Hasztalanul

Jól tippelsz, Ember, minden versem segélyhívás.
Eltelálted,, ember, hogy nincs számomra megoldás.
Lezeéhet engem bolondnak, ha akarsz.
Ennél nagyobb bajt Bennem úgysem kavarsz.

Bárki is az, kihez szól a szavam,
Ember, Te NEM segíthetsz rajtam
Egyesek élete szenvedély, az enyém szenvedés.
Az egyik Harcos elesett, a másik tettre kész.

Egy jó barát nem hagyja el társait,
Ám én egy madár vagyok, letépték szárnyaim.
Egy életerős hüllő, kit ötök jégbe tettek,
Egy vérzőn jó szív, szeretni nem engednek.

Mondd, Ember, mit tennél egy szárnyatlan madárral?
űszárnyat adhatsz neki, de azzal nem szárnyal.
Mondd, mit tudsz tenni egy letépett virággal,
Hasztalanul aggódsz, én már feladtam vitámat.

Hasztalan a szó, mit felém küldesz.
Hiába minden, lelkemben csak űr lesz.
Olyan itt minden, mint árnyéknak a fény.
Hinnék én még vidáman, de nincs bennem Remény.

Engem bánt a fény, bánt, ki jó,
Mondd, hogy lennék idevaló?
Todom, csak segíteni szeretnél,
De nézz Rám: Pokol kínja bennem él.

Várhatom én a Fényt, szabadulni nem fogok,
Vagy még jobban szenvedni, vagy simán meghalok.
Nem tudom, hogy nevezik azt, ki az Ember vigyázza,
De látod Te is: Az én lelkemre nem esik pillantása.