Előszó

Éleskő, egy mindig eleven város. Fogadói, hoteljei mindig tele van emberszabásúakkal. Nem azért, mert bármi érdekes történt volna benne. Semmi látványossága nincs, és a történelemben sem volt különösebb szerepe. De e várostól Észak-keletre fekszik a híres erdő, Naver, a Fény Istenének erdeje. Hajnal van, lágy, gyengéd napfény ébredezik az erdő lombjai fölött. A fák kicsattannak az egészségtől, lombkoronájuk élénkzöld, élőlényektől nyüzsgő. A levelek 5m-fölött majd’ 40m magasságig ellepik a fákat, az említett magasság alatt csak egy-két facsemete kínál friss, fiatal hajtásokat és leveleket a növényevő állatok számára. A lombokban megbújt fészkek lakói hangos csiviteléssel üdvözlik éppen hazaérkező szüleiket, kik most is fiókáik feneketlen begyét próbálják megtölteni, avagy éppen most ébrednek. Egy-két helyen mókusok figyelhetőek meg, ahogy a még csak félig alvó nagyobb baglyok miatt lopakodva, szinte nesztelenül suhannak a fák ágain, törzsén, avagy már a talajon keresik elrejtett elemózsiájuk helyét. Cserjés foltok csak egy-két helyen láthatóak, az eddigi köd felszállt. A talajon zsenge, egészséges növényzet kínál terített asztalt az őzeknek, a vadlovaknak, és az erdő többi élőlényének. Helyenként néhány virágot is fel lehet ismerni, de nyár eleje felé már csak az utolsó szálakat. A tegnapi harc nyomai kitűnnek a békés környezetből: Kiégett növényzet okozta fekete foltok, amik egy-egy rossz szándékú varázslatnál, vagy éppen egy veszedelmes démon érintésénél jöttek létre. A táj szépségét még a vér csúfítja. Vörös emberi, és fekete démonvér. Naver erdejében ritkaság volt az ilyen összecsapás. Itt örök tavasz és nyár váltja egymást. Legendák ezrei kering a tájról. Rengeteg féle állat él még a mai napig itt, amit a fejlett, és most már többnyire természetbarát fejlődés még nem pusztított el teljesen, több legenda szerint az egyik Igaz Unikornis is ebben a világban bújt meg. Másik írás az utolsónak említi. Ami biztos, hogy a már-már kihalt, növényevő vakondsárkány ugyanúgy jelen van, mint a vadlovak, a medvék, a farkasok, az erdei sárkányok, akik zöldes-barnás pikkelyeik cserélgetésével pillanatok alatt úgy beleolvadnak a környezetbe, hogy itt szinte láthatatlanok. Láttak még ezüstvérű unikornisokat, aranyvérű sárkányhordát, fémsárkányt, hippogriffeket, és a szintúgy kihalófélben lévő, rettegett méregsárkány fészke is érdekes téma, az éji vadász sárkányok utolsó 3 példánya is ebben a fészekben lelhető fel. Mitől olyan különleges ez a faj? Mérge halálos, alig 1 másodperc alatt képes végezni az emberrel, ráadásul bőrön át is beszívódik, ezért szereti köpködni, a mérgezésnek túlélője még nem volt. A Földnél fejlettebb a civilizáció, az öregedést 20-25 év után abbahagyják a gének, ami a rendkívül jó minőségű, termelés által befolyásolatlan levegőnek, napfénynek, és egyéb áldott természeti adottságoknak, és Naver ajándékának köszönhető. Az éveket 15.248.300 óta nem számolják, és bár körülbelül 2-3 milliárd éve történhetett ez, a mai napig fellelhető egy-két igen tapasztalt, bölcs lény, aki még emlékszik az utolsó naptárakra. De térjünk vissza az eredeti témához, a csatamező elemzéséhez. A foltoktól egy kicsit távolabb, mint a küzdelem megerősítő bizonyítéka, egy nő fekszik a talajon. Fiatal kinézetéből ítélve talán 20 éves lehet. Ruhájának stílusa azonban az előző századra emlékezteti az embert. A valaha fehér mellény alatt ugyanúgy vérben úszik a barna, ujjatlan pulóver. Lábai egy részét a hajával egyszínűen rózsaszínű, bőr szoknya takarja el, fél combig. Karjai és lábai rendkívül izmosak, és a hűvös levegőnek, illetve a harmatnak köszönhetően libabőrösek. A napfény meg-megcsillan a bőrén lévő apró harmatcseppeken. Jobb szeme alatt 3 karmolás csúfítja arcát, melyek egész biztosan a harc eredményei. Az állatokat nem zavarja a jelenléte, legalábbis a mellette legelésző lovak erről árulkodnak. Ez nem is meglepő ennek a hölgynek az esetében, hiszen Ika itt nőtt fel. Drámába illő gyermekkora után, árván került az erdőbe 6 évesen. De erről majd később. Itt nőtt fel, így jól tudja, hogy az erdőben élő ragadozók, illetve sérülten a vaddisznók sem tartoznak a szívesen látott vendégek közé. Elalélt állapotából félig felébredve alig érzékelte a felé tartó állatot, mely elől a lovak elmenekültek. Két hatalmas mancs képét látta, ezüstszínű szőr volt a hosszú, éles karmok fölött. Tudta, hogy veszélyben van, de túlságosan kimerült volt még fejének mozdításához is. Szemei becsukódtak, és visszazuhant álmai világába.