Másnap reggel, mikor felébredek, és megreggeliztünk, megnézem a telefonom jegyzeteit, hogy tudjam, mi a program, és hangosan meg is jegyzem:
- Lüszinek állatorvoshoz kell mennie, Sly edzése is hátra van, a feladatomnak sem ártana utánanézni.. Nézzük... Az állatorvost kihívom, Sly amúgy is 1-2 óránál többet nem fog tudni mozogni, úgyhogy marad időm a suli adatait is átnézni... Remélem nagyon nem találó a Rémálom név...
- Hát, ha realista a név, akkor igen.. - mosolyog Athos.
- Meglátjuk… Csak azt nem tudom, elmenjek-e, vagy halasszam el…?
- Te döntésed. – E szavaira hízelgően, kedvesen hozzábújok, és csendesen megkérdezem:
- Eljössz velem?
- Hülye kérdés. – Feleli kedvesen, s ismét csókba gabalyodunk.
- Mivel a suli délelőtt van, a doki és az edzés délutánra marad. Indulhatunk? – Megyünk is. Mikor a buszról leszállunk végre, , a szembe lévő épület úgy össze van firkálva, hogy a fal eredeti színe nem látszik - Asszem meg is van a suli...
- Ja.. – Az órámra pillantok.
- 8: 20 van.. Akkor a tanáriban kezdünk. – Párom bólint. Ahogy bemegyünk, a bejárati ajtóval szembe lévő osztályterem ajtaja kivágódik, 3-4 alsós gyerek kirohan, a tanárnő az ajtóban megáll, fiatal, karcsú, vörös hajú nő fehér felsőben, sötétkék szoknyával.
- Azonnal gyertek vissza! – Kiált a tanárnő. De a gyerek visszaszól, ami nagyon meglep. Látszik is felvont szemöldökömön, és azon, hogy megtorpanok.:
- Kuss, kutya!+
- Uhh...! – Szalad ki torkomon meglepődésemre - Oké... Erre nem számítottam...! – Athos összevont szemöldökkel, összepréselt ajkakkal jelzi nemtetszését.
- Vissza az osztályterembe! Most! – Próbál fegyelmezni a tanárnő, de egy másik kölyök visszaszól:
- Azt mondtam, hogy szünet van. - elordítja magát: - Szünet van! -Erre az összes teremből az összes gyerek úgy vágtat kifelé az udvarra, hogy állati példát nem mondok, mert az már sértő lenne az állatoknak. Az se érdekli egyiket sem, hogy fellöki, a falra préseli, vagy éppen átrohan a fekvő gyereken.
- Hát, ide tényleg Harcos kell.. – Állapítom meg. - És az 5 tanítandó dolog már biztos, de szükség esetén bővülhet... – A tanárnő sóhajt, majd odajön hozzánk:
- Segíthetek? – Bólintok válaszom előtt:
- Az igazgatóval szeretnék beszélni.
- A lépcsőn fölfelé és balra az utolsó ajtó.
- Ez a viselkedés állandó..?
- Igen... Senki nem bír velük... Önök a 3.-4. Harcosok, aki megpróbálja a feladatot.
- Bennem nem fog csalódni. Megmakacsoltam magam, hogy helyre rakom az iskolát, és akkor úgy is lesz!
- Megköszönném.
- Elhiszem. - elindulunk fölfelé. Mivel ki is van írva, hogy Tanári szoba, nem tévesztjük el. -Jó napot kívánok! -A tanáriban csak nők vannak, egy másik helységből egy 20-25 éves férfi jön ki, szürke felső, farmer van rajta, teste izmos, edzett.
- Jó napot! A Rémálom igazgatója vagyok. Miben segíthetek? – Szól a férfi.
- Harcosként jöttem az iskola magatartását rendbe rakni.
- Remek! Mikor kezd?
- Ma mutatkoznék be a gyerekeknek, amennyiben ez lehetséges, és úgy gondolom, holnap akár kezdenék is. – A férfi Athosra néz:
- Ön is Harcos?
- Rang szerint nem, de felérek egy Harcossal. – Feleli a kérdezett.
- A férjem. – Adok egyszerű magyarázatot. A férfi bólint, az ablakhoz sétál, majd kieresztve mély hangját, megszólal:
- Egy Harcos és egy Harcosnő jött hozzátok. A tornateremben várnak titeket. - A gyerekek szinte egyszerre kérdeznek vissza :
-Harcosnő????!
- Hú, ritka állatfajhoz tartozom..! – mosolygok. Mikor a vörös hajú tanárnő feljön a tanáriba, az Igazgató megszólal:
- Betti, .:Betti! Elvezetné a Harcosokat tornatermünkbe?
B.:Persze! – Elvezet minket a tornaterembe, mikrofon és hozzá csatlakoztatott hangfal be van építve a közepesen nagy terembe, ahogy a gyerekek is beérnek, a hatalmas lárma lesz, a saját gondolataimat nem lehet hallom, felé, nyújtja a mikrofont Betti. Bele is szólok rögtön:
- Szeretnék egy kis figyelmet kérni. – De semmi változás a gyerekeknél, ezért a mikrofonba és hangosabban elismétlem amit mondtam: Szeretnék egy kis figyelmet kérni, gyerekek! - Egy-két gyerek néz ide csak, agy előveszem kardomat, és lövök egyet a levegőbe, a golyó azonban varázslatomtól, visszafordul, és leesik lábam elé a földre. Rémült csend áll be, mindenki idenéz. - Köszönöm! Nos, néhány fontos tudnivaló: A kötelező órák száma igencsak emelkedni fog holnaptól. - ismét beszélgetés van már, csak kevesen figyelnek ide, szabad kezemet felmutatva mutatom a számot - 5 fontos leckét fogok nektek tanítani:
1.:Bátorság
2.:Engedelmesség
3.:Fegyelem
4.:Becsület
5.:Illem
Amennyiben szükséges, ezek mellett tanítok még nektek más szabályokat, vagyis alapokat, mert ezek nem igazán szabályok, de az élethez nélkülözhetetlenek. - Már egy gyerek sem figyel ide. – Ki tudná elismételni, hogy mit mondtam? - Mivel nincs változás, párom veszi kezébe az irányítást:
- Felháborító. - pisztolyával lelő egy tornaterembe beszabadult madarat, hangja keményen cseng – Na, halljam, ki akar így járni?! - Beszól az egyik nagyobb fiú hátulról:
- Ha leveszed a felsőd, talán érdekel majd valami ott elől, addig pofa be!
- Óhajtod? – Kérdezem vissza csak úgy lazán, mire döbbent csend áll be, minden fej előrefordul. Szólok is hozzájuk rögtön:
- Szóval, 6 leckét fogok tanítani. 5-öt már elsoroltam, ki tudná elmondani? - Egy másik hang szólal meg, de a tömegben nem látom:
-1:Szájon át 2:Hátulról.. – Csak szemem forgatva bólintok.
- Igen, az egyik volt az illem, ami egyértelműen hiányzik belőletek... Lennél szíves ide elém jönni, vagy felállni, hogy lássalak?
- Hát persze, hogy nem történik semmi... - Itt jön képbe az 1-es pont: Bátorság. Elmondom még egyszer a kedvetekért:
1.:Bátorság
2.:Engedelmesség
3.:Fegyelem
4.:Becsület
5.:Illem
6.:Tisztelet
Jobb, ha megjegyzitek.
- Gyáva férgek egytől egyig mind. – Állapítja meg Athos.
- Kérésed pedig… - Leveszem a rózsaszín pulcsimat, ami alatt ott van a fehér Harcos ruhám. – ..ezzel teljesítve van. Oké... És, pár fontos tudnivaló rólam:
- Nem vagyok türelmes, és az én pofonomtól lehet, hogy kiköpöd a fogad.
- Lightning a nevem, nem cica, nem tanárnő, nem Lightning néni, hanem simán Lightning.
- Részletes információk az interneten vannak az életemről, a családomról, a barátaimról.
- Ne gyertek hozzám értelmetlen kérdésekkel, és olyannal sem, ami rajta van a neten!
- Meghallgatok bárkit, és nem szokásom kinevetni a rossz élményeket.
- Keresem általában a mindkét félnek kedvező megoldást.
- Házas vagyok, úgyhogy nem kérek semmi buliból, undorító, sértő, avagy udvarló szövegből, nem veszek részt khm... pizsamapartikon..
- Tudok alázni rendesen, nem ajánlom, hogy okot adjatok rá.
- Bármilyen intézkedést képes vagyok megtenni a fejlődésetek érdekében, és rajz, tesi, infó, technika helyett tarthatjuk az én óráimat is.. -
Elveszem a számtól a mikrofont, és páromnál is megérdeklődöm, kíván-e szólni valamit, de, mivel nem, a gyerekeknek szólok ismét, mikrofon nélkül: - Akkor, a szüntetetek megvolt, vissza a tantermekbe! – Meglepődésemre mindenki vonul is a helyére. – Azta! Ez gyors volt!.. – Páromra nézek. – Milyen órára menjünk be?
- Hol a legrosszabbak? - Kérdez vissza
- Passz.. Maradjunk itt, tesin?
- Nekem jó.
- Akkor ezt megbeszéltük. - Hamarosan megjön az osztály, és az igazgató úr. :
- Irány öltözni. 10 perc múlva az udvaron sorakozó!
- Milyen 10 perc????! - akadok ki - 2!
- Itt örülök, ha 15 perc alatt elkészülnek....
. Nem szabad őket elkényeztetni! - beszólok az öltözőbe - 5 perc múlva mindenki kint lesz az udvaron, és engem nem érdekel az sem, ha egy szál alsóba tesiztek sem, majd jót mosolyognak az utcán..! – mérem, az időt telefonomon. Athos az ajtóhoz áll, és mivel csóválja a fejét, bent valószínűleg kellemetlen témák merültek fel. – 2 perc! – Párom már nyitja is az ajtót.
- Halljátok, letelt a két perc! Nyomás kifelé, vagy harminc fekvőtámasz kapásból tíz kiló súllyal a hátadon! – Szól Athos, mire egy igen szép megjegyzés a válasz, amit inkább nem írnék le. - majd meglátjuk. - Egy erős bottal szépen a hátára csap, de nem túl erőset, aztán kitaszítja az ajtón - azt mondtam mozgás!
- Ez fájt b+!... És fel sem tudtam öltözni!- Elégedetlenkedik a fiú-
- Megmondtam, hogy nem érdekel, kifelé! – Mondom a lehető leghidegebb, és legfenyegetőbb hangomon.
- Öcsém, de perverz...! – Morog az egyik osztálytársa a pórul jártnak.
- A hajatoknál fogva cibáljalak ki?- Kérdem egyszerűen. A többiek inkább kimennek az udvarra fehérneműben. A lányok jót nevetnek, ők elkészültek. Csak az a két srác elégedetlenkedik
- Nem megyek sehova! Nagy ívbe le , hogy mit mondotok, úgysem csinálok semmit!
- A hajadnál fogva viszlek akkor ki. – Közlöm egyszerűen
- Mint az ősember az asszonyát?
- körülbelül.
- jobbat tudok. – Mondja Athos, elgáncsolja a fiút, de mielőtt a földre esne felkapja a vállára, a többiekhez viszi, leteszi, rááll a lábára, úgy hogy baja azért ne essen - húsz felülés, gyerünk! – A fiú csak anyázik, mást nem tesz. Athos csak méltóságteljesen áll fölötte - Márpedig addig nem mehetsz el, amíg meg nem csináltad.
- Nem fogja megcsinálni.. – Húzom a számat. Az igazgató úr megszólal:
- Tornasorban sorakozó! – Hát többé-kevésbé sikerül is a sor, a sorrendet nem tartják be. Párom elengedi a srácot, betereli a hiányzókat a sorba. - Jelentőt kérnék! – Az egyik kölyök kilép a sorból, és megszólal:
Az előttem álló köcsögnek jelentem... – Félbeszakítom, mert most már betelt nálam a pohár:
-Oké, most volt elég! Még egy sértő szó lendül a kezem, és vörös lesz annak az arca, akinek a szájából jött! – Párom bólintással jelzi egyetértését. - És akkor kezd elölről! – A srác forgatja a szemét, rémunalmas pofával és hangsúllyal beszél:
-Igazgató úrnak jelentem, nem hiányzik senki, mindenkinek itt van a felszerelése és felmentést kér egy tanuló.....
- Kezdetnek oké, de ez még nem lesz elegendő... – Mondom halkan inkább magamnak.
- 3 kör futás az udvaron. – Adja ki a feladatot az Igazgató úr, de keveslem, és megváltoztatom a számot:
- Legyen inkább 5..
- Ó, hogy ka....! – egy pillanatra elhallgat a fiú- Hogy kanyarodjunk?
- Kerítéshez közel, lassítás nélkül. – Válaszra méltatom a kérdést, ami egyértelműen káromkodásnak indul, legalább próbálkozik valamit. Az osztály elindul, de a második körnél már van, aki csak sétál. Hangosabban mondom, hogy hallják a sétálók: - Hát mi ez itt kérem?! Kívánságműsor?! Azt mondták, hogy FUTÁS, nem azt, hogy sétálj le 5 kört..!
- Hát én nem csinálom! – ül le a lépcsőre az egyik srác. Férjem elindul futni a többiekkel, és bátorítja is őket egy kicsit:
- Gyerünk, ha én bírom, ti is! – Hát, végül is kis noszogatás után egész jól mennek a dolgok. Az első nap nem haladtam annyit, amennyit szerettem volna, de szóltam Amodar úrnak, hogy át kell szervezni ezt az egészet, és intézkedjen, hogy minden szükséges papírt meg tudjak írni. Mikor hazaérünk, azt vesszük észre, hogy bent sötét van, minden függöny el lett húzva, pedig nem takartuk az ablakokat amikor elmentünk.
- Nem a lámpához megyek, úgyhogy el az ablakoktól, fiúk! - odamegyek a legközelebb lévő ablakhoz, és elhúzom a függönyt. A csapat várt minket. - Üdvözlök mindenkit!
- Mindent megcsináltunk neked. – Szól Serah.
- ö... hogy?- Nézek rá kérdőn, Noel válaszol:
- Lüszit megvizsgálta az állatorvos, és azt mondta, hogy nem túl valószínű, hogy egészséges kölykei lesznek, de az apa ismerete hiányában nem tudja biztosan megmondani. Lüszi jól van, a kölykök szépen fejlődnek. A lovad edzett ma, másfél órát. – Hope folytatja:
- A papírokon, amik jöttek, azokon meg még dolgozunk..
- Valamit nagyon el akartok érni...! – Mosolygok párommal együtt a kellemes meglepetésen
- Hol voltál? –Kérdezi Serah
- A munkahelyemet ismertem meg...
- Munkahely? Megint harcoskodsz...
- Inkább tanárt játszom...
- Jaj, gyerekek?!
- Nem, ezek szörnyetegek..!
- Ugyan, csak nem értesz hozzájuk. – legyint Serah - Egy gyerek se szörnyű... És.. Veled mehetek holnap?
- Nem!
- Na...!
- Nem, és kész. Nem vagyok hajlandó ebből vitát nyitni... – Zárom le a témát, párom megerősít:
- Serah, ezek nem a megszokott gyerekek. – Serah férjem szavaira aranyosan, makacsan dobbant:
- Elmegyek és itt a pont.
- De én öltöztetlek, és legalább 2-en lesznek melletted minden egyes pillanatban! – szögezem le
- Azt veszek fel, ami nekem tetszik. Ezek csak gyerekek....
- Igen, olyan gyerekek, hogy a gengszterek megirigyelhetnék a "jóságukat"... – Felelem hidegen. Athos beszéli le róla végül is:
- Istenem, Serah, okos lány vagy, meg tudod érteni, hogy ezek, ha lenne merszük, már régen rámásztak volna Lightra...
- Rámásztak...? Nem is hegy... – Értetlenkedik húgom.
- Ne akard nekem bebeszélni, hogy két Cloud állatfajta mellett nevelkedve nem tudod, mit jelent...! – Mondom kedvesen.
- ó... aha... Hát... akkor lehet, hogy mégse...
- Én is úgy gondoltam...! – Snow gúnyos vigyorral néz rám:
- Az durva... És miért nem hagytad? – Ránézek, majd kijelentésem után leülök:
- Nincs kedvem visszaszólni...
- Valaki hozza a lázmérőt..! – Mosolyodik el Leb. Athos ránéz:
- Miért is?
- Hagyjatok ma, kérlek... Nem vagyok viccelődős kedvemben.. – Az ölemben fekvő Lüszit simogatom. Athos szinte irigykedve pillant a kutyára. Mikor leül mellénk, finoman nekidőlök mosolytalan, örömtelen arccal. Athos ezt észre is veszi szokás szerint, és kedves hangon kérdezi:
- Baj van, drágám?
- Nem tudom… - Simogatom tovább Lüszit. Amikor leugrik az ölemből, és lefekszik a helyére, egyértelműen látszik rajta, hogy pocakos. Ásítok egyet. Athos rögtön reagál:
- Dőljünk le, kedvesem
- De hiszen még csak dél van!
- Attól fáradtak még lehetünk. – mosolyog
- Tartsatok egy délutáni sziesztát. – Mosolyog Serah. – Az ebéd a hűtőben.
- Na! a' már döfi! – mosolyodik el Athos. Elmegyek a hűtőhöz, de nem jön meg az étvágyam, mikor a benne lévő finomságokat meglátom, így megyek tovább a szobába. Athos sem eszik, jön velem.
- Egyél nyugodtan, én ledőlök. – Mondom, és lefekszem. Párom csak a fejét rázza. – Nem eszel? Akkor… Idejössz? – Bólogatni kezd, majd ledől mellém. Simogatásom hamar az álmok világába kíséri. Egy ideig figyelem, aztán én is követem kedvesemet. Mikor magamhoz térek, Athos már bentről jön vissza, mosolytalan arccal ül le mellém, rögtön tudom, hogy…:
- Baj van?
- hát tudod... Lüszi meg te nagyon kötődtök egymáshoz... ha Lüszivel van valami, akkor veled is... De az állatorvos azt mondta, Lüszi kölykei aligha lesznek egészségesek... aggódom.
- Kedvesem, amíg jól érzem magam a bőrömben, addig nincs gond. Egyébként, rám fér még a nadrágom, szóval én nem vagyok áldott állapotban, egyelőre. Nincs ok az aggodalomra. Ha lenne, nem vállaltam volna el a Rémálom gyerekeinek átnevelését.
- Nem kérek semmi hőstettet. Csupán annyit, hogy engedd, hogy egy orvos megvizsgáljon.
- ch... Azok a férgek akkor is mondanak valamit, ha semmi baj nincs. Nem vagyok hajlandó a közelembe engedni egyet sem. És a gyermekem sem fog kórházban születni, ezt is már most megmondom, hogy ne is próbálkozzatok kihívni egy mentőautót..
- kérlek, Light. Én tudom, ha valaki hazudik. Egy orvoson ugyanúgy meglátnám, mint egy átlagos emberen. Kérlek.
- Mondom: Nem. – Kijelentésemre sóhajt. - Ha úgy nyugodtabban tudsz aludni, akkor megkeresem azokat a gyógyfüveket, amik a szükséges vitaminokat, ásványokat tartalmazzák, és minden nap iszom belőlük a teát, de se orvost, se gyógyszert nem kérek.
- Tégy belátásod szerint… - Arcán valóban látszik az aggodalom. Megadóan sóhajtok.
- Rendben, megkeresem Tanítónőmet, és az általa ajánlott orvoshoz elmegyek, rendben? – Bólint. Karjai közé bújva folytatom: - Lüszi miatt én is aggódom... De nem mindent velem együtt, vagy miattam csinál... Neki is meg vannak a problémái. Nem egyezünk csak 60%-ban.
- Az elég! – Megpuszilom, mire elmosolyodik. Odahajolok a füléhez, és lágyan suttogva megkérem:
- Áruld el nekem, ki vett rá, hogy orvoshoz küldj..?
- A kicsi Serah, és a bolond Grimaud.
- Oké, a kicsi Serah-cskámat megnyúzom érte, Grimaudnak meg lesz majd baja az ápolásával...
-Ne okold! Nem tettem volna, ha nem tartottam volna logikusnak
- Végül is.. – vonom meg a vállam - Miért ne jöhetne velünk holnap?... Ráadom azt az övemet, ami csak kulccsal nyílik, aztán máris el van intézve.
-Light!
- Oké oké…
- Köszönöm. – Nem szólok, csak visszadőlök. Felhívom Tanítónőmet, és az orvost. Az utóbbi csak jövő héten tud fogadni. Mondjuk nem is történt a héten sok minden. Az együtt töltött délutánt megkapta Serah. A hét alatt a Rémálomban a fiúk minden tanárnővel "eljátszottak", minek köszönhetően Bettin kívül minden tanárnő felmondott. Így, kénytelenek voltunk átvenni az órákat, mivel más tanár nem jelentkezett, hogy dolgozna ott. Én átvettem a tesit, a rajzot, és az idegen nyelvet, Athos a történelmet, Betti a magyar, történelem, matek, földrajz tantárgyakat, az igazgató úr meg az összes többit, A papírokkal még nem végeztek, úgyhogy még általános iskolaként működik a Rémálom, ami nem igazán vidít fel…
Az orvos ma délután fogad. Reggel 6-kor kelek fel, párom szokás szerint az ágy mellett ülve vár.
- Jó reggelt!- Mosolygok rá.
- Neked is! – Mosolyog, Athos az órájára néz.
- 6 óra van.. Lassan indulni kéne a suliba. – mosolygok.
- És az orvos?
- Még mindig délután fogad, kedvesem. – Mondom mosolyogva.
- Igaz. – Kimegyünk, Serah egy aranyos rózsaszín ruhácskában áll meg előttünk, mosolyogva.
- Mehetek én is?
- Mi ez a ruha, kicsike Serah? – Kérdezi Athos kedvesen.
- Találtam a szekrényben, és felettem. – Von vállat húgom.
- Ebben biztos, hogy nem jöhetsz velünk. De a suliba amúgy sem. – Athos valamit súg Serah fülébe, de a lány makacsul elém áll:
- Ugyan miért ne? Megyek, és kész!
- Na de akkor én sem maradok itthon! – Szólal meg Grimaud is. Megadóan sóhajtok.
- Jó... De akkor farmer, öv, és valami póló a nadrágba begyűrve.
- Fúj! –Kiált fel Serah - Nem! Én nem az a stílus vagyok...!
- Nekem mindegy, csak nehogy megbánd..! – Grimaud rögtön felölti komoly képét. Én meg az órára pillantok. – Huhú..! 20 perc van a buszig. – El is megyünk a suliba. Először a tanáriba megyünk. Az igazgató úr jön ide:
- Jó reggelt! - Két személlyel még nem találkoztam. A Rémálom igazgatója vagyok, valamint helyettesítő tanár.
- Reggelt! – Köszön oda Betti is.
- A testvérem, Serah, és a párja, Grimaud.
- Betti tanárnő.
- Light, neked tesid lesz most? – Kérdezi az igazgatóúr.
- Igen, miért? –felelem.
- 2 perc múlva 8...
- Igaz, jó lesz elindulni. Érkezett már valami válasz a papírokra?
- Semmi... Szóval még mindig általános iskola vagyunk.
- Kár, hogy nincs olyan, hogy gengszterjavító iskola... – Mondja Athos.
- Vagy tanulnak, vagy viselkedni tanulnak, ha összejön az, amit szeretnék akkor 3 osztály lesz, viselkedéstől függően. Amíg viselkedni nem tudnak, tanulni úgysem fog senki.. – Mondom, Athos bólint, majd leül. Én meg megyek órára. Minden rendben megy nagyjából. A folyosó ugyan zeng tőlük, mikor lemegyünk, de az öltözőbe önként bevonulnak, és a sorakozóval sincs semmi gond végre, a 8. osztályban először van ilyen, és a sunyi vigyorokról egyértelműen látom, hogy valamit terveznek.
- A mai óra anyaga, mint már említettem, a kötélmászás lesz.. Tehát menjünk a kötelekhez! – Egyre gyanúsabb, hogy megint zokszó nélkül megy minden, de nem szólok semmit. Még a kötelekre is elkezdenek felmászni a parancsszó után, itt már biztos vagyok benne, hogy valamit igencsak terveznek, ám hiába vagyok résen, a kis törpe tanuló, mire észbe kapok, már belém is lő valami apró, altatólövedékszerű golyót. Kiveszem ugyan rögtön a vállamból, mi azonnal zsibbadni kezd, de már érzem is kábító hatását, minek köszönhetően a mászókötelekre rögzítenek, és kihasználva védtelenségemet óra végéig velem szórakoznak.. A csengőszóra berobognak öltözni, és vihogva mennek vissza a terembe. Alig 10 perc múlva már látom férjemet és inasát, ahogy rohannak le hozzám, húgommal a nyomukban, nagyon hamar leszednek a kötelekről, de remegő lábaimon nem állok meg biztosan a szer hatása miatt. Nem fogom fel teljesen, miket beszélnek, csak azt látom, hogy Athos irtó dühös, és ha Grimaud nem fogná le, véres jelenet játszódna a teremben. Serah leültet a mellettem lévő zsámolyra.
- Engedj el...! – Szól párom Grimaud-ra
- Nyugalom! – Szól az inas - Gondoljon arra, hogy mit tenne Tréville úr! – Párom erre egy percre lefagy, majd válaszol:
- Megnyugodna... és azon gondolkodna, hogyan állhatna bosszút!
- Csak legyen meg az az engedély..! – Morgom én is - Levágom a gatyájuk tartalmát, és lenyomom a torkukon!
- Neked sem ártana lenyugodnod..! – Próbál nyugtatni Serah.
- Szerintem nem vagy olyan gyors futó, hogy kötözködhess velem...!!!
- Köszönöm, gróf úr. – Grimaud biccent, Athos meg a vállamra teszi a kezét, aminek az a következménye, hogy úgy nyújtom felé két kezem, kék szemeimmel ölelést kérve, mint egy kisgyermek. Párom suttog egy szót, majd szorosan magához ölel:
- Istenem… - Vállára hajtom fejem, arcom finoman nyakába fúródik, karjaim pedig lágy ölelésbe zárják. Athos simogatására hamar megnyugszom. Ekkor ismét megszólal kedvesem: - Hazamenjünk? – Csak bólintok. – Rendben. – Felvesz az ölébe, és lágyan ölelve halad velem. Nem busszal megyünk, ugyanis a megállóban Serah megszólal:
- Szerintem most ne a csapathoz menjünk, mindenki körülötte nyüzsögne - az erdő felé indul - van kettőnknek egy eldugott kis "házikója" az most szerintem tökéletes lenne. – Serah az erdőn belül egy nagy bokorhoz vezeti őket, a bokor tetején, belülről nádtető van, bent egy ágy, már elég régi rajta a szivacs, jó puha. És egy asztalka, ágakból, gallyakból, kövekből kötéllel összefogva - Milyen régen csináltuk...! – Sóhajt fel boldogan. Athos nem sokat foglalkozik a házikóval, Grimaud viszont megcsodálja. Párom az ágyra fektet, de mivel nem akarom elengedni, simogatni kezd. Mikor megnyugszom, párom más mosolyog, én csak enyhén, szemem viszont hálásan csillogva mond Neki köszönetet egy csókkal megerősítve, ami után lágy suttogással szólalok meg:
- Most nyugodtam meg teljesen, testileg, lelkileg egyaránt. Köszönöm, hogy ismét összeraktál, amikor darabokra szedtek.
- Tsss… Lighty, maradj csendben. – Most ő csókol meg. Majd mosolyogva elgondolkodik: - Hm… Lighty..
- Ezt a nevet csak Tőled fogadom el. – Mondom mosolyogva.
- Reméltem is! – Bár mosolyog, enyhén csillogó szeméből nem tűnt el a bűntudat, magát okolja szegénykém a velem történtekért.
- Kérlek, ne hibáztasd magad a történtek miatt.
- ha ott lettem volna... ha nem vagyok olyan lusta, hogy fent üljek a tanáriban.... minden máshogy lett volna...
- Ezt már akkor bevállaltam, amikor belevágtam ebbe az egészbe...
- Nem érdekel! A lényeg, hogy jól vagy! – Ismét megcsókol, mi ihletet ad megint.:
- Olyan jól esnek szavaid,
Tán nem is tudod, mennyire.
De sokáig nem maradunk itt,
Talán hazaérünk estére.
De lehet, hogy előbb kéne,
Úgy érzem, valami baj van.
Mintha segítséget Lüszi kérne
Érzéseket küldve nekem halkan.
El kéne indulni, de félek,
Hogy már későn érek oda
Olyan baj ez, érzem,
Csak engem hívatott.
Drága kutyuskám, mondd, mi a gond?
Üzend meg azt is kérlek, miért menjek haza!
Remélem nem szidom majd magam:Nem voltam ott!
Tombol bennem keveredő érzések zavaros hada.
Csak azt remélem, nem késem el,
S hazaérve ölelés helyébe ásót
Nem kér a helyzet. Végem ott lenne.
Nem élném túl ha ily hirtelen ágazna el az út...
Az út, mely nemegyszer életem menté' meg.
Az út, melyen végigkísér az Ő lelke,
Ismerem, tudom, ez ugyanaz az ének,
Az én gyönyörű lovam egy kutya testében.
Ilyen volt drága paripám, nem élte túl halálom.
De lám, visszatért, s kísér tovább barátként,
Így még a fehérséget se bánom.
S ha nem mennék, ó, milyen barát lennék?
Ebbe inkább bele sem gondolok,
Mert versem egyre hosszabbra sikeredett,
S a végén úgy belegabalyodok,
Hogy senki nem talál meg benne engemet...
- Te meg a vers???! – Néz rám kerek szemekkel Serah
- Ritkán rám jön...
- Hát nagyon ritkán, még nem hallottam tőled 2 rímelő sort sem, most meg...! Olyan szép keresztrímes vers, hogy nekem is kell írnod egy hasonlót, amit felénekelhetek!
- Na elmész te a tudod hová...! – Mosolyodok el.
- most nincs helye a dalkéregetésnek. Hallottad minden szavát, nem? – Néz férjem összevont szemöldökkel Serah-ra.
- oké, megérdeklődöm, mi van a kutyával... - Serah telefonálni kezd, kimegy, kb. 10 perc múlva visszajön - Tartok tőle, hogy jól érzed. Lüszi vonyított, nyüszögött, és elrohant nem tudni hová.... - felpattanok, de a lendülettől majd' hasra esek, Serah kap el - oké, azonnal indulunk, de ésszel! – Párom megfogja a kezem:
- Nyugalom! Ne veszítsd el a fejed. – Mondja határozottan.
- Előremegyek. – Tűnik el Grimaud.
- Rendben… De induljunk.. – egyezek bele
- Ahogy megnyugodtál, indulunk. – Szól testvérem
- Megnyugodni? Nem tudod te, mit beszélsz. – Indulok el Athosszal együtt. Sly az udvaron van, az istálló oldalát kirúgta, szinte teljesen meg van őrülve, a csapat nem tud vele elbánni, úgy bevadult, hogy rugdos, harap mindenkit, aki tartóztatni próbálja. Én élesen füttyentek, mire a ló rám néz és felágaskodik.
- Engedjétek! – Utasítom a csapatot, mire Fang rám néz.
- Normális vagy...? - Nem lennék Fang helyében, ahogy most ránézek. A csapat eltávolodik a lótól, aki az istállóhoz megy, és felnyerít. Lüszi figyelmeztető vakkantására odasietek Sly-hoz, és pont kutyája útját keresztezem a lóhoz, hanyatt esek, a kutya rám, és mélyen alkaromba harap vad morgás kíséretében. - Lüszi!!! - erre a kutya leszáll rólam, és nyüszögve, lapítva visszatolat az istálló falának takarásába, ő talpra kecmergek, hangom immár csodálkozó. Kezem sajog és vérzik a harapásnál, - Lüszi...!? – Párom kettőnk közé ugrik, Lüszi felé fordulva, akin már nem látszik semmi agresszió, bár fogait figyelmeztetően villogtatja, lefekszik a szalmába született 7 kiskutya mellé, bár a 7-ből csak 3 mozog. A sérülésemmel most nem foglalkozok, letérdelek kutyám mellé, és finoman simogatni kezdem - Hát ezért hívtál...? – Lüszi nyüszög, orrával bökdösi a többi kölyköt is. Megnézem a problémás kölyköket, egyet Lüszi hasához rakok, a többit viszont elveszem tőle - Ezekben nincs élet. Az elpusztult kölykökön egyértelmű a patkó nyom, villámló tekintettel nézek a lóra. – Te eltapostad őket?! - Sly ellenségesen horkant. - Akkor a csillagos ég alatt alszol. Amíg az istálló oldala meg nem épül újra, így is, úgy is, de most megvárom még azt is, amíg a csapat rendbe nem jön dühöngésedtől.
- Light, átvigyük a kutyákat a szobádba?- Kérdezi Kriss
- Lüszi nem fogja engedni, hogy hozzányúljatok a kölykeihez, ezt majd én elintézem. – Sebem és karom egyre véresebb. Athos parancsára Grimaud meggyógyítja.
- Köszönöm. – A lóra nézek. – Mit csináljak ezzel a döggel??!
- A halálát kívánnád? – Kérdezi férjem.
- Nem.. csak nem tudom, hogy próbáljam meg a jóra átnevelni..
- Ezt az ördögöt? Sehogy!
- Ha lenne időm...! Mehetek az orvoshoz... semmi kedvem hozzá...
- Veled megyek! – Lép közelebb párom
- Akkor sincs kedvem… - Athos megfogja a kezem, és elindulunk. Próbálom a legunalmasabb pofát vágni megjegyzésemhez: - és most csak azért kutyagolok, hogy elhiggyétek, hogy ha azt mondom semmi bajom, akkor nincs is semmi bajom...
- Biztosabb.
- Aham.. Persze… - Hamar odaérünk. Kopogásom után egy aránylag fiatal férfi nyit ajtót, a rajta lévő öltözetből ítélve ő az orvos, de alakja miatt inkább harcosnak nevezhető. Kardja ugyanis ott libeg az oldalán.
- Á, Lightning! – Mosolyodik el- Téged is látni errefelé manapság?+
Igen, szükség lenne egy orvosra, aki hajlandó közölni, hogy jól vagyok..! – A férfi felnevet.
- Szóval a szokásos.. – Mosolyog, kinyitja rendelőjének ajtaját. – Erre. A férj elkíséri? – Athos csak a vállát vonja meg. – Akkor nem. – Bemegyünk. – Szóval… 15 000 arany lesz..
- Jó drága vagy, hallod!
- Nem vagyok szeretetszolgálat, vagy fizetsz, vagy nem falazok. No, de egy vizsgálatot engedj meg, mert azt az információt kaptam, hogy kismama vagy. – Közelebb lép hozzám, és villogó szemem ellenére alhasamra teszi a kezét egy varázslat erejéig, majd bólint. - Itt bizony baba van. – Rám néz összevont szemöldökkel. - Hé, mi baj? – Irtó fájdalmat érzek az oldalamon, a lábaimban, fel is ordítok rögtön. A férfi kinyitja az ajtót, kiszól majdnem ordítva - Egy műtő és egy misztikához értő orvost, azonnal! - A számból ömlik a vér, egész testem úgy rángatózik, mintha már élet nem lenne benne, ordításom abbamaradt. Nem fogok fel semmit a külvilágból. Számat egyetlen szó hagyja el: „Lüszi!...” Mikor magamhoz térek, már egy pár orvos ott van körülöttem, a vizsgálóasztalra fektettek fel, viszont nem váratom magam, hamar felkelek. Reklamál is az egyik doki:
- Nem lenne szabad lábra állnia...!
- Nem érdekel. Tudni akarom, mi van a kutyámmal. – Nem várnak egy percet sem, visszafektetnek az ágyra, és rászíjaznak, hiába ficánkolok, ellenkezek. – Engedjenek el! Azonnal! – Nem tudok szabadulni, Athos odajön hozzám:
- Lighty. Nyugalom.
- Nincs nyugalom! Látni akarom!.. Látni akarom, hogy nincs semmi baja!
- Ezt sajnos nem mondhatom.
- Nem...! Lehetetlen..! - Letépem az asztalról a szíjakat, átölelem páromat és vállára teszem a fejét, halkan, mély fájdalommal suttogok - Mondd, hogy nem..! Hogy ott fekszik kölykeivel törődve és várja, hogy hazaérjek..! Kérlek, ne mondd, hogy már nem lesz ott...! - sírni tudnék, látszik rajtam. Athos magához szorít, ebből már biztosan tudom, hogy valami nagy baj történt. Egy villám csap le körénk, ami haza teleportál minket egy másik villám segítségével, ami az istállónk előtt csapódik le. Halk hangon kérdezem: - Megnézhetem..? – Athos inasára pillant, Grimaud meg jelent:
- A bűnös is ott van, holtan. – Mélyet sóhajtok.
- Csak gondolod, hogy holtan.. – Szomorúan odamegyek kutyám teteméhez. Szerencsétlen nagyon csúnyán néz ki, nem is részletezném, biztosan el tudja képzelni a kedves olvasó is, hogy néz ki az az állat, amelyiket egy ló taposott agyon. Letérdelve elé lehajtom a fejem, majd fel is kapom rögtön. Az egyik kölyök hiányzik! Keresnem sem kell, ott lapult anyja alatt, 2 tégla között. Azért pusztult el Lüszi, mert őt védte. Könnyes szemekkel veszem a kezembe a kis fiú kutyát. – Egy túlélő van.
- Igen. Ő egyedül. Kis Survivor. – Mosolyog Grimaud. - Sly elkezd mozogni, sebei eltűnnek, próbál feltápászkodni. Akkorát rúgok belé, hogy a ló oldalára borul
- Megszűnt a kiskirály élet számodra. Mivel megölni nem lehet, ledolgozod az életed. – Szavaimra ellenségesen horkant. Athos viszont támogatja:
- helyes. – Bemegyek, bent Leó jön oda hozzám:
- A lilához a piros vagy a kék illik jobban? - Keserűen elmosolyodok
- De jó neked, hogy ez a legnagyobb problémád!
- Megsérült a kutyus? – Kérdez vissza
- Hogy megsérült-e?!... hogy megsérült-e???! Mi a francnak vagytok ti itt?! Lopni a napot?!
- Baj van? – kérdezi Serah, és már teljesen kész is vagyok.
. Nem igaz! Nem lehet igaz, hogy ennyire nem figyeltek oda! Nem létezik hogy ennyire nem látható rajtam, hogy baj van! Sosem figyeltek oda! Egyikőtök sem! – Snow miatt borul ki a cérna, szakad el a pohár:
- Történt valami?
- A francba már mindennel, ezt nektek kéne tudni!!!!! Felmondtam, felejtsetek el, nincs csapat, azt is felejtsétek el!!! – Serah elém áll, átölel, és lágy hangon kérlel:
- Ne menj el! – Serah olyan taslit kap visszakézből , hogy Grimaud-nak repül
- Hagyjatok békén! Az összes ember hagyjon békén! Miért nem volt jó nekem a madarakkal, ők legalább odafigyeltek rám!! - lerakom a kutyát, és elfutok. Párom meg ered utánam, próbál utolérni, de én meg le akarom hagyni.
- Kedvesem… - Hallom a hátam mögül gyönyörű hangját, de most elvakít a düh, így mogorván hátraszólok:
- Hagyj…! – Egy étterembe megyek be, ahová Athost már többször is elvittem vacsorázni, vagy ebédelni. Tudom, miért megyek, és hová. Ralfig meg sem állok, aki a megszokott sarokban van.
- Mit adhatok? – kérdezi a vámpír.
- A szokásosat, meg 1 adag altatót. Jó erőset. - Az alak felemelkedik, elővesz széke alól egy aktatáskát, leteszi az asztalra, felnyitja, és elővesz belőle 3 üvegcsét, kettőn halálfej, egyen pedig egy "ZzZ" minta van, a táskát elrakja. Feláll, kezembe nyomja az üvegeket, és a nyakamra hajol, hogy az árat véremmel megfizessem. Mikor visszaül, leveszem az üvegekről a papírokat, és meglátom, hogy nem csak Athos, hanem Caius is az étteremben van, a pulthoz megyek, felülök az egyik magas székre. Persze, hogy Caius meg mellettem talál csak helyet…
- Megint összetörtek...? – Kezdi a beszélgetést
- Már megszoktam...
- Bezzeg előző életedben nem bántott senki, ugye, Devil?
- Az már régi idő... Rég nem számít...
- Szóval nem számít... – Athos is odajön:
- Szép… - Ránézek.
- Mi szép? – Közben Leb, a pultos odajön hozzánk:
- Hozhatok valamit?
- 3-at a szokásosból. – Válaszolom egyszerűen, Leb bólint, és elmegy, Athos folytatja:
- szép az, hogy lerázol, hogy ide gyere, titokzatos alakoktól szerezz be rosszat sejtető szereket, Caiusszal beszélgess...
- Devil Balck o.B. már csak ilyen. – Von vállat Caius
- Valóban, de én Lightning vagyok… - Nem tudom befejezni, mert az előttem szóló közbeszól:
- ..Amíg vagyok… Ez is inkább Devil, mint Light.
- Valamiről lemaradtam. – Állapítja meg Athos.
- Nocsak, nem mondtad még el, hogy több 10ezer évvel idősebb vagy ikertestvérednél? - A közben megérkezett borokból kettőt a fiúk elé tolok, a harmadikat magamnak bontom fel, és az egyik üvegcse tartalmából rakok bele pár cseppet, utána belekortyolok. - Nem vagyok rá túl büszke...
- Akkor elmondom én, nagyon szívesen előre is. - Úgy nézek Caiusra, mintha a tekintetemmel meg akarnám ölni, de valamennyi "nem érdekel" jelentése is van tekintetemnek, ismét belekortyolok a borba.
- Lightning, ahogy te ismered, valójában velem egyidős. – Fordul Caius Athos felé- Nem számoltuk a szülinapokat, a 20-30 000. után már uncsi volt.. éltük sötét életünket Záfrik két legjobb harcosa, és egyetlen házasaiként. A neve volt akkor Devil Black of Ballad volt. Majd elterjedt egy legenda, mi szerint egy bizonyos Farron lány megöli majd Záfrikot. Figyeltük hát őket. Az első gyermek fiú lett. A másodikra még az anya hasában közölték, hogy lány lesz. Ekkor Devil úgy döntött, hogy betársul a lány ikertestvérének a családba, és harcképtelenné teszi a lányt. Ennek eleget is tett, és még vissza is jött hozzám, de...! Ott volt az az átkozott Snow, és lelőtte. Ezután is újraszületett Ika néven, hasonló gyerekkorral, mint Light-é és Devil-é... Aztán Ikaként is felkeresett engem, mert én voltam és vagyok a párja, bármit is tegyen. Ekkor megjelent egy bizonyos udvari bolond a királlyal... – beleszólok:
.Testőr.
-Ppff... Egyre megy. A lényeg, hogy ezt a 3 életen át tartó köteléket csak úgy megszakította, mert neki megtetszett egy bizonyos 16 éves lány, aki valójában mindkét előző életében egy büdös ribanc volt, és még az a 6 év sem volt elég ahhoz, hogy rájöjjön miért is zártattam el a világtól...
- Vesztettél, törődj bele.
- nem érdekel, hogy engem mennyire lenézel. De a királyt hagyd ki ebből, mert semmi köze hozzá. – Közli Athos Caiusra nézve - Felfogtad, rohadék? – Caius azonban páromat hidegen hagyva rám néz
- Mérgezett bor...? Devil kedvence. Kis adagban nem halálos, csak fájdalmas... És azt te szeretted.. - Majd' bele fulladok az italba Caius szavai miatt. - Gyere vissza hozzám, és minden úgy lesz, ahogy régen.
- Épp olyan csábító az ajánlat, mint te magad, kár, hogy nem az én szememben... – Felelem hidegen - Ott undorító... De.. Egyébként igaz. Viszont semmi közöd hozzá.
- A csapat? Megint ők fognak a sírba vinni? – Nem felelek, csak iszom tovább a bort. Az üveg már félig üres. Athos keze ökölbe szorul.
- Nem az ő hibájuk. – Felelem egyszerűen, majd ismét fogy egy kevés a borból. Dahj szalad be hozzánk:
- Lightning! Lightning! – Ránézek.
- Mi történt? – De nem érthető semmi, mert iszonyatosan hadarja a szavakat:
- Serahautónszirénaelment!!....
- Nagy levegő, és lassabban! – Szólok rá türelmesen.
- Jött egy nagy fehér autó, szirénázva, sietve. Felnőttek jöttek ki nagy, fehér ruhában, és elvitték Seraht.
- Elvitték???
- Light - Lép oda Lebreau: -, nálatok volt a mentő?
- Francba! Most találjátok ki, hogy valami baja lett, és tényleg végzek magammal...! – Morgok tehetetlenségemben.
- Hohó! – Kiált fel Leb. - Csak lassan és nyugodtan! Ahogy te szoktad mondani.
- hazamenjünk? – Kérdezi Athos, mire sóhajtok.
- Nem tudom..! – bújok hozzá. – Fogalmam sincs, mit tegyek..!
- Menjünk haza, és kérdezzük meg, mi történt. – Mondja halkan Athos.
- Ez nagyon nem a te napod..! – Állapítja meg Dahj. Útközben Athos Dahj-hoz fordul:
- Te tudod, mi történt?
- Azt tudom, hogy a pofon után nem állt fel, a többiek körbevették, és állítólag komoly baja volt. Meg, hogy Leó és Gri...
- Grimaud? – Kérdésemre bólint
- ő elment vele.
- Remélem semmi komoly. – Sóhajtok. Mikor hazaérünk, megkérdem: - Mi történt? - Kérdésemre Fang válaszol:
- Nem kéne tudnod...?! - Sóhajtok
- Tudom, nem volt jogos a kiakadásom... Sajnálom, elnézést kérek mindenkitől.
- Serah nem tért magához, és kihívtuk hozzá a mentőt, a többire várunk... – Felel Snow.
- Mentőt, ahelyett, hogy megnéztétek volna mi baja... – Morgok már megint, mert már érzem a borba tett szer hatását, de egyelőre enyhe fájdalmam nem láthatja rajtam senki.
- Tudom, hogy te nem csíped az orvosokat- Szólal meg Noel -, de azért többet tudnak a betegségekről, mint mi.
- Grimaud hogy van? – Érdeklődik Athos inasa felől - Abszolút nem esett kicsit..
- Falba verem a fejem, komolyan mondom! – temetem arcom tenyereimbe. A fájdalom közben egyre erősödik gyomromban. Csak akkor kapom fel a fejem, mikor Amodar úr hangját hallom:
- Ha nem a saját fülemmel hallom, el sem hiszem, hogy Ön mondta, Farron!
- Nyugalom, Lighty. – Sóhajtással jelzem, hogy megnyugodtam, de nem tetszik a helyzet, Athos is nyugtázza magának: Jól van.
- Alighanem ittál… - Állapítja meg Amodar úr, mikor lesütöm a szemem nevelőapám előtt, folytatja: - Nem leszünk így jóban. Nagyon nem…! –Már nem tudok ellenállni a szernek úgy, hogy ne mutassam ki, egy pillanatig összeszorított szemeimre Amodar úr és Athos is összevont szemöldökkel válaszol, majd párom feltesz egy kérdést:
-A bor… ugye? - A szer fájdalma egész hasamat elborítja, és egyre erősödik is, hamarosan térdre rogyok, és fájdalmas nyöszörgésen kívül semmilyen hangot nem tudok kilökni a torkomon.
– Mi van nálad? – Kérdezi nevelőapám. - Megmotozlak, ha szükséges, de gondolom, ezt egyikőnk sem szeretné.. –Talpra és csendre küzdöm magam, bár igen nehéz. Kipakolom fegyvereimet, és az egyik méreggel teli üveget. – Ennyi? – Hideg hangon kérdezi, egyértelműen ki tudom olvasni ebből, hogy pontosan tudja, hogy van még nálam valami, és már abban is biztos vagyok, hogy nagy pofonnak leszek kis gazdája, ezért hát kirakom a másik üveget is. Igen, a pofon elcsattan, és ismét a földön kötök ki. Nem tudom eldönteni, hogy az arcom, vagy a hasam fáj-e jobban. – A képembe hazudtál!...?- Magyarázza meg egyszerűen az ütés okát, bár én biztos voltam benne. Mikor párom mellém térdel, és kijelenti, hogy megöli azt, aki még egyszer hozzám nyúl, nevelőapámhoz szólok:
- Kapitány úr, ezt beszéljük meg máshol, máskor.
- Ahogy nézem hosszú beszélgetés lesz...! Egy újabb alapkiképzéssel fog kelleni kezdeni azzal a bizonyos 10 szabály megtanulásával...! – indul ki a Kapitány úr. - Holnap, nálam. Délre érkezz. Egyedül! – s ezzel elmegy.
- El akarsz menni? – kérdezi párom aggódva. Már egész testemet roncsolja a szer, összegörnyedek a fájdalom miatt, de muszáj a testemnek legyengülnie, hogy a következő üvegcse tartalma hatásos legyen. Szerencsére, vagy sajnos, de az én szervezetem nagyon nehezen fogad be bármilyen tudatbefolyásoló bájitalt, vagy szert.
- Kénytelen vagyok…- válaszolom kérdésére. – Ha nem megyek, visznek, és végleg…
- Egyébként… Mit mondott az orvos? – Kérdezi mosolyogva.
- Hogy egy kb. 1 hetes, egészséges magzatom van.
- Vagy csak volt. – Húzza a száját Hope, mikor az üveget megvizsgálta.
- Ezt megy hogy érted?!
- Ez egy erős méreg, hiányzik belőle, és fetrengsz a fájdalomtól... Annyit nem ittál meg belőle, hogy megöljön, de a magzat nem biztos, hogy túléli...! –Athos hátradől, lehunyja a szemét, mellkasa sebesen emelkedik és süllyed, ajkát erősen harapja, arca folyamatosan a színét váltja, hol vörös, hol sápadt, haja szinte az égnek mered.
- Add ide azt az üveget! – Szólok Hope-ra. Aki nem ismeri, annak először egy kicsit bemutatnám: Amolyan feltaláló, azután találkoztam vele, hogy Snow visszahozott Serah-val, aránylag jó fej, főleg, ha nem idegesít senkit a megjegyzéseivel, poénjaival.
- Hogy végezz magaddal is? Csak úgy megjegyzem, hogy Serah után...!
- Hagyjatok békén...! – Mondom, és bevonulok a szobánkba. Levágom magam az ágyra, és Athos párnájába fúrva arcomat megvárom, amíg valamelyest enyhül a szer hatása, és a bánatom is. Ezután Kimegyek a többiekhez. Párom a fotelban ül, borozik, a csapat kicsit arrébb kupaktanácsot tart, de az most nem érdekel. Mikor szomorú szememmel kedvesemre nézek, vissza is indulok a szobába leszegett fejjel, behajtom az ajtót, de be nem csukom, mikor eltűnök mögötte. Visszafekszem az ágyra, lenyelem az utolsó üvegben lévő szert, és leteszem a fejem férjem párnájára. Nem sokkal ezután Athos be is jön. Halkan szólal meg:
- Lighty… - felkapom a fejem, olyan elkeseredett szemekkel nézek Rá, hogy leginkább egy kidobott kiskutyára emlékeztetem. Látom szemén, hogy majd’ megszakad a szíve, mikor leül mellém. Miután hozzábújásomra átölel, nagyot sóhajt. Aggódva pillantok rá:
- Mi bánt? Én, igaz?...
- Igen. – válaszolja kérdésemre - Az bánt, hogy szomorú vagy, hogy bármikor boldognak érzed magad, mindig történik valami.
- Már kb 300 éve próbálom ezt megszokni, de lehetetlen... - bújok megint - De most tartok 2 nap szünetet...
- Ezt hogy érted? – Párom hangjából süt az elkeseredettség, szemöldöke is össze van vonva.
- Amodar kapitány holnapra behívatott, de ahogy őt ismerem, évek múlva keverednék csak vissza, ezért nem mehetek el. Megittam hát az altatót, amíg a szer hatása alatt vagyok, nem tehet ellenem semmit, és azt nem hagyjátok, hogy elvigyen. Azt nem kell tudnia senkinek, meddig tart a hatása... Addigra remélem Serah-ékat is kiengedik a kórházból, és mindenki lenyugszik... Arra szeretnélek kérni, maradj itt velem, amíg elalszom. – felelem még mindig szomorú hangon. Párom már csak suttog lehunyt szemekkel:
- Legalább nekem áruld el, meddig fogsz aludni...
- 2-3 nap maximum... Lehet, hogy már holnap este fölébredek, lehet, hogy csak 3 nap múlva. De ha szeretnél velem aludni, a fiókban találod a szer másik adagját.. – Szavaimra bólint, és meg is keresi rögtön. A tetőre rá van vésve a "ZzZ, 2 adag" felirat, az üveg félig van folyadékkal. Mivel látom, hogy valóban megissza, ölelésre tárt karjaim közé jön vissza. Magunkra húzom a takarót, és egyben átölelem egy puszi kíséretében. – Szép álmokat, kedvesem. – Suttogom lágyan a fülébe. Már csak homályosan látom, hogy nyúl felém, de keze gyengéd simogatását még érzem arcomon, s hangja sem kerüli el figyelmem:
- Neked is, kincsem. – De többre abból az éjszakából nem emlékszem.