Túl leszek ezen is
Egy pár éjszakát végigsírok,
Talán egy-két verset is írok,
De aztán túl leszek ezen is..
Remeg még ma a kezem is…
Hirtelen történt, és nem értem egészen..
Hogy hirtelen elhagy, mikor itt volt 5 éven
Keresztül, és szemtelenül támad hátba,
Hogy barátságunkat mélybe rántsa.
Sír a lelkem, ég a szívem, újabb seb…
Ilyenkor úgy érzem, nem köszön rám új nap sem,
Ha szerencsém van, akkor túlélem,
De lelkemben tán elvérzem…
Rossz barát voltam, vagyok, leszek?
És ha erre büszkén emelem fejem?!
Rossz barát, mert mikor kellek, vagyok,
De felejtős, ha én a jégbe fagyok…
,,Ott voltam mindig” – egyszer sem…
Nem látod, ha előtted könnyezem…
Nekem kellett volna jobban figyelnem…
Hisz bevallottad, hogy hazudtál nekem.
Bíztam benned. Jobban, mint talán bárkiben…
Jobban, mint magamban… Elmondtad mindenkinek.
Kiteregetted az egész életem, a titkos infókat…
Lakhelyet, problémákat, és a telószámomat!
Hogy ezek után bizalmat adjak, felejtsd el…
Ha valaki rám ír, hívogat, Téged neveljen…
De nem, nem számít, én mit érzek…
Nem lesz olyan, hogy elvérzek…
Panaszkodtál, hogy csak szomorúak a versek…
Ezek után mégis hogyan nevessek?!
Legalább lett volna bátorságod elém állni,
Könnyű biztonságból kést dobálni…
Azt akartad, hogy vége legyen... De másnap felhívtál…
Elmondtad, mi a bajod, közben majdnem sírtál…
Meghallgattalak, figyeltem rád…
És most lerendeztél: ,,csak egy rossz barát”…
Csak egy rossz barát, de azért azt megtette,
Hogy még este 10-kor is a matekot verte a fejedbe,
Mert eszedbe jutott, hogy holnap kisvizsga…
A Pokolba, honnan jöttél, oda térj vissza!
Én 3 irodalom tétel fényképét kértem csupán…
Lehet, hogy megkapom majd 4 év után?...
Mert sosem érsz rá, ha nekem valami kell,
De én miattad mindent dobjak el!...
Én nem ráztalak le soha, hogy most nem érek rá,
Pedig, képzeld, nekem is lett volna okom rá!
Egyszer kértem, hogy később hívj vissza,
Amikor a kecskéket vittem este 8-kor ólba…
De én nem figyelek, és engem nem érdekelsz..
Hát mától nem érdekel, másnak hogy énekelsz..
Ne félts, én jól vagyok, túléltem már sok mindent.
Könnyeim folynak, de előtted is elrejtem őket..
Írom itt, mintha érdekelne egyáltalán. Hiszen örülsz…
Biztos pezsgőt bontottál, hogy por alatt ülök…
Hogy azt hiszed, elfogyott az erőm az úthoz, félek.
De továbbra is büszke képpel célom felé lépek.
Nem fogok meghátrálni, csak azért is megteszem,
S majd akkor meglátod, mért szegezem fel fejem.
Nem vagyok hajlandó lesüllyedni a te szintedre.
Helyesírás nélkül veszekedni sincs értelme….
Azt helyett aztat, azzal helyett avval…
Hát viseld csak tovább ekkora arccal..!
Én nem haragszom, az én szívem tiszta.
De többet nem fordulok érted vissza!
Ne hívj, ne írj, semmi értelme.
Nem bízom abban, aki ennyire értetlen.
Csak ne húztad volna 5 éven át..
Bár előbb engedtem volna el az igát!
Talán akkor nem fájna ennyire…
Fáj, igen. Ne tudd meg, mennyire.
Fáj, amikor egy jó kapcsolatnak kell esnie.
Fáj, hogy most így kell lennie.
Bíztam benned, hittem neked,
Elmondtam olyan titkokat, miket senkinek,
De mondd, hányan tudnak róla?
Kiraktad egy globális oldalra?
Esetleg lefordítva, hogy mindenki értse?
Miért kellett, hogy így legyen a vége?...
Talán tényleg az én hibám, hogy nem vettem észre,
De most szemeimet emelem az Égre, segítséget kérve.
Hogy erőt adjanak, könnyekkel lemosott szemeim
Reménykedve merednek a kékség közepébe,
Lábam megremeg, miközben lépne,
De itt vagyok, lásd, még mindig élve.