15.Fejezet

Van megoldás?

-Északnak kéne mennünk...-Olvasgatta a papírt Manfréd.- De vajon merre van?
-Megnézem!-Alysha ezzel a hozzá legközelebb eső fára ugrott, és elkezdett felmászni rajta, egészen a tetejéig ment, és megnézte a Nap állását. -Az orrod előtt van kelet, Manfréd.-Közölte, majd lemászott.
-Szuper, egyelőre el tudunk indulni. A kérdés csak az,-fordult észak felé Manfréd.- hogy mennyire keveredtünk el az úttól a harcok alatt...- Továbbindultak. Órákig nem találkoztak mással csak fákkal, bokrokkal, kövekkel, madarakkal. Az erdőben azonban kísérteties csend uralkodott. Az útról már régen letértek, így állandóan kacsáztak a fák között. Azonban lábaikat nem védte semmi se a csalántól, se a bokrok tüskés ágaitól, így estére mind az öt Harcos lába úgy nézett ki, mint egy csatatatér. Lábszáruk bevörösödött és vörös csíkok voltak rajtuk megfigyelhetőek a tüskék és a akarózás miatt. Este nem közlekedtek, a fákon kerestek menedéket az esetleges éjszakai támadás elől. És milyen szerencse, hogy így tettek. Egy farkasfalka ugyanis egészen hajnalig a környéken ólálkodott. Hajnalra azonban eltűntek. A csapat tovább haladt. Immár harmadik napja járták az erdőt, de szerencséjükre szürkületre kiértek belőle, egy város szélére. A tábla szerint Kreng városába értek, tehát elérték céljukat. Az épületek nagyon magasak voltak, a várost két oldalról magas, erős kerítés védte. Kreng ugyanis az erős szél miatt már sokszor darabokra omlott. Ezért lettek a házak vékonyak, magasak, és rugalmasak, mint a fűszálak. Ezt úgy oldották meg, hogy a téglákat gumival ragasztották egybe. A bútorok az utolsó pohárig mind le voltak rögzítve.
Csapatunkhoz egy nő ment oda. Vörös haja háborgó tengerként virított a naplementében, világoskék szeme csillogó volt. Arca fiatalos, alakja csinos, vékony. Öltözete lila és zöld színekből állt. Szoknya, póló, és mellény volt rajta.
-Eltévedtek volna a Harcosok az erdőben?-Mosolygott kedvesen.
-El...-sóhajtott Manfréd.
-Szállás, élelem kell?
-El kéne, mennyi lesz?-vette le a táskáját Dina.
-Ingyenes. Vagyis majdnem ingyenes... Egy csoportképbe persze velem együtt,  és az aláírásotokba fog kerülni.-Mondta a lány,
-Nocsak, nocsak, tán csak nem egy rajongónkba ütköztünk?-Vigyorodott el kacéran Holló.
-De igen, Madárka!-kuncogott Holló gúnynevén a kérdezett. Meg a többiek is Hollót kivéve. Ő ugyanis karba tette a kezét.
-Tőlem ne várj se fényképet, se aláírást!-Morogta,hangja olyan volt, mint egy igazi hollóé.
-Na, és meg is sértődik...-Állapította meg gúnyosan a leányzó, majd intett nekik, hogy kövessék, és elindult a város belseje felé. A csapat Manfréd után követte a lányt. Egy hatalmas fekete toronyhoz kísérte őket a vöröske, elővette pálcáját, az ajtóra suhintott vele, ami kinyílt, és beljebb mentek. Bent sötétség uralkodott. A lámpák fénye is csak félhomályt keltett.
-Tudjátok, a mágus nem szereti a fényt. Most is valószínűleg a szobájában gubbaszt.-Magyarázta a sötétséget a kerek szemekkel néző csapatnak.
-És te kije vagy a mágusnak?-Kérdezte Manfréd csendesen.
-Hááát... Ezt még nem tárgyaltuk le. Sokat segítek neki, tehát... valami szolgálólány, vagy ilyesmi... Bár tanít varázslatokra, tehát diákja is vagyok...-Vont vállat a lány.-De illetlen vagyok! A nevem Albertina.