Kössz...!

Lelkem égő könnyei emésztenek,
De te nem értheted, nem érezheted.
Betiltanád felettem a víg felhőket?!
Már csak ettől rettegek, s Tőled..!

Barátból ellenség...Szívem, mit tűrsz még?!
Elhaltál, te, remény, s szürkülsz, ég!
Orrom folyik, de szemem száraz...
Nem látod már, hogy ez csak álarc!

Bánatból fonódnak össze a sorok...
A lelkem egy része mától halott.
Elengedtél engem, barátom
Az eget átkozom, s egyben áldom.

Üvöltsd rám, hogy szörnyeteg!
Üvöltsd rám, hogy dögölj meg!
De haragot és bosszút.....!
Ah.... Nem adom vissza, ahogy késed szívembe szúrt.
Elváltak útjaink, végleg, s örökre:
Nélküled vágyom már tiszta mezőre!
Torkomban gombóc, étvágyam nincsen.
Hiába mondtam, hogy te voltál az egyik kincsem?!

Nincs bennem düh, csak fáj.
Lelkemben lassan, némán kihal a táj.