18. Fejezet

Emlékek...

Mikor a kastélyba értek, Alyshat már nem engedték be.

-Tessék?! Nem mehetek be?!-Kérdezte kerek szemekkel a lány a Harcost, aki közölte vele a hírt.-Miért, mi rosszat tettem?!

-Azt már nem tudom, kisasszony. De nem engedhetem be..

-Értem.-Lehajtotta a fejét, leszállt a lóról.- Ez az állat ide tartozik.-A Harcos elvette a kantárt, bólintott, majd az út felé intett. Alysha engedelmeskedett, és elment. Elbolyongott szülővárosáig, befordult a jól ismert utcába, elsétált a kerítéséig, a házra nézett. Nagy, otthonos, biztonságos, szép vályogház volt, nagy udvarral, hátul ólakkal, művelt kerttel. Kulcsai nyitották a kaput, mely nagyot nyekkent. Évek óta nem járt itt. A kertet bérbe adta szomszédjának, aki gondosan művelte. Az ólak üresek voltak, az udvaron és legelőkön térdig ért a selymes fű. A régi hintaállvány, amit még nevelőapja készített, ott állt, bár már eléggé elkorhadt a fa anyaga, és madárfészek is látszott a tetején. Szomorúan sóhajtott. "Régi, szép emlékek!"-Lehajtott fejjel lépkedett a köveken egészen a ház faajtajáig, a kulcs ezt is kinyitotta. Bent rend volt, bár a pókhálók, és a por mindenhol feltűnt. Továbbment, bekanyarodott a konyhába. Megborzongott a látványtól. A bútorok, a falak, a plafon megkormozódva, az ablakon még ott volt a ráspriccelt vér. Még tovább ment, a fürdőszoba felé. Az ajtón vérből tenyérlenyomat, ami egészen az ajtó aljáig húzódott, a kád oldalán még látszott az egykori véres víz, a wc és a mosdókagyló szanaszét volt törve, a mosógép is kormos volt. Alysha fájó emlékeket látott maga előtt.. Azokat az emlékeket, amik 16 éves korában történtek vele, 10 éve... Egy ebéddel kezdődött minden, aztán az ablak betört, és a tűzdémon mindenkit megölt mire Alysha visszaért. Akkor határozta el, hogy belép a Rejtőzködő Angyalokhoz, és bosszút áll. Továbbhaladt a szobája felé, az ajtó zárva volt. Már besötétedett, szóval úgy döntött, nem megy sehová. Ledőlt hát az ágyába, és elaludt. Furcsa álma volt:

Beléptem az ajtón, nevelő szüleim, és mostohahúgom otthon volt.

-Sziasztok!-köszöntem, de nem válaszoltak. Nem értettem, odamentem hozzájuk közelebb, és úgy köszöntem, ahogy suliból hazaérve köszönni szoktam nekik:-Hallihó!-Megint nem jött válasz. Mostohaanyám elé álltam.-Látsz engem?-Kérdeztem, nem felelt, lépett egyet, mire én hanyatt estem. Akkor rádöbbentem, hogy nem látnak, nem voltam ott teljesen, csak egy részem, ami számukra láthatatlan. Mostohatestvéremhez léptem. Kék szemei úgy néztek felém, mintha látott volna, bár nem volt a tükörképem szemében.

-Nem, nem! Szabaduljunk meg tőle egyszer s mindenkorra!-Hallottam a kiabálást a hátam mögül.-Valahogy csak el lehet érni, hogy balesetnek tűnjön a halála annak a félvérű kis...!-ordította nevelőapám.

-De drágám! A testvérem gyermeke!-tiltakozott nevelőanyám. Lesápadtam, mert rájöttem: Rólam beszélnek! Ez az a szombat, az a végzetesen szomorú nap....

-És egy váratlan démontámadás?

-Jó....-sóhajtotta nevelőanyám.-De nehogy baj legyen belőle!

-Ne félj, drágám, nem lesz.-Ezzel nevelőapám elment. Az órára néztem, 10:30 én ilyenkor még a vonaton voltam, úton hazafelé. Az órák lassan teltek... 11:20-kor visszaért nevelőapám, a tűzdémont láncon vezetve.

-Nem veszélyes?

-Nem, ránk nem..-De alighogy nevelőapám ezt kimondta, a démon megvadult, eltépte a láncokat, és a kislánynak esett, a vér szanaszét repült, a korom megült a falakon, és amikor befalta a testet, úgy fellángolt, hogy a plafon is kormos lett. Nevelőanyám sikítógörcsöt kapott, a férje teljesen lefagyott. A férfi volt a következő áldozat. Nekiesett a fürdőszobaajtónak, otthagyva véres tenyérlenyomatát. Elfordultam, nem tudtam tovább nézni... Fel akartam ébredni, próbáltam magamhoz térni, de nem sikerült. Összekuporodtam a földön, befogtam a fülem, és lehajtottam a fejem, hogy ne lássam, mi történik ezután. A következő hang, amit hallottam, az az ablak törése volt. A démon távozott. Megjöttem én, berohantam a házba, remegni láttam magam... A fiatal, 16 éves kislány zokogni kezd a nevelőapja feje mellett....

Alysha úgy riadt fel, hogy a lendülettől felült az ágyában. Éjfél volt, de tudta, hogy nem maradhat ott tovább, mert megőrül.. Kínozta a tudat, hogy abban a házban meghaltak a számára legfontosabb emberek.