Alig alszom valamit, csupán másfél órácskát. Mikor magamhoz térek, Athos már ébren van. Ráköszönök hát:
- Jó reggelt!
- Neked is! Meddig voltál fent…? – Mosolyog, de hangján hallom, hogy aggódik egy kicsit.
- 3-4 óráig. – Megsimítja arcom, de tovább bombáz kedves kérdéseivel:
- Álmos nem is vagy?
- De, csak aludni nem tudok… - Mosolygok rá ő pedig vissza. Az ágyra nézek, mert elég hülyén érzem magam, de ezt szavakba is foglalom: - Már három napja nyavalygok, hogy miért olyan sok az az idő... De most nem tudom, végig tudom-e csinálni...?
- Hogyne tudnád. – megpuszil - de én elmennék készülődni. Vagyis inasomat megkeresni.... az a nehezebb feladat ilyenkor. – kuncog.
- Rendben.. Ahogy Serah-t ismerem, én minimum egy óráig nem szabadulok a szobájából, amíg szerinte nem tökéletes a kinézetem... - megadóan sóhajtok. - Oké, tudja meg, hogy felébredtem... – Még egy puszi, és Athos el is tűnt az ajtó mögött. Nagy nehezen ráveszem magam, hogy felkeljek, hiába van a kispárnámban mágnes. A végén megfésülködök, majd átmegyek Serah-hoz, és órákat ülök ott, amíg a ruhámat és a hajamat igazgatja, és a sminkemet megcsinálják Lebbel. Nem mondom, tényleg nem rossz a smink, a szemem alatt lévő karikák teljesen eltűntek, de a pirosítót én egy kicsit soknak találtam, talán azért, mert nem a teljes réteg volt festék, arcom is olyan forró volt, mint nyári hőségben egy fekete kocsi teteje. Amodar úr is megérkezik, fölösleges lenne neki a kérdést feltennem, ugyanis rögtön a dicsérettel kezdi:
- Látja-e, Farron, hogy így szép Ön is, és az élet is.
- Látom, Kapitány úr.
- Most nevelőapádként vagyok jelen, Lightning. – Mosolyog rám. – Remélem egy halálig tartó út elejére foglak ma kísérni.
- Én is remélem. – bólintok mosolyogva. – Jó lenne végre egy happy end-et kezdeni.
- Nos, indulni kéne, hölgyem. – Nyújtja felém karját. Rá is teszem kezem, és mivel a megbízott emberke jelez, el is indulunk. A csapattagok már mindent előkészítettek, a kinti terep is készen van, a padok, a díszek, az összedobott kis oltár. Az ebédhez az asztalok, a gyűrűk, a chocobo-k, avagy Békevölgyi óriásmadarak is értesítve lettek az ünnepségről. Még Lüszi is kapott egy fehér kis "ruhácskát" ami egészen addig volt fehér, amíg ki nem szökött a lakásból. Kint már mindenki megérkezett, és egy-két szemetlen operatőr is becsempészte magát, és kameráját az eseményre, de a csapatot ez hidegen hagyja, és engem sem zavar különösebben. Halk zene lesz hallható, melyre a madarak eddigi vijjogása abbamarad. Angel is ott van, aki ténylegesen a nevelőapám. Athos büszkén és még mindig fennkölten néz végig jelenlévőkön, mellkasa a feszes ruhában remekül domborodik, jól kiemelve mindhárom rendjelét. Ha ez lehetséges, még vörösebb lesz arcom. A padok mögül előlépünk, eddig egy festmény takart. Fehér, a napfény miatt enyhén világító (-nak tűnő) fátylam miatt arcom nem látszik. Amodar úr nyugodt léptekkel kísér a pap, és a vőlegényem felé. Mikor odaérek, a pap szokás szerint elkezdi mondani a mondandóját, de mindketten inkább egymásban gyönyörködünk. A pap egyszer csak felém fordul:
- Ígéred, itt, Istennőnk színe előtt, hogy mellette leszel jóban, rosszban, míg a halál el nem választ? – A válaszom a következő, versemnél pedig már Athos szemeibe nézek, hiszen az Neki szól. :
- Szerintem következő versemből igen egyértelműen kiderül:
Csillagfényes éjszaka,
A szívem mindig húz oda
Hozzád, karjaid közé.
Melletted leszek, ígérem, örökké!
Ragyogd be életem,
Amit tudok, érted megteszek.
Szeretlek, már bizony nem titok
Történjen bármi, Veled maradok.
Boldog melletted vagyok csak.
Ha engeded, hogy Rád vigyázzak.
Én már nem félek semmitől.
Minek? Mellettem leszel, ha minden összedől.
Szemedbe nézek, mégis szívedbe látok,
Szép az élet, valóra válnak az álmok.
Én most már csak egy dolgot remélek:
Hogy Neked megadhatok mindent.
Bár tudom, hogy szép vers, nem húzom sokáig az időt.
Szótáram ma érdekes módon érzésekből kibővült.
Érdekes, számomra tiltott, mégis csodás.
De mellettem helyed biztos, nem vár csalódás.
Mily szép a szemed, így, hogy ragyog,
Szinte ordítja, hogy boldog vagy ott,
A szívedben. Most minden vidám.
Mindenki örül, ez ma nem vitás.
Olyan rejtélyes, szépen összeállnak a sorok,
S érződik a versben, hogy mondani mit akarok.
Most, itt előtted szívesen mondom azt a szót,
De nem most, még nem értük el azt a sort.
Egy kicsit, úgy tűnik, mégis húzom az időt,
De ettől nem változik se a jelen, se a jövőnk.
Lelki világomban, érzem, most minden újraépül.
A bú a fájdalommal, gondokkal messzire repül.
Süt a Nap, végre úgy érzem, nekem is.
Oly szabad, megfoghatatlan, felemelő érzés.
Mióta is vártam erre? Megszámolhatatlan évek.
Most végre érzem, szabadon száll a lélek.
Te hoztad el ezt életembe: Köszönöm Neked!
Örökre szívembe lesz vésve neved, ez a legkevesebb.
Tán el sem tudod képzelni, életem milyen szürke volt,
De Te elhoztad nekem a színeket, s e szép napot.
Köszönetem és hálám szavakba önthetetlen.
Melletted minden rosszat sikerült eltemetnem.
Hidd el, ezt csak Neked köszönhetem, de most
Meg lett kötve kezem-nyelvem. Válaszom:
Igen! Hozzád megyek, kedvesem!
Neked adtam már szívem, s most életem.
Csak egy gondolat bánt: egy nap vége minden útnak,
Sajnos egyszer a Miénk is elágazhat.
De hiába bánt, míg téged látlak, nem engedek a búnak.
Vágjunk hát neki ennek a szép, közös útnak!
Most át adom a terepet Neked,
Szépítsd nyugodtan e perceket. – Athos mosolyogva fogadja szavaimat, a pap most felé fordul:
- Athos, ígéred, itt, Istennőnk színe előtt, hogy az itt megjelent hölgy mellett leszel jóban, rosszban, míg a halál el nem választ?
- Ha azt felelem: nemesi szavamra,
talán nem jelent sokat számodra.
Kedvedért kifejtem mit ér,
Ha egy testőr valamit ígér.
Melletted leszek, bármi legyen,
Öröm, bánat, minden jöhet.
Megfogadtam, meg is tartom,
Oly igaz, mint hogy nem törött a kardom!
Becsületem, rangon, nevem
Mától a tiéd is, kedvesem.
Tégy amit akarsz, követlek.
Követlek által tűzön, vízen!
Válaszom igen, ezerszer is igen!
Ameddig kedvez nekünk Isten,
Együtt maradunk,
Soha el nem válunk! – Mondja nekem ragyogó szemekkel. Egy lassú pillantással megköszönöm neki, mit a fátylon keresztül csak Ő láthat. A papnak is megjött az ihlete:
- Bár úgy nézem, e házasság ezek nélkül is erős lesz,
Már csak a megszokás kedvéért, valaki hozza a gyűrűket! – Grimaud máris odalép hozzánk és a párnát kézremegés nélkül, enyhén meghajolva Athos felé nyújtja a gyűrűkkel, aki kedvesen mosolyog, egyik kezét Grimaud vállára téve köszöni meg, másik kezével elveszi a gyűrűk egyikét. A másikat pedig én veszem el, s miután a gyűrűk helyükre kerültek, a pap így szól:
Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod a menyasszonyt. – Athos közelebb lép hozzám, lehajtja a fátylat, és ugyanazzal a mozdulattal már ölel és csókol is. Gyönyörű, megismételhetetlen csók… Grimaud kiáltása térít valamelyest észhez:
-Éljen az újdonsült pár! – Athos-ra nézek, mosolygós arcán szépen mutat az az enyhe pír, én meg vagyok olyan vörös, mint egy jól megérett alma, szóval erre ne is pazaroljunk sok szót. Közben a csapat megterít. De a terítés nem teljes: Nekünk, a fiatal házasoknak csupán evőeszközből ész székből jutott kettő, a tányér és a pohár közös. Mosolyogva, elégedetten, büszkén nézek végig csapatomon. Miután asztalhoz ülünk, és elkezdődik a falatozás, észreveszem, hogy Grimaud eltűnt, és mögöttem az egyik mókás madártestvérem már megint a fülemet próbálja csipkedni, mint szokása tartja, így hátrapillantok, mit párom persze, hogy rögtön észrevesz:
- Grimaud drágát keresed?
- Nem csak miatta…- elkergetem a madarat a hátam mögül – fordultam meg.
- Első esküvőmön ilyenkor Paine harisnyakötőjét próbálta megtalálni.. – teszi hozzá kuncogva. Paine-ről még nem esett szó, de most róla elég annyit tudni, hogy Athos előző felesége, akit már megölt. Ránézek.
- Ki?
- Grimaud. – Válaszolja szemét forgatva. - a nőknél a csokordobálás, a férfiaknál a harisnyakötő dobálás a szokás... szerencsére nem találta meg... – kuncogja.
- Milyen harisnya??? Nekem olyanom 100%, hogy nincsen!
- Akkor viszont nem tudom, hol van. – Valami hirtelen lekapja a lábaimról a cipőket, és az asztal alól Grimaud ugrik ki népviseleti ruhában, hangja rögtön hallható:
- Figyelem! Árverésre bocsátjuk a menyasszony csodaszép cipellőit! – Athos felnevet szavaira:
- Gondolhattam volna…!
- Mi a?? – Értetlenül nézek körbe, hátha valaki ad magyarázatot a számomra ismeretlen jelenetre, arcomról is eltűnt a mosoly, meg minden természetes pír. Athos szokásos méltóságteljes tartásával feláll, és inasához szól:
- Ki vele, milyen bolondságot csináljak, hogy visszaadd...
- naaa...még egy peták se jött össze... – elégedetlenkedik Grimaud - de visszaadom. HA! Ha az újdonsült férj hajlandó hajat mosni az én különleges... khm ... Keveréksamponommal.
- Rendben. – Szól a férjem. – Szeretném látni, ahogy visszaadod. – És Grimaud már adja is vissza sunyi vigyorral az arcán. Amint felvettem, meghajol, és Athosszal együtt bemennek. Nem nagyon érek rá sajnos velük foglalkozni, mert Mr. Fülcsípő már megint szemtelenkedik. Mikor visszaérnek, Athos haja ugyanolyan lilás, mint a ruhája, Grimaud meg vigyorog, mint a vadalma. Egy két másodpercig magam sem tudom megállni, hogy ne kuncogjak, de a csapat legtöbb tagjával ellentétben nem fordulok le a székről hasamat fogva a nevetéstől. – Meddig maradok így? – Kérdezi párom inasától.
-Áh! – felel az. – Max egy hét. – Kezem a szék támlájára teszem, öklömre fektetem az állam, és szerelmes tekintettel, bájosan enyhe mosollyal nézek Athosra amíg leül mellém. Serah hangjára fordítom csak el fejem, aki a mikrofonba beszél:
- Már a 3. nyuszi jött ide hozzám érdeklődésével... - elmosolyodik - Ezért szeretném megkérni Athost, hogy meséljen 3 rendjeléről, ha így hívják... Még ennyire se értek hozzá, szóval megkérek mindenkit, hogy hasonló esetben az érintetett faggassa, ne engem! - leteszi a mikrofont, amihez Athos sétál oda az érdeklődőket látva lilás hajával. Athos pedig szépen elbeszélni, hogy a szalag Térdszalagrend tagjainak jár, és hogy egy király megszöktetésének megpróbálásáért kapta; aztán, hogy a Szentlélek rendi keresztet egy barátja kérte neki - az ő tudta nélkül-, amikor az elrabolt bíborost visszaszolgáltatták a királynőnek; végül az Aranygyapjas rendjelet, a nyakláncot azért kapta, mert élete árán jelentkezett egy tábornoknál egy elrejtett kincs után kutatva, hogy egy királyt trónra emeljen. Eközben én pedig Amodar úrral váltok néhány szót, míg ő egy borítékot átad nekem, de nem hajlandó elmondani, mi van benne. Mikor Athos visszajön, rá is kérdez:
- Hát ez..?
- Amodar úr adta. Azt mondta, mikor meglátta, rám gondolt; viszont legkorábban csak holnap nyithatom ki. Nem tudom, mi lehet, és nagyon furdalja az oldalamat a kíváncsiság…
- Elhiszem… - Amodar úr odasétál hozzánk:
- És, nem lesz eladva a menyasszony?
- Jaj, hallgasson már! – szólok karba tett kezekkel - Azt hittem, megúszom.... –Szavaimra Amodar úr felnevet
- Nem lesz neked olyan szerencséd!
- Sosincs....
- Hát, ezt azért nem mondanám... Nem minden csapat szervezne ilyen meglepetést vezérének. És ilyen férfit se találsz egyhamar.
- A Gróf úrból nincs kettő, az biztos! – erősíti meg Grimaud Amodar úr szavait.
- Egyébként is, tudod mit szoktam adni ha valaki nem becsüli önmagát, vagy döntéseit... – Szólal meg Amodar úr, rögtön reagálok:
- Jaj! Meg se szólaltam!
- Ennyire nem szeretsz olvasni? – Kérdezi mosolyogva
- Szeretek, de ez a lelkizés, nem az én stílusom. Főleg meg ha 15 könyvet kell átolvasni.....
- Téged jobban érdekelnek olvasásban a bűnözők szemszöge, tudom. Csak azt nem, miért.
- Sikeresebb az, aki tudja, hogy gondolkodik az ellenfele. Ők is ezt a módszert használják, és még az állatoknál is beválik. - nem figyelek a hátam mögé lopakodó madárra, és az megcsípi a fülem. Ránézek. Amodar úr rögtön felkuncog:
- Látom! – Mosolyogva rázom a fejem, ellenkezni úgysem lenne értelme.
- Szemtelen, neveletlen kölök! - Egy kis hadakozás után sikeresen elkergetem a madarat - A borítékba egyébként, mi van...?
- Egy papír. –válaszolja Amodar úr
- És gondolom, van is rá valami írva. Mi van ráírva?
- Mondatok.
- Azon belül?
- Szavak.
- Jó... Azon belül?
- Betűk.
- Azon belül?
- Tinta. – tenyerembe temetem arcomat válaszára, mire Athos átveszi a témát:
- És mi van ráírva a tintával?
- Mondom, hogy mondatok!
- Ha fejre állsz sem foga megmondani... A Kapitány olyan személy, akiből nem lehet még harapófogóval sem kihúzni semmit...
- Mi az, hogy nem lehet, katona?!- Kérdezi Amodar úr- Azt korán sem mondtam, hogy nem lehet, csak egyelőre nem akartam elrontani a napodat azzal, hogy egy új feladat rejtőzik a borítékban!... – Mikor kuncogni kezdek, ismét elmosolyodik. - Erre ment ki az egész...!
- Ismer már, mint a rossz pénzt.
- Téged?! Még te sem ismered önmagad...
- hm.. ez igaz. – bólintok egyetértően, Athos meg még mindig kuncog. - De ön akkor is ismer, mert azt mondtam, na! – Szavaimra Amodar úr felnevet.
- Legyen meg a te akaratod!- Lüszi odamegy hozzánk. - Á, egy darab Lüszi! – Amodar úr megsimogatja, és rám néz - Mikor pároztattad?
- Tessék...? – Kérdem meglepődve. - Nem pároztattam!
- Akkor magától intézte el...
- Szuper, kölyökkutyák.... Holnap vihetem állatorvoshoz.
- És te hogy állsz vele? – kérdezi kedvesen a Kapitány úr
- Á... még tervbe sincs. És egyelőre nem is lesz... – Mutatok a borítékra.
- De remélhetőleg hamar tervbe lesz véve. – Szólal meg Grimaud. – Nézzenek hülyének, de hiányzik már a lovacskázás… - egyértelmű félmosolyra húzom a számat, majd gyorsan meg is magyarázom:
- Jaj, a piszkos fantázia sosem hagyja el az embert…! –Grimaud-ra nézek. – Kérdezd meg Dahj-t, hátha van kedve.
- De az nem olyan…
- De, ha már ilyen témában járunk, húgikám esküvője mikor lesz? – Griamud elpirulva kapja fel a fejét.
- a…az… még el sem jegyeztem… - feleli zavartan.
- Ha egyszer rászánod magad, sok sikert. – Bátorítja Athos.
- Na, vágjuk fel a tortát, aztán menjetek. – elégedetlenkedik Snow.
- Most mondd, hogy útban vagyok, aranyhörcsög!
- Én nem mondtam semmit a hajadról..!
- Azért hörcsögöt mondtam, de ha úgy jobban tetszik, vedd ki az r-t, és cseréld a h-t k-ra. – Elgondolkodik, majd úgy 5 mp múlva megszólal:
- Hé!
- Ennyi ideig tartott összerakni a szót? Rekord eredmény! Éljen! – Mikor Athos felnevet, Snow rögtön reagál:
- Én nem tartom viccesnek!
- Ki kell ábrándítsalak: - mondom szelíd mosollyal. – Nem is azt akartam elérni, hogy Te nevess.
- Csodás dolog az intelligencia. – mosolyog Athos
- …Kár, hogy keveseknek nem adatott meg. – Fejezi be a mondatot Grimaud.
- Néha úgy tudom szeretni ezeket a kifejezéseket! – mosolygok. Majd egy csók után Athos megkérdezi:
- Szeretlek. Vágjuk azt a tortát?
- Vágjuk, had örüljenek. – A torta után Lebreau szólal meg:
- És egy tánc?
- Úgysem úszom meg… - sóhajtom mosolyogva. Grimaud felkap egy fazekat meg egy fakanalat, erősen megkongatja, elkiáltja magát:
- eladó a menyasszony! – Hát jön is a pénz rendesen, meg a táncolók is, a csapat összes férfi, vagy fiú tagja táncolt velem, Amodar úrról nem is beszélve. Mikor Grimaud látja Athos-on, hogy már unja ezt a táncolást, felhívja magára a figyelmet:
- Csak hogy a hölgyek és a vőlegény se unatkozzon… - Párom félbeszakítja:
- Ne…! Ha megteszed, kitekerem a nyakad..! – De az inas csak befejezi a mondatát:
- de! Eladó a vőlegény! – A fél násznép eldől a röhögéstől, én meg kihasználva az alkalmat, hogy senki nem figyel, sajgó lábaimat pihentetve leülök. Serah odajön hozzám, roppant aranyosan, félénken:
- Szerinted… Fel merjem kérni?
- Csak bátran, szerintem szívesen táncolna egyet a sógornőjével. – Mosolygok rá.
- Biztos? – Taszítok egyet rajta.
– Eredjél már, nem harap!
-De nincsen rajta szájkosár! - Idő közben csak azt veszem észre, hogy Grimaud futni kezd, Athos meg utána. Mosolyogva figyelem a vadászatot, hol Athos utoléri inasát, ügyesen hátrahúzza a kezét, és megszólal:
- Eladlak én téged, de úgy, hogy beleszédülsz! – Grimaud csak kuncog. – Nem hiszed? Akkor táncolj. – Megpörgeti háromszor a Gazda inasát, mire az utóbbi csak tántorog, majd miután párom finoman odébb taszította, egyenesen a székére csüccsen. Athos is leül, közben megérkezik a kocsi, ami a nászútra fog bennünket vinni. A hajtó leszáll róla, és egyenesen hozzám jön.
- A lovát is viszi?
- Igen, a kocsi mögé kössétek, így is kérdéses, hogy elér-e a célhelyig, ugyanis lusta, és nagyon nincs edzésben. – A barátaim már intézkednek is, hogy a lovam, Sly a megfelelő helyre kerüljön. Athos megjegyzésére odakapom a fejem, de Serah megelőz a magyarázatban:
- Valamiről lemaradtam.
- Nyugi, Light-nak is meglepetés, hogy hová mentek nászútra.
- Van a csapatnak humorérzéke… - állapítom meg. - …csak nem értek vele egyet. – Párom vállat von, én kiscicaszemekkel Serah-ra nézek: - Akkor most elküldötök…?
- Hát öm... igen.. vagyis nem... vagyis igen... ö... vagyis... nem tudom.. – Athos közben átölel, és hízelgő hangon kérdezi:
- És baj az, ha egyszer úgyis együtt megyünk?
- Nem, de nézd, hogy zavarba jött! – Mutatok kuncogva Serah-ra, aki tényleg elvörösödött, most durcásan karba teszi a kezét, de mosolyog. Athos is elmosolyodik:
- Ha nem lett volna fontosabb, hogy Grimaud-t megleckéztessem magam kértem volna fel táncolni. Kár, hogy ő maga nem merte.
- De akkor sincs rajta szájkosár, na... És egyébként is én vagyok a félősebb, Light azt se érezné cikinek, ha egy szál semmibe menne valami hivatalos helyre..!
- Na azért nálam is van határ, és még a szobába sem vagyok, csak felöltözve. De, valóban, egy csomó dolgot nem érzek cikinek, amit te igen. Például.. - Megpuszilom Serah-t - Ezt.
- Fúúúúj! Hagyjál! – Kiált rám, mire elnevetem magam én is, Athos is. Serah törölgeti az arcát a kezével, hát persze, hogy nem bírom ki, hogy ne szóljak be:
- A bőrödbe dörzsölöd?
- Nem! Letörlöm!
- Ez egyre jobb! – Nevetek tovább.
- De persze ha tőlem kapja, elolvad! – Szól bele Grimaud.
- De te nem vagy lány, és nem vagy a testvérem. – Feleli Serah.
- na és? Mi baj van a családi puszikkal? – Kérdezi Athos kedvesen.
- Cloudéktól még elmegy, De Light nő....!
- Bezzeg, ha anya itt lenne...! – kuncogom.
- Én meg ez a tökfej nem vagyunk ugyan testvérek vér szerint, de néha igencsak elragadtatja magát... – von vállat Athos - Nem zavar. Szeretem, mintha csak az öcsém lenne. – Pillant Grimaud-ra.
- Nem is tökfej! –Serah.
- Tudja ő azt jól. Csak most durcizik. – Mosolyog Grimaud.
- Hé! – Athos reakciójára pedig felnevet az előző megszólaló. Athos folytatja: - Na jó, ha ez így megy tovább, nem tudom, mit csinálok!
- Miért, mi a baj? – Kérdezem tőle kedvesen.
- Nézd meg, hogy néz rám! – Int inasa felé. Mikor ránézek, azt látom, hogy zöld szemével valóban rámered Athosra, de úgy, mintha meg akarná enni, mosolyog. Átölelem férjemet, és lágyan a fülébe suttogom a következő szavakat, miket egy csókkal díjaz:
- Ne vele foglalkozz. – Snow zavar meg minket. :
- Nem indultok?
-De. – Szól Athos, és kezét nyújtva a hintóhoz vezet. Odahívom Lüszit, és a kutyusom után Athos segítségét elfogadva felszállok. Mikor Athos is felszáll, hozzábújok, de karajai között sem hagy nyugtot a kíváncsiság, előveszem a borítékot, felnyitom, és átolvasom. Másodjára már megjegyzésekkel:
- Tényleg nekem való feladat. És a jövő héten kezdhetek is. Hm.. Lehetőleg ne nő… Piszkos fantáziájú gyerekek sürgős átnevelése… Biztosított helyszín…
- Mi??? – Néz rám Athos.
- Ezt írja.
- Örülök neki. – Teszi karba kezeit párom. Ránézek, és értetlenül kérdem:
- Mi az?
- Lehetőleg ne nő… - Úgy döntök, inkább felolvasom:
- Tisztelet, Harcos!
Megbízásunk a következő: Egy (lehetőleg ne nő, de az is jó) Harcost kértek egy javító iskolába, de a tanárokat fenyegetik, félelemben tartják a piszkos fantáziájú diákok. Egy olyan Harcost szeretnénk alkalmazni, aki őrként felügyel az órákon, és délutánra elvállalná az átnevelést. A szülők értesítését a tanárok elintézik, ahogy megjelenik e papírral. A helyszínt az iskola biztosítja.
Ha elvállalja, köszönet.
És nem csak a diákoknak van piszkos fantáziája... A Harcosok közül talán egyedül nekem... – Hozzáfűzésemre Athos sóhajt, értetlenül pillantok rá, de aztán lágy mosollyal, hízelgően hozzábújok. – Egyébként sem leszek egyedül, igaz?
- Szabad ezt?
- Mit?
- Én nem vagyok Harcos. Téged bíztak meg, nem engem.
- Miért ne lenne szabad? A tanárok nem fognak reklamálni, ha egyszerre netán 2 osztályban is lenne felügyelet, nem csak egyben. Meg, elkélhet a segítség, tudod, hogy nem vagyok túl türelmes tipus..
- Velem ellentétben. – Büszke mosolyát egy puszival jutalmazom. – És hová is megyünk?
- A tengerparti lakhelyetekre. – Válaszol a kocsis.
- Jaaa.. Értem. – mondja Athos. Hosszú idő telik még el, mire odaérünk, mert Sly igencsak elfáradt. Athos leugrik, és kezet nyújt nekem, miután megjegyezte az elment idő sokaságát – Ideje volt…! – Elfogadva a segítségét leszállok, és leveszem Lüszit is. Azonban nincs sok időm levegőt venni sem, ahogy leér, párom magához húz, hozzám simul, és egy csókot is ad. Én is átölelem. Mosolygunk ott egymásra. Majd megfogom kedvesem kezét, és a ház felé indulunk. Enyhe csodálkozás látszik arcomon, amikor körülnézek: A ház telerakva rózsákkal, szívekkel, és a jellegzetes egymásba fonódó 2db gyűrű mintával. A padlón a hálószobájukba vezető út két oldala vörös-fehér rózsaszirmokkal van végigszórva, a lépcsőn keresztül az emeleten végig. Ahogy kinyitja a szobaajtót, vörös fényű gyertyák világítják meg a szobát, kellemesen meleg, és finom virágillat érezhető a hálószoba levegőjében.*Ennél szebb napról álmodni sem mernék...! – Athos hízelgő morranással jelzi, hogy még nincs vége a napnak, de a kedves olvasó számára a hálószoba titkait már nem adom ki.