Kislány (<3 történet alapján ihletett vers)

Mi bánt ennyire, titkolt Úrnőm?

Miért nem mosolyogsz gyönyörűn?

Te kedves, pici Kislány…

Elárulnád nekem, mi bánt?

Miért nem tudom gondolataidat elterelni?

Kislány, erre azért kéne felelni,

Hogy miért látom könnyeid folyni?

Itt állok, a karjaim közé akarlak fogni.

És el sem engednélek, míg arcod nem ragyog,

Bármit megteszek míg mondod, hagyod.

Csak ne hallanám szomorú sóhajod,

Csak ne olvasnám a mondatod, hogy feladod.

Ne hagyd magad összetörni egy srácnak,

Mindaz, mit mások belőled látnak, álca.

De én azt is látom, ami benned érték,

Amiből férfiként én is szívesen kérnék.

Ha úgy tudnék megjelenni, aki vagyok,

Sosem lennél egyedül, mert nem hagyom,

Hogy ezek a kincsek kivesszenek belőled:

Becsületes kedvesség, önfeláldozó szerelem.

És a fantázia, mely sosem lesz már tiszta,

De soha nem is vonnám a mondatot vissza:

Hogy ez pont így is jó, egy hatalmas gól,

Melyről az az ártatlan angyalarc nem szól.

Látod magadban mindezt a jót Te is,

Kislány, lesz, aki majd észreveszi,

Lesz, aki mosolyog, ha lát majd,

És úgy lep meg majd, ahogy vártad.

Csak emeld fel kicsit a fejed,

És nyugodtan nevesd ki az Életet!

Mert mi a jó benne, ha nem élvezed?

Hidd el, nyugodtan megteheted.

Nincs rossz döntés, max kevésbé jó,

De Te irányítod, merre fordul a hajó.

Kapitányként az eget lesd, ne a hullámokat,

S rájössz, amit kaptál, legbelül azt vártad.

S most talán megmosolygod, leszólod e veset,

Kislány még mindig a Te életed!

S hiába sírok, hiába, hogy védelek,

Eljön a perc, mikor közlöm: ég veled!

Semmi nem tart örökké, szívem, élvezd, amíg tart!

Csak felemelt fejjel maradj tovább önmagad.

S ha e versre egyszer visszanézel utánam,

Csak annyit mondj: Igen, megcsináltam.