szájuk is be volt kötve. Dina már nem tudta feltenni a kérdést, ugyanis odakerült melléjük. Alysha rögtön kapcsolt, hogy mi a helyzet, elvigyorodott, és megjegyezte:-Végre azt kapják, amit megérdemelnek!
-Hogy mondod??-kérdezte a mágus.
-Elég csúnyán rám ijesztettek az első napon. igen jó most őket is ijedten látni.
-Igen, eléggé megrémültek.-Vigyorgott a mágus. Alysha-t nem kötözte le, így a lány elérte, amit akart.-Előbb-utóbb az összes többi harcos is így fog járni.
-Nem túl nagy feladat ez egy mágusnak? Bizonyára jól jönne egy csali, vagy éppen egy segítőtárs..?
-Hm... Nekem nem kell!
-Rendben, de ha másképp alakulna, rám számíthatsz.
-Nem tudom, megbízhatok-e egy fattyúban...
-Az emberek kitagadtak, piszkáltak csupán származásom miatt, amiről nem is tehetek... Ezek után mi okom lenne melléjük állni?!
-Igazad van, ifjú Harcos! Hát legyen, kapsz egy esélyt.
-Megtisztel.
-Tetszik a stílusod.
-Egyedi.
-Látod, az biztos.
-Mi lesz a feladatom?
-Egyelőre csak Albertina ne maradjon egyedül, nem akarom, hogy baja essen.-Alysha bólintott, és elindult a lány után.  Hamar megtalálta, és kísérte végig, ameddig a lány ment. Amikor visszaértek, a Harcosok már nem voltak ott, ahol Alysha utoljára látta őket összekötözve.
-Hát a barátaid?-kérdezte Albertina a másik lánytól, de a mágus válaszolt:
-Elmentek.
-De miért nélküle?-Mutatott Albertina Alysha-ra.
-Azt mondták, hogy maradjon itt, és segítsen nekünk, ők meg elmentek egy küldetés miatt.
-Értem...Hát, a képet úgy nézem nem kapom meg..-Sóhajtotta a lány.
-Megnézem majd, hogy mit tehetek az érdekedben.- Mosolygott Alysha szelíden.
-Köszönöm szépen!-Mosolygott a másik lány is.
-Nos, lányok...-Szólalt meg a mágus.- Ebéd lesz?
-Lesz!-Bólintott Albertina, majd a konyhába ment.
-Egy dolgot árulj el.-Lépett közelebb Alysha a mágushoz.-Honnan jöttél rá, hogy Harcosok vagyunk?
-A Rejtőzködő Angyaloktól kerültél át hozzájuk, így mesélted. Nos, innentől már egyértelmű volt számomra.
-Értem. És a többi Harcos hova került?
-Annyira még nem bízom benned, hogy ezt elmondjam.-Alysha egy bólintással jelezte, hogy megértette, és elindult a másik lány után.
-Mennyire vagytok jóban a mágussal?-Kérdezte Alysha, miközben leültek krumplit pucolni az ebédhez.
-hm?
-Ismered a titkait, szobáját, vagy hogy van-e valami rejtegetnivalója?
-Ennyire nem vagyunk jóban... A szobájába sosem mehettem be. És a varázslatait sem ismerem.
-Értem.
-Miért kérded?
-Csak úgy...
-Jó...-
3 Napig nem változott a helyzet, Alysha egész jól beilleszkedett ez idő alatt, de a csapatról semmit nem tudott. Ez a tény nagyon aggasztotta, három nap étel és víz nélkül veszélyes, márpedig a mágus csak egy adag ételt fogyasztott. És Alysha azt sem látta, hogy vizet vitt volna magával. Harmadik napon, hajnalban, mikor Albi még aludt, feltette ismét a kérdést:
-A Harcosok hol vannak?
-Tényleg érdekel?-Kérdezett vissza a mágus. Alysha nagyot nyelt, majd bólintott. -Hát jó...-Ezzel megindult a pince felé, Alysha utána. A Harcosok mindannyian lent voltak a pincében, eszméletlenül feküdtek egymáson, mintha krumplis zsákokat dobáltak volna egymásra. Alysha szíve összeszorult, de arca gonosz vigyort öltött magára.
-Azt kapták, amit érdemeltek.-Jegyezte meg gúnyosan Alysha. Egy gyenge szó hagyta el Manfréd ajkait, de ez a szó úgy mart Alysha szívébe, hogy azt leírni sem lehet.:
-Áruló!...
-Az.-Vigyorgott a mágus.-Tán zavar, vesztes?!
-Nem méltó válaszra.-Jegyezte meg Alysha, bár nagyon nehezen állta meg, hogy ne szóljon vissza a mágusnak.
-Hol vagytok?-Hallatszott Albertina hangja, mire a mágus a lépcsőhöz sétált.
-Igazad van, ifjú Harcos!-Vetette oda félvállról Alysha-nak, majd felment, a lány utána. Reggelijük már az asztalon várta őket, hát leültek enni. Albi is hamarosan csatlakozott hozzá.
-Ma ellátogatnék egy régi barátomhoz.-Szólalt meg Alysha.
-Nem gond.-Felelte a mágus Alysha nagy megkönnyebbülésére.- De ha holnapra nem érsz vissza...-harapott egy újabb falatot a szendvicséből a mágus, és mikor kiürült a szája, folytatta:- Akkor ebbe a házba már nincs bejárásod.
-Rendben.-Bólintott Alysha. Reggeli után el is indult, egyenesen a Harcos kastélyba. Útközben összefutott a lovakkal, hát elvitte őket is a kastélyba. Ott egyenesen Wise-ot kereste fel.
-Hogy-hogy egyedül, zöldfülű?-mosolyodott el Wise.
-Baj van, a többiek fogságba estek a mágusnál, lent vannak a pincéjében, a legtöbben eszméletlenül..
-Értem. Hát akkor elmégy értük.
-Egyedül?
-Igen, viszel magaddal egy kis ajándékot a mágusnak, amitől annyi neki.
-És Albival mi lesz?
-Albi???
-Albertina, a vörös hajú lány, aki igen szoros kapcsolatban van a mágussal.
-Őt hozd el épségben ide.
-Rendben.
-Itt az ajándék.-Ezzel a lány kezébe nyomott egy tenyér nagyságú becsomagolt, szalagos dobozkát. Alysha bólintott, felült lovára, és mindenkiét, plusz egy átlagos lovat is vitt magával. Őket az erdőben elrejtve hagyta. Visszament a toronyba ebéd után érkezve. A mágus kezébe nyomta a dobozt.
-A barátom küldte önnek.-Közölte.- Nem tudom, mi van benne.
-Kedves tőle.-A mágus hamar fel is bontotta a dobozt, ami egy arany nyakláncot rejtett.-Szép darab!-A mágusnak valószínűleg tetszett, ugyanis azonnal fel is vette. A szeme erre kiakadt, összeesett, és egy hosszú, elnyújtott hörgéssel kilehelte a lelkét. Albertina zokogva borult mellé. Alysha szíve összeszorult, de tudta, hogy mi a dolga. Lement a többiekhez, kiszabadította és megitatta őket.
-Most el akarod játszani, hogy a mi oldalunkon állsz, te kétszínű áruló?!-Hangzott Dina jéghideg mondata.
-Nem eljátszom..-Tiltakozott Alysha.
-Ahhoz képest jól otthagytál minket.-Mondta szomorúan Manfréd.-Csalódtam benned...
-Hidd el, én mindent megtettem azért, hogy minél előbb segíthessek rajtatok!
-3 és fél nap neked minél előbb?!-kérdezte Holló feszülten.
-A lovak az erdőben várnak, Wise segített a mágus legyőzésében, és Albertinát el kell vinnünk a Harcos kastélyba. Ebéddel várnak mindannyiunkat.
-Szerintem hihetünk neki.-Szólalt meg Angelika.-Elvégre, ha ő nem segít, már későn kezdenének keresni a Harcosok.
-Nem tudok megbízni benne.-Jelentette ki Manfréd.-Elvezet a lovakhoz, és utána elválnak útjaink.-Alysha lehajtotta a fejét. Minden úgy történt, ahogy Manfréd mondta. Alysha és Albi más úton kellett, hogy a kastélyba induljanak, ugyanis elkergették őket. Alysha csuklója megsérült, ahogy Dina rálőtt. Csak másnapra értek a kastélyba.

Vissza a küldetéshez

-Szóval Albertina, te ismersz minket?-Kérdezte Manfréd amikor már megszokta szeme a félhomályt. A lány csak úgy válaszolt, hogy mindenkire rámutatott, miközben a nevüket meg egy-két érdekességüket mondta:
-Manfréd a csapatvezér, Dina  a gonoszka, Holló a durcis, mogorva. Angelika a gyógyító, Alysha pedig az ismeretlen...
-Nem is vagyok durcis!-Tiltakozott Holló feltartott kezekkel.
-De a többiben igaza van.-Jegyezte meg Dina.
-Nos, elvezetlek titeket a vendégszobáinkhoz. A vacsorát majd viszem.-Mosolygott Albertina, majd úgy tett, ahogy mondta.  Aztán aludni tértek.
Másnap reggeli után a csapat összeült beszélgetni. Amit szintén Manfréd kezdett:
-Úgy tűnik, a küldetésünket könnyebben végrehajtjuk, mint gondoltuk.
-khm!...-Zavarta meg egy ismeretlen hang beszélgetésüket. A lámpák fénye visszatért normális világításba. A csapat fele elhajolt a Manfréd mögött lévő férfitől rémületében. A férfi magas volt, ősz haja, és bajsza hamuszürkének tűnt szinte fehér bőréhez képest. Szeme szokatlan színekben pompázott, valahogy úgy, ahogy Alysha-é is. Fekete pupillája ördögi párost alkotott vérvörös íriszével, és csak ijesztőbbé tette szemét, hogy ahol normális embereknek fehér színű a szeme, neki smaragdzöld volt, amellett feketével körbehúzta, hogy még démonosabb legyen. Mágusokra jellemző lila süveget viselt, melyen elszórtan található volt egy-két fehér csillag, és egy fogyó Hold minta. Rákötve egy smaragdzöld szalag. Fekete bajsza szinte összeolvadt feketére festett ajkaival. Felsőtestén smaragd színű gombok villantak, ugyanis lila köpenyben végződő mellénye nem volt begombolva. Alatta látszott a kék póló, lejjebb a furcsa, szoknya szerű ruhadarab, aminek vörös anyaga kellős közepén is egy süveg virított. A lábaiból már csak koboldokra emlékeztető fölfelé ívelő lábujjú koromfekete cipője látszott. Körmeit is feketére festette. Hangja hátborzongatóan mély volt, és lassú, mintha egy lassított felvételt hallanak:
-Albertina! Mit keresnek ezek a házamban?!
-Eltévedt vándorok, uram. Tegnap bolyongtak ki az erdőből, és adtam nekik élelmet és szállást.
-hm...-Morgott egy sort a vén mágus, majd elsötétítette újra a lámpákat egyetlen pillantásával. Szemei világítottak, mint valami démoné.- Ha már itt vannak maradjanak, de a te felelősséged minden tettük, te engedted be őket.-Albertina bólintása után a mágus folytatta:-Most viszont eredj, a piac nem vár rád órákon át!-A lány ismét bólintott, majd kosárért sietett, és eltűnt az ajtó mögött. A férfi leült az asztalhoz, a többiek a szőnyegen ücsörögtek körben. -Tudom ám, kik vagytok.-Jegyezte meg a mágus.-És azt is jól tudom, hogy miért jöttetek.
-Valóban?!-Kérdezte Dina, bár még nem látott semmit, összehúzott szemekkel meredt a sötétségbe, ahonnan a hangot hallotta.
-Valóban. Idegesítő haszonlesők vagytok, akik befészkelik magukat egy házba, és egész addig maradnak ott, amíg a házigazdát teljesen ki nem eszik a vagyonából. De nem foglak kidobni benneteket. Albi fiatal, had jöjjön rá saját maga, hogy milyen aljas kis patkányok az ilyen férgek!-Manfréd mély levegőt vett, hogy megnyugodjon. Mivel jó varázsló hírnevében állt, és, mint észrevette, a félhomály ellenére éppen egy varázskönyvet lapozgatott, nem igazán lenne túl mulatságos számukra, ha rájönne, hogy azért vannak itt, hogy megtudják a gyenge pontját. Gondolkodóba esett: Ugyan egyáltalán nem esett jól neki a mágus becsületsértő szava, de ha elé vág egy adag pénzt, hogy megcáfolja őt, akkor nem igen tudná magát hogy kimagyarázni. Szóval inkább elkergette a gondolatot, had maradjon csak a mágus ebben a tévhitben. Biztonságban ugyan így sincsenek, de legalább nem forog kockán az életük, csak az, hogy kidobhatják őket. Gondolataiból Dina hangja térítette vissza a valóságba.
-Tudja kit nevezzen....!!!-Állt fel a lány, de mielőtt folytathatta volna, Manfréd elkapta a kezét visszaültette, és mutatóujját szája elé tette jelezve Dinának, hogy maradjon csendben. A lány karba fonta a kezét, és egy daccos arckifejezéssel némán figyelte a kör közepén lévő szőnyeg vöröses, narancsos mintáját. Manfréd azonban unta a csendet, így folytatni kezdte a beszélgetést, vagyis inkább újba kezdett figyelembe véve, hogy hatan figyelnek, nem csak a csapat öt tagja:
-Lányok, Alysha, és Angelika, rólatok nem tudunk még semmit.
-Mit mesélhetnék?-Vont vállat Angelika.- sokan néznek angyalnak, mert szeretem a vidám, világos színeket, és mert általában kedves vagyok, nehezen jövök ki  a sodromból. A szüleim emberek, nem is hasonlítok rájuk nagyon... Szeretem az állatokat, de még sosem éreztem rá késztetést, hogy tartsak is. Hobbim a zenehallgatás, és másoknak segíteni. -mondta.
-Nekem nincs sok mesélni valóm...-vonta meg a vállát Alysha.
-Ugyan, valamit csak tudsz mondani!-Erősködött Dina ördögi vigyorral az arcán.
-Hát, ha ennyire szeretnétek, mesélhetek magamról... Apám egy démon és egy gorilla keveréke, anyám egy ember...
-ch...!-Hallatszott a mágus nem kért véleménynyilvánítása.-Szóval egy mihaszna fattyú vagy...
-Az apámat még születésem előtt lelőtték, anyám belehalt a szülésbe.-Mesélte tovább a történetet a mágus szavait figyelmen kívül hagyva.- A gyerekkorom nem volt túl fényes, azután, 20 éves koromban a Rejtőzködő Angyaloknál helyezkedtem el. Egy gondosan kitervelt átverés következtében 24 éves koromban egy kastélyba zártak erőfal mögé, egészen a küzdelem napjáig. Onnantól meg-Fordult Mandfrédhoz.-Tudod, hogy mi történt.
-Tudom.-Bólintott rá Manfréd.
-Szóval innen ered az a különleges szemed.-Állapította meg Dina gúnyosan.
-Mi bajod a szemével? Szerintem szép.-Manfréd szavaira Alysha elfordította a fejét, hogy ne lássák kipirult arcát, Dina szeme azonban villámokat kezdett szórni, a szó szoros értelmében.
-Hé! A szőnyeg nem volt olcsó mulatság!-Szólt rá a mágus, amikor az egyik villám már nagyon közel volt az említett tárgyhoz.-Egyébként is zavar a fény, úgyhogy ezt hagyd abba!-Fejezte be az olvasást, és hangos csattanással becsukta a könyvet.
-Alysha, beszélhetnénk négyszemközt?-Kérdezte Dina.- Mondjuk kint az utcán...
-Természetesen.-Bólintott a kérdezett. Kimentek.
-Nem tudom nem észrevenni...-Kezdte a mondatot Dina.- Hogy rá akarsz hajtani a barátomra.
-Nem akarok én ráhajtani senkire!-Tiltakozott a lány.
-Látom!
-Bizonyára Manfrédre gondolsz, de én őt még nem is ismerem...
-Ne is ismerd meg! Szállj le róla, mielőtt rászállnál! Megértetted?!
-Meg.-Bólintott Alysha.

Van megoldás?

-Északnak kéne mennünk...-Olvasgatta a papírt Manfréd.- De vajon merre van?
-Megnézem!-Alysha ezzel a hozzá legközelebb eső fára ugrott, és elkezdett felmászni rajta, egészen a tetejéig ment, és megnézte a Nap állását. -Az orrod előtt van kelet, Manfréd.-Közölte, majd lemászott.
-Szuper, egyelőre el tudunk indulni. A kérdés csak az,-fordult észak felé Manfréd.- hogy mennyire keveredtünk el az úttól a harcok alatt...- Továbbindultak. Órákig nem találkoztak mással csak fákkal, bokrokkal, kövekkel, madarakkal. Az erdőben azonban kísérteties csend uralkodott. Az útról már régen letértek, így állandóan kacsáztak a fák között. Azonban lábaikat nem védte semmi se a csalántól, se a bokrok tüskés ágaitól, így estére mind az öt Harcos lába úgy nézett ki, mint egy csatatatér. Lábszáruk bevörösödött és vörös csíkok voltak rajtuk megfigyelhetőek a tüskék és a akarózás miatt. Este nem közlekedtek, a fákon kerestek menedéket az esetleges éjszakai támadás elől. És milyen szerencse, hogy így tettek. Egy farkasfalka ugyanis egészen hajnalig a környéken ólálkodott. Hajnalra azonban eltűntek. A csapat tovább haladt. Immár harmadik napja járták az erdőt, de szerencséjükre szürkületre kiértek belőle, egy város szélére. A tábla szerint Kreng városába értek, tehát elérték céljukat. Az épületek nagyon magasak voltak, a várost két oldalról magas, erős kerítés védte. Kreng ugyanis az erős szél miatt már sokszor darabokra omlott. Ezért lettek a házak vékonyak, magasak, és rugalmasak, mint a fűszálak. Ezt úgy oldották meg, hogy a téglákat gumival ragasztották egybe. A bútorok az utolsó pohárig mind le voltak rögzítve.
Csapatunkhoz egy nő ment oda. Vörös haja háborgó tengerként virított a naplementében, világoskék szeme csillogó volt. Arca fiatalos, alakja csinos, vékony. Öltözete lila és zöld színekből állt. Szoknya, póló, és mellény volt rajta.
-Eltévedtek volna a Harcosok az erdőben?-Mosolygott kedvesen.
-El...-sóhajtott Manfréd.
-Szállás, élelem kell?
-El kéne, mennyi lesz?-vette le a táskáját Dina.
-Ingyenes. Vagyis majdnem ingyenes... Egy csoportképbe persze velem együtt,  és az aláírásotokba fog kerülni.-Mondta a lány,
-Nocsak, nocsak, tán csak nem egy rajongónkba ütköztünk?-Vigyorodott el kacéran Holló.
-De igen, Madárka!-kuncogott Holló gúnynevén a kérdezett. Meg a többiek is Hollót kivéve. Ő ugyanis karba tette a kezét.
-Tőlem ne várj se fényképet, se aláírást!-Morogta,hangja olyan volt, mint egy igazi hollóé.
-Na, és meg is sértődik...-Állapította meg gúnyosan a leányzó, majd intett nekik, hogy kövessék, és elindult a város belseje felé. A csapat Manfréd után követte a lányt. Egy hatalmas fekete toronyhoz kísérte őket a vöröske, elővette pálcáját, az ajtóra suhintott vele, ami kinyílt, és beljebb mentek. Bent sötétség uralkodott. A lámpák fénye is csak félhomályt keltett.
-Tudjátok, a mágus nem szereti a fényt. Most is valószínűleg a szobájában gubbaszt.-Magyarázta a sötétséget a kerek szemekkel néző csapatnak.
-És te kije vagy a mágusnak?-Kérdezte Manfréd csendesen.
-Hááát... Ezt még nem tárgyaltuk le. Sokat segítek neki, tehát... valami szolgálólány, vagy ilyesmi... Bár tanít varázslatokra, tehát diákja is vagyok...-Vont vállat a lány.-De illetlen vagyok! A nevem Albertina.

Problémák, reményvesztés

Másnap viszont sietősen kellett ébredni, a farkas falka rájuk támadt. A lovak az első morgásokra elszaladtak. A hálózsákokat darabokra tépték a ragadozók. Látszott, hogy ki a tapasztalt, Alysha, Manfréd, Holló és Dina azonnal fegyvert ragadott, míg Angelika a lovak után szaladt elszakadva a csapattól. A farkasok támadtak, amíg 3-at meg nem öltek közülük. A csapattagok szerencsére nem sérültek súlyosan. Holló kezét harapta meg az egyik, másnak nem esett baja.

-Angelika?!-Kérdezte Manfréd körülnézve.

-Passz.-Mondta Dina miközben ellátta barátja kezén lévő sebét. Aztán bekötötte, és táskájához lépett.-De ahogy nézem indulhatunk tovább...

-Előbb meg kéne keresni a lányt, nem?-Nézett körbe Alysha, de fákon és bokrokon kívül semmit sem látott. Csak Holló villámló tekintetével találkozott.

-De, Alysha, meg kell keresnünk.-Bólintott Manfréd, erre már Dina szeme is villámokat szórtak.

-Nem kell, itt vagyok.-Lépett oda hozzájuk Angelika.-A lovak viszont elrohantak.Nem tudtam őket visszahívni...

-Semmi baj, a lényeg, hogy mindannyian egyben vagyunk. A fegyverek itt vannak, az elsősegélydoboz is, pénz is van még.-Mérlegelt Manfréd.

-Igen, de az élelmünk és a vizünk a lovakkal együtt elment....-Elégedetlenkedett Holló. - Ráadásul...-Fordult körbe.-El is tévedtünk!

-Hát ez... igaz...-húzta oldalra a száját Manfréd.- Ötletek?- De ötlet nem volt egy sem.- Akkor elindulunk erre, és előbb-utóbb kijutunk valahová....-Indult el előre Manfréd.

-De azt ugye tudod, hogy ha hosszába indulunk gyalog az fél évig eltarthat, mire kijutunk. És nincs élelmünk. De vizünk sem.-Lépett elé Dina. Manfréd kénytelen volt megállni.

-Fél év???!-Nézett Alysha kerek szemekkel. Holló bólintott.

-A lovastúra verseny célja 2 hónapon belül átvágtatni hosszában az erdőt. De ott 3 lovat adnak egy embernek, hogy ételt és vizet tudjon eleget vinni. Télen....

-Nem is tudtam..

-Te még semmit sem tudsz.-Mordult rá Dina.

-De idővel megtanulhatod.-Manfréd kacsintásának és szavainak köszönhetően nem támadta le az előbb megszólalókat Alysha. Viszont egy medve őket igen. Hosszú mancsát meglendítette Alysha felé, a lányt Manfréd félrelökte, mire mindketten elhasaltak. A medve a következő pillanatban már Holló kardját látta, amint a fegyver a pofájába mélyed, de csak a száját sikerült felsérteni, nem halt meg. Dina a mellkasába lőtt 2 nyilat, de egy se találta el a szívét. Ekkor ismét egy kardcsapás, most izmos nyakára, Manfrédtől. A medve támadt, felsértette Manfréd jobb felkarját. Így a Harcost majdnem fegyvertelenné tette. Alyysha kilőtte a medve egyik szemét, ami az állatnak nagy hátrányt jelentett. Dina is vette a lapot, és a másik szemét is kiszúrta egy másik nyíllal. A vak állat immár majdnem tehetetlen volt. Holló kardja a mellkasába fúródott, Manfrédé a hátába, mindkét kard átdöfte a szívét. Az állat percek múlva a földön hevert, holtan.

-Szép munka volt!- szólalt meg Manfréd sérült felkarját szorongatva. Angelika azonnal ott is volt mellette, hogy meggyógyítsa a sebet.

-Ahj! Merre kéne menni?! Vissza a Harcosba! Nem érdekel már a küldetés!-Kezdett el dühöngni Dina.

-Fogalmam sincs.-Hajtotta le a fejét Manfréd.- Teljesen eltévedtünk...

-Tehát reménytelen az út?-Kérdezte csendesen Angelika.

-Tartok tőle, hogy igen...-Nézett rá Alysha a másik lányra.

-Ne is figyeljetek rám... Igaz?!-Csattant fel Holló.-Mondtam, hogy nem kéne elindulni, ugye, Manfréd?! Megmondtam! Tegnap este is, ma reggel is, de ki hallgat manapság az egyik legjobb barátjára?! Hát persze, hogy senki!-A végén már üvöltött.

-Állítsd le magad!-Mordult rá Dina.

-A küldetést nem lehet visszaadni, ha egyszer elvállalja valaki.-Felelte komolyan Manfréd, még mindig lehajtott fejjel.

Az indulás, tervek

Másnap már hajnalban ébren volt mindenki. A hátizsákokba szépen lassan minden belekerült, ami kellhet: hálózsák, zseblámpák, esernyők, fegyverek, étel, ital, némi pénz, kötél és még pár apróság. Az övekre/vállakra felkerültek a kardok, tőrök/íjak, tegezek. A folyosón találkoztak a csapat tagjai.

-Indulhatunk?-Kérdezte Manfréd vidáman. A többiek bólintottak. Hollónak viszont még mindig baja volt a csapat egyik új tagjával, megvető tekintete legalábbis erről árulkodott. Wise lépett oda hozzájuk:

-Sok szerencsét!-Mosolygott.

-Köszönjük!-Válaszolt mosolyogva Angelika.

-Szükség is lesz rá..-Rontotta el a jókedvet Holló mogorva arckifejezéssel.

-Reméljük minden rendben lesz.-Szólalt meg Alysha is.

-Egy küldetésen sosincs minden rendben. A kivételek meg erősítik a szabályt.-Az utolsó szó Dináé volt, elindultak hát lovaikon. A lovak különlegesek voltak, gazdájukhoz igazodtak természetükben és színeikben is. Hollóé fekete volt vörös halálfejekkel díszítve. Dináé sötét pej volt, tele szíjjakkal, és láncokkal, amik inkább díszként voltak rárakva, mint korlátozásként, vagy irányítás céljából. Manfréd lova albínó volt, világoskék nyereggel és arany színű kantárral. Angelika deres lovon ült. Alysha-é mindenféle színben pompázott, de kavarodva, az egész ló úgy nézett ki, mint egy nagy zűrzavar. Ez a tény bizony mindenkit nyugtalanított, bár senki nem szólalt meg egészen estig. Este már az erdő másik felében voltak, letáboroztak, tüzet raktak, és mikor vacsorázni ültek le, kedvük támadt beszélgetni. Pontosabban Manfréd unta meg a csendet.:

-Nos, ha minden jól megy, holnapután el is érjük a várost. Nem ártana egy tervet, vagy egy alapot készíteni, hogy ki mit csinál..

-Nem mondasz hülyeséget.-bólintott rá Alysha.

-Én információt gyűjtök majd a járókelőktől, hogy milyen mágusról van szó. Alysha segíthet.-Ajánlotta Angelika. Manfréd bólintott.

-Kitűnő ötlet. Én majd ellátogatok a piacra és veszek élelmet.-Szólt a témához Dina.

-Holló és én pedig megkeressük a tornyot, és megnézzük milyen nehéz bejutni.-Tette hozzá Manfréd. A másik fiú bólintott, és a lovakhoz ment. Alysha utána.

-Mi baj?-Kérdezte Alysha Hollótól.

-Te, ti.

-Bővebben?

-Befurakodtál a csapatba, és rögtön irányítani akarod azt?!

-Nem! Ha jól veszem észre, Manfréd a csapatvezér, és eszem ágában sincs átvenni a helyét.

-ch.. persze... Egyébként jobb, ha nem barátkozol össze túlságosan Manfréddal. Csak egy tanács: Hacsak tudod, kerüld el.

-Ugyan miért tenném?!

-Majd rájössz, ha nem hallgatsz rám.-Ezzel otthagyta. A tüzet hamarosan eloltották, és aludni tértek. Az éjszaka csendes és nyugodt volt.

Az első küldetés, de kiknek?

-Igazán nincs mit köszönni.-Mosolygott Angelika.- Ha bármi baj van, nyugodtan keress fel. Most magadra hegylak.-Ezzel kilépett a szobából. Pár perc múlva Alysha is. Ahogy a főfolyosóra lépett, meglátta amint Wise valami papírokat osztogat a Harcosoknak. Akik kimaradtak a szórásból azok a 14 Harcos közül a következők: Alysha, Dina, Angelika, Holló és Manfréd. A többiek elolvasták a papírokat, bólintottak, és távoztak. Alysha kérdőn nézet a többiekre, Manfréd lépett oda hozzá, hogy elmagyarázza:
-Küldetéseket és feladatokat kaptak.
-Ami azt jelenti...-Tette hozzá Dina diadalmas mosollyal.-Hogy az egész kastély a miénk.
-Igen, azzal az apró különbséggel, hogy most 5-en maradtunk, és nem 3-an....-Tette hozzá Holló Angelikára nézve. Tekintete nem volt kedves, sokkal inkább lenéző. Angelika azonban csak elmosolyodott, és békés, nyugodt hangján megszólalt:
-Tudom, hogy még nem voltam egy küldetésen sem, de ez nem azt jelenti, hogy bármivel is kevesebb vagyok nálatok.
-Hm.... Ki maradt még, ki maradt még?....-Tűnődött Wise, miközben szeme a társaságra irányult.-Tökéletes! Van ész, van erő, van gyógyítás, és van barátkozási lehetőség!-Motyogta az orra alá az utolsó papírt szorongatva a kezében, majd egy kicsit hangosabban szólalt meg, hogy hallják a többiek:- Manfréd, Alysha, Dina, Holló, Angelika! Gyertek csak ide egy kicsit!-A Harcosok persze első szóra köré gyűltek.-Van egy igen fontos küldetésem a számotokra. A feladatotok egy sötét varázsló bizalmába férkőzni, majd elvenni a varázserejét. Nincs közel, de egyikőtöknek sem lesz gondolom nehéz az út. Árnyékos ligeten haladnátok végig, majd Kreng városában megtalálnátok a tornyot, ahová mennetek kell. Kalandos küldetés lesz, és minden észre szükség lehet. Az út persze nem veszélytelen, de Angelika is veletek megy, ő be tudja gyógyítani a sebeket... Egy bizonyos fokig...
-Nah, szuper...-Tette karba a kezét Holló.-Két napot sem bír ki a vadonban, az első ragadozó végez majd vele.
-Pont ezért fogsz te is velük menni, Holló, hogy ha kell, vigyázz rájuk.-Holló arckifejezéséről leolvasva, már bánta, hogy megszólalt. Alysha csak elmosolyodott. Manfréd idő közben átolvasta a kezébe nyomott papírt. Mikor a végére ért, megszólalt:
-Holnap reggel indulhatunk is. Most, este 5 órakor már nem célszerű, mivel a kastély mögötti erdőn kell átmenni, és ott ugye farkasoktól kezdve a szúnyogokon és démonokon keresztül egészen a medvékig minden van.
-Érdekesen hangzik.-Vigyorodott el Dina.
-Az is.-Bólintott rá Alysha.
-Mind az öten mentek, mindenkire szükség lehet.-Mosolygott Wise.- És ha lehet, mind az öten gyertek vissza.
-Úgy lesz, Wise!-Bólintott Manfréd és Alysha egyszerre, miután a szavakat hallatták. Aztán csak összenéztek, és elmosolyodtak. Dina eközben szinte villámló tekintettel méregette Alysha-t és Angelikát. A fiúkat már ismerte, megszokta, de ez a két teremtés számára ismeretlen volt. A nap hátralévő része hamar elrepült. Dina szokás szerint a fiúk társaságában volt. Alysha és Angelika pedig beszélgettek. Mint kiderült, Angelika is Ivánéknál kötött ki, szintén a Rejtőzködő Angyaloktól, és őt is a vájnix juttatta oda. Csak ő nem daccolt az olvasással, sőt, szívesen olvasott. Csak annyi volt a különbség, hogy Angelika 3 évvel azelőtt került oda, mint Alysha. Viszont Angelika fiatalabb főhősünknél, ő még csak most múlt 21.
Az este hamar eljött, az éjszaka mindenki számára nyugodtan telt.

Másnap
Alysha másnap délben ébredt, kiment, és Wise-al találta magát szemben. Mindketten elmosolyodtak.
-Jó reggelt, újonc!- Köszöntötte Wise. Alysha egy barátságos tekintettel az arcán köszönt vissza.- Hogy telt a tegnap délután?
-Nagyon jól!-Válaszolt Alysha boldogan.-Régen mulattam ilyen jól! Jó, az elején rám ijesztettek, de a végére akkora buli lett az egészből, hogy a több órás takarítást is megérte!-Wise erre felnevetett.
-Több óráig takarítottatok?-Kérdezte kedvesen. A lány bólintott.- Hát akkor megértem, hogy még csak te vagy ébren.-Erre Alysha szemei elkerekedtek, aztán elmosolyodott ismét. -Reggelit?-Alysha megrázta a fejét.
-Amennyi kakaót meg lisztet nyeltem tegnap, most inkább nem kérek semmit. -Wise ismét nevetett egy jót, majd bólintott.
-Ha bármi kell, csak szólj.
-Hát, a palotát még nem ismerem. Hol is vagyok valójában?
-A kastély neve Harcos. A tulajdonosa én vagyok, akárcsak Mesteretek. Én kapom először a segítségkéréseket, és én döntöm el melyik Harcost vagy Harcosokat küldöm el a feladat végrehajtására. Ugyanakkor dönthetek arról, kit rakok küldetésbe, ami általában fejleszti a harcot, vagy a kapcsolatot, ha több Harcost küldök. De küldetést kérhettek is, akár társakkal, akár egyedül. De tapasztalatból tudom, hogy társakkal sokkal élvezetesebb. Neked is azt ajánlom, hogy ismerkedj össze valakivel, vagy valakikkel, és menjetek el egy közös kalandra!
-Értem.-A beszélgetésüket az ajtaján kilépő Dina zavarta meg, az egyik vörös hajtincse az arcába lógott orra mellett hullámosan leereszkedve. Barna szeme rosszat sejtetőn csillogott. Wise felé biccentett, Alysha-nak nem köszönt, kiindult a közös folyosó felé, ott már Manfréd ácsorgott magában. Wise is kiment a lányok folyosójáról.
-Jó reggelt!-Köszönt Manfréd mindkettőjüknek. Alysha is elindult kifelé, Hollóval egyszerre léptek a folyosó szürkés köveire. Az ajtók annyira egyszerre csukódtak be, hogy egynek hallatszott. Manfréd Alysha elé állt.
-Láttam, hogy tegnap megijedtél. De... Harag nincs, ugye?
-Ugyan, dehogy! Két éve nem mulattam olyan jól, mint tegnap!-Mosolygott a lány. Manfréd is elmosolyodott.
-Rendben, megnyugodtam.-Dina szemei gonoszan villogva méregették Alysha-t, a másik lányt azonban ez cseppet sem zavarta.-És, ma mi legyen a program?-Fordult a másik két személy felé Manfréd mosolyogva. Holló beletúrt fekete hajába, zöld szemei fáradtságról és idegességről árulkodtak.
-Maradjunk mondjuk a kastély falain belül.
-Nem, Holló!-Lépett oda hozzájuk Wise.-Különleges vendégünk lesz, és a te feladatod elkísérni ide Alfréd kastélyából!
-Ahj... Tudtam, hogy rosszul indul majd a nap...-Nyavalygott a srác, majd kiindult. Alysha felkapta a fejét a név hallatán, majd elfordította a fejét. Nem igazán szándékozott volna újra találkozni Alfréddal. Már pedig, mivel Iván nem hagyhatja el a kastélyt, valószínűleg ő fog jönni.
-Baj van?-Fordult felé Manfréd. Dina odalépett hozzá.
-Igen, szeretne egyedül lenni, de zavarod.-Mondta a fiúra nézve. Wise mosolyogva elhagyta a folyosót. Manfréd még egy pillantást vetett Alysha-ra, aztán Dinával együtt arrébb mentek a folyosón.
Két óra múlva sajnos bebizonyosodott az, amitől Alysha félt, Alfréd jelent meg a palotában Hollóval együtt. Alysha egyre feszültebb lett, ahogy a férfi közeledett felé. A lány a falhoz húzódott, míg Alfréd a folyosó közepén sétált szokásos -Alysha szeirint beképzelt- büszke járásval. Vetett a lányra egy olyan ellenséges pillantást, hogy Holló hátán is végigfutott a hideg. Alysha már várta a megszokott csattanást, de ezúttal nem pofozta fel. Továbbmentek. Wise fogadta vendégét a Nagyteremben. Holló az udvar felé vette az irányt. Alysha is kiment levegőzni. Leült az egyik fapadra, és a fákon ugrándozó madarakat figyelte. Tíz perc múlva gondolataiból Holló érzelemmentes hangja ébresztette fel:
-Ki volt ez?
-Alfréd a neve, ő tehet arról, hogy ide kerültem.
-Aha, szóval jótevőd...
-Hát azt pont nem mondanám rá...-Fordította el a fejét a lány.
-Akkor?
-Hát.. Ellenségem leginkább. Mesterem volt, de sosem szerettem. És ő sem engem. A nevemet se tudta megjegyezni... A pofonjait meg egyenesen utáltam.-Erre Holló aljas kuncogásba kezdett, és arrébb ment, egyenesen Dina és Manfréd társaságába.    
-Alysia!-Hallatszott Alfréd ordítása. Alysha-nak viszont eszébe se jutott odamenni. Alfréd viszont tudta, hol van, egyenesen felé vágtatott, a lány felpattant, és elkezdett futni előle, dde nem volt elég gyors, 2 tasli hamar elszállt Alysha arca piros lett. Ekkor még jobban ordított Alfréd:-Ha hívlak odajössz, megértetted, te szemétláda?!  Még egy ilyen kísérlet, és nem állsz többé lábra, megértetted?!-Ezzel akkorát rúgott a lábába, hogy az csak úgy reccsent. Wise ekkor érte utol Alfrédot, elrántotta a lánytól, aki összeesett. Halk beszélgetés volt a két Mester között, amit Alysha nem hallott. Kicsit később Alfréd, bár dühtől izzó szemekkel, de elment. Alysha-t felsegítette Mestere, és intett a Harcosok egyikének, hogy menjen oda. Hamarosan Alysha egy hófehérbe öltözött, ezüstfehér hajú lányt pillantott meg maga fölött. Ég kék szeme sajnálatról árulkodott, leguggolt a lány mellé, és egy gyengéd mozdulattal felvette az ölébe. Alysha meglepődött, amikor hozzáért bársonypuha bőrével, rögtön tudta, milyen lénnyel van dolga.
-Balra a 4-es ajtó.-mondta halkan Wise, a lány bólintott, és elindult. Alysha hamarosan a szobájában találta magát, a lán lefektette az ágyra.
-Maradj nyugton!-Figyelmeztette a lány lágy hangján Alysha-t, aki éppen felkelt volna.-A lábad eltörött. Meg kell gyógyítani.
-Az egy angyalnak sikerülni fog, ugye?-A másik lány ezen elmosolyodott.
-Nem vagyok angyal.-Felelt mosolyogva.-Csak egy varázserővel rendelkező ember, akárcsak itt majdnem mindannyian.-Alysha lábaira tette óvatosan a kezét,  az erősen felszisszent. A lány keze arany színű fénnyel gyógyította meg Alysha törtöt csontját, aki ezalatt fájdalmat nem érzett.-Egyébként, Angelika a nevem.
-Alyha. Tegnap érkeztem.
-Tudom. Jobb már a lábad?-Ezzel felsegítette az ágyról,. Alysha bólintott.
-Tökéletes, köszönöm szépen!

A Harcossá avatás meg lesz tartva?

Wise állt föl ekkor.- Szóval, A harcos címet az a bizonyos Alysha Alyshia Gwent nagyon úgy tűnik, hogy...-Jó hosszan elnyújtja szavait, és figyeli a képernyőt. Meg Aysha-t is, aki immár tűkön ül.- Szóval minden bizonnyal, egyértelmű, mármint 100%-os szavazattal... Valóban kiérdemelte! Szép teljesítmény, és igen furfangos válaszok! Nagy jövő áll még előtted, Alysha, de mindenek előtt egy szép, emlékezetes felavatás. Melyet természetesen egy kamera sem fog felvenni. Ezért most átadnám a Harcosok jelképét: Egy fekete kentaur-medált. Emlékeztessen a hűségre, az erőre, és hogy minden sikerülhet, amiben hisz az ember.-Ezzel leszállt a székről, a lányhoz sétált és a nyakába akasztotta a lényt ábrázoló, gyönyörűen faragott és festett jelképet. Alysha letérdelt, és fejet hajtott köszönetül. Wise elmosolyodott, majd a riportereket is közelebb engedve a lányhoz, visszament a helyére. A kamerák és fényképezőgépek majd' meg vakították szerencsétlent. Kb 10-15 percig tűrték, aztán a Harcosok kiterelték őket a teremből, mint terelőkutyák a birkákat. Wise kikísérte őket a palota határain kívülre.
-A buli még csak most kezdődik, kis csaj.-Vetette oda Dina egy utálatos hangnemben..-Ha megéled a holnapot, tényleg harcos leszel....hm... nem is tudom, mivel kezdjük,.... Talán takarítás?... Á, nem... Azt majd a lufi-csata után.. Na! Azzal fogjuk kezdeni!... Eddig úgyis állandóan az utolsó feladatok között volt...
-Nekem jó.-Szólalt meg az egyik fekete hajú srác. Zöld  szemei csak úgy villogtak. -De a szaladj, ha tudsz sem lenne rossz kezdésnek....
-Valóban nem...-Mosolyodott el mókásan Manfréd. Alysha megijedt, amikor észrevette, hogy körbevették. Nem értett semmit, de a többiek arckifejezéséből ítélve nem is kellett.-Vagy a sugár! Az is nagyon jó!
-Aha egy zöld trutyis fürdetéssel fűszerezve...-Vigyorodott el Dina.
-És befejezésképp bezárjuk a kukába.-Szólalt meg újra a fekete hajú srác.
-Igazad lehet, Holló.-Vigyorodott el Dina.-Aztán majd reggel kiszabadítjuk.
-Azért nem reggel, addigra Wise visszaér!-Figyelmeztette a többieket Manfréd. Alysha-ban egyre inkább nőtt a félelem. Dina elfordult, és az egyik széket tartó oszlop rejtett ajtaja mögül elővett egy nagy ládát, ami  1m³ körüli méret lehetett. Felnyitotta egy csomó lufi volt benne, félig felfújva, vagy inkább megtöltve valamivel. Dina tenyerébe pont beleillett a lufi mérete, amit megfogott. Dobott rajta egyet-kettőt, majd Alysha-hoz vágta. A lufi szanaszét szakadt, és a benne lévő liszt telibe találta a lány haját. A következő lufi Manfrédtól érkezett a benne lévő kakaóval, ez a hasán loccsant szét. Ekkor Alysha elmosolyodott, rájött, hogy csak játék az egész, felpattant, és ő is a ládához sietett, pillanatokon belül olyan csata keletkezett, hogy előkerült még 15 láda, ami szintén tele volt lufikkal. Egy óra múlva jött a következő játék. Mindenkinek volt 30 záp tojás a kosarában, és egymást dobálták vele. Hát lett kellemes illat, meg hatalmas tisztaság a teremben. Ezután minden féle üdítőkkel töltött vízipisztollyal lövöldözték egymást. Aztán átmentek egy medencéhez, amiben valami zöld lötty volt víz helyett. Sem a nyálkás kinézete, sem a szaga nem volt csábító. De a végén egyszer legalább mindenki belekerült. Mire észbe kaptak a sok játék után, már este 10 volt, és mivel mindenki elfáradt, a kukába zárás már elmaradt. Együtt feltakarítottak mindent, és kinyitották az ablakokat. Mire végeztek, már hajnali 1 óra is elmúlt. Mindenki elvonult a szobájába, lefürödtek, kimosták a ruhát, és aludni tértek.