Magányos út

Meggyötört lelkem a földre hull
S felette a kék ég most beborul.
Fájdalmam lánca a lelkembe vág,
Könnyezve üvölt a benti világ.

Éget a bosszú parazsa
S hiába várok tavaszra
Megtörnek újra és újra
Áttérek a Magányos útra.

Magányos úton haladok tovább
Lelkem segítségért rég kiált
De nincs olyan személy, ki lát
Bár volt, aki melletem kiállt.

Sajnálom barátom, s családom,
Hogy e verset most leírom,
S drága Lélektestvérem,
Hogy velem együttérez.

De ha nem is, mindegy
Fájdalom alkotta rímek..
Eldobnám lelkem ha tehetném;
De e döntés nem enyém.

Nem kell ez az élet,
Hol Húgomból is jön a méreg!
Hagyjon békén mindenki!
Mindenki csacsog, mindenki...!

Így kéne tennem, vagy úgy
Nyelne el végre egy magányos út!
El a Világtól is jó messzire!
Parasztként a tanya közepébe!

Nem kell új család,
Nem kell új barát,
Nem kell már senki!
Csak béke és ennyi!