19. Fejezet

2016.03.04 22:19

Egy régi barát

Felkelt hát, összepakolt, és elindult az éj közepén. Nem vitt magával sok mindent, egy táskát, egy pokrócot, egy kést, otthagyott zsebpénzét, és pár ruhát. Sötét is volt, hideg is volt, egyedül is volt, és félt is. A közeli erdőbe ment, felmászott egy fára, és aludt tovább. Másnap hajnalig volt a fán, hajnalban ébredt, és elindult tovább, bár nem tudta merre. Szíve valamiért húzta vissza a Harcos kastélyba, de ugyanakkor el is onnan, nem akart visszamenni, de mégis.. A Rejtőzködő Angyalokhoz is szeretett volna visszamenni, de már nem igazán volt benne a kémkedésben... Fogalma sem volt, merre induljon. Ájxnel városa nem volt annyira messze, mint a másik kettő, hát arra indult, bár nem tudta miért. Úgy volt vele, megpihen valamelyik fogadóban, és aztán megpróbál beszélni Wise-szal. Így betért a legközelebbi fogadóba, ahol egy ismerős arcot látott. Rövid, barna haj, kék szemek, kidolgozott, izmos, felsőtest. És a férfi ismerős mosolya, hangja, ahogy a pultnál ülve odaintett neki.

-Szia, Alysha! Mi újság veled?

-Iván?

-Egy kicsit megváltoztam talán?- Mosolygott Iván.

-Egy kicsit.. – Ült le mellé Alysha.

-Mi ez a búsulás? Hova lett a vidámság a szemedből?

- Nem tudom... - Sóhajtotta Alysha. - A Harcosok kidobtak, a házam lakhatatlan, és fogalmam sincs, mit kezdjek magammal...

- Szóval szinte teljesen ugyanaz a helyzet, mint nálam.

- Alfréd kidobott?

- Jah... Megunta, hogy állandóan nyavalyogtam a kastély elhagyása miatt, hát vissza se enged...

- Te szegény..!- Alysha arcára keserű mosoly ült ki. Örült, hogy újra látja Ivánt, még akkor is, ha most mindketten szomorúak. Iván is úgy tűnt, örül a társaságának, eddig szomorúan bámult maga elé, most mosolygott. Alysha arcára is enyhe mosoly ült ki. 

- Hogy-hogy Ájxnelbe jöttél, azok után, ami itt történt veled?

- Most csak idefújt a szél…

- És a Harcosok? Mi történt, hogy nem ott vagy?

- Történt egy kis félreértés, és enyhén szólva kihajítottak… Még a nagyfőnökkel nem beszéltem, de ez van..

- És hol töltöd a napjaid így?..

- Hát van egy házam, de.. Felújításra szorul… Nagyon is.

- Megnézzük? Lehet, hogy össze tudom hozni. Ha van vendégszoba, még lakótársak is lehetünk.

- Van… - Mosolyodott el Alysha is végre. – De… Nem tudom, jártál-e valaha nálunk, Röffréten?. – Mint a legtöbbször, most is nevetés tört ki a falu neve hallatán, Iván jót kacagott rajta. – Nem, nem jártál még ott. – Állapította meg Alysha. – Nos, igen, nem túl szimpatikus keverékek alapították, nem véletlenül lett az a neve, ami..

- Valahogy sejtettem. – Mosolygott a fiú. – Amúgy lehet, hogy vicces, de hallottam már róla.. Apró falucska, pár száz fős lakossággal.

- Ahogy mondod. – Bólintott Alysha, és kifelé indult. – Megnézzük akkor? – Iván bólintott, kifizette az ebédjét, és elindult Alysha-val.

- Gyalogolnál, vagy elvihetlek? – Intett egy sötétpej ló felé Iván. Alysha mosolyogva úgy tett, mint akit elgondolkodtat a kérdés, de nem volt ideje megszólalni, Iván már a ló hátán léptetett mellé, és kezet nyújtva neki eldöntötte a kérdést egy újabbat feltéve: - Elém, vagy mögém?

- Eléd, úgy kisebb az esélye, hogy leessek.

- Nem fogsz leesni, annyira nem veszélyes ez a fenevad. – Simogatta meg a ló nyakát szeretetteljesen Iván, majd felsegítette a hátasra a lányt, és elindultak Alysha vezénylésével. Iván eléggé elszörnyedt, amikor a házban a tűzdémon nyomait meglátta. – Már értem, miért voltál olyan letört…

- És te? – Váltott témát gyorsan Alysha, de hangján érződött, hogy komolyan aggódik barátjáért. – Nagyon szomorú voltál az utóbbi időkben, amikor el kellett mennem. Mi történt?

- Hát a nevelésem elég keményen zajlott, mint láttad. Hozzá voltam szokva, hogy…

- Folytasd. – Biztatóan megfogta Alysha a kezét, mire Iván magán erőt véve folytatta:

- Hozzá vagyok szokva, hogy el kell engednem a Harcosokat.. De Te.. Olyan őszinte voltál.. Olyan barátságos.. Egy barátot találtam benned, nem egy munkatársat. És nagyon féltem, hogy elbuksz a próbán, vagy, hogy ha átmész, nem is látlak többet, mint ahogy történni szokott.

- És Angelika? Azt mondtad, én voltam az első nő. Pedig ő egy évvel korábban volt nálatok, mint én!

- Hát igen.. Csak ő olyan szinten volt munkatárs, hogy őszintén megvallva eszembe sem jutott, hogy nő… - Jókedv támadt a két fiatal között. Jót beszélgettek, miközben az Iván által vásárolt festékekkel átszínezték a lakás falait, eltűntetve a démon által hagyott nyomokat. A bútorok huzatát már Alysha nevelőcsaládja is tervezte lecserélni, így azokat csak át kellett mosni, és lecserélni. Estére végeztek így is mindennel. Iván összedobott egy kiadós vacsorát, és pihenni indultak, amikor valaki kopogott. A szomszéddal lebeszélték, hogy a ház használatban lesz, de a kert és persze a gyümölcse az övé továbbra is. El sem tudták volna képzelni, mi, vagy ki lehet az. Iván rögtön apjára gondolt, ami nem töltötte el kimondottan örömmel – igen, az az egy-két pofon nem csak Alysha-val szemben csattant el…

 Alysha legnagyobb meglepődésére Manfréd állt az ajtóban, este, 21:30-kor.

-Jó estét. Tartozom egy alapos bocsánatkéréssel, és némi kárpótlással. Wise mindent megmagyarázott. Harcos vagy még mindig. Kémnek tanultál, az volt a dolgod, hogy megtéveszd a varázslót. – Egy pillanatra elakadt a szava, amikor meglátta, hogy Iván is a házban tartózkodik. A kettejük tekintete rögtön összevillant: Manfréd ártó szándéktól tartott, tekintve Alysha és Iván fizikai erőlétét, a fiú sokkal inkább edzésben volt; Iván azonban a késői zavarás miatt nézett ellenséges tekintettel a Harcosra, egyikőjük szerint sem volt a másik megbízható. Alysha meg nem tudta, mit szóljon hozzá, hogy a fiúk most összekapnak rajta, érte. Az alapos félreértés hangokat nem kívánt. Pár perc néma, de ellenséges szemezés után Manfréd elköszönt, felpattant lovára, és eltűnt a földúton. Iván rögtön a lány felé fordult:

- Ezzel voltál összezárva egy légtérbe? Részvétem. Még a tisztességes időt sem tudja betartani. Remélem, nem bízol meg benne?... – Kérdezte Iván. Alysha vállat vont:

-  Kiben lehet manapság? De, kérlek, ne bántsd. Se szóval, se tettel, se előttem, se mögöttem. – Iván értetlen tekintetén látszott, hogy kezdi érteni, Alysha mennyire félreértette a helyzetet, el is sápadt szerencsétlen.

- Én nem úgy értettem, hogy..! – Zavartan felnevetett. – Nem féltékenységből mondom!... Csak úgy tekintek rád, mint egy barátra, nem többre. Ha bejön neked, én azt sem bánom, csak nehogy koppanj. – Látva Alysha zavart, kipirult arcát, gyorsan ásított egyet. – Menjünk aludni szerintem…

-I..igen…- Válaszolta a lány. – Az lesz a legjobb.

- Jó éjt. – És azzal Iván bement a vendégszobába, magára zárva az ajtót. Komolyan elgondolkodott, mielőtt elaludt volna. Alysha túl őszinte.. És ha ez a csávó tényleg tetszik neki, nem fogja tudni sokáig leplezni. Azonban ha az éjszakai időkorlátra nincs tekintettel, az érzéseire hogy lenne?... Szüksége lesz rá, de magához sem akarja túl közel engedni. Fiatal még… Túl fiatal hozzá, és sokkal inkább tekint rá gyerekként, mintsem érett nőt látna benne. Lehet, hogy ügyes kém, de még éretlen, átlátható, ha valaki egy kicsit közelebb kerül hozzá… Alysha csakúgy, mint anno a vájnix beszélgetéséről, Iván aggodalmairól sem sejtett semmit, mikor álmaiba merült. Manfréd viszont Ivánról feltételezett dolgokat. Nem ismeri még egyiket sem, de az, hogy Alysha mennyire kétségbeesettnek tűnt, amikor Alfréd nekiesett ott az udvaron, hogy mennyire letört volt, amikor megnyerte az ütközetet, nem vetett túl jó fényt a szemében Ivánra. Alig várta, hogy másnap visszatérjen Alysha, és figyelmeztethesse a veszélyre.