Címe nincs

2016.03.10 10:25

Fagyos szél, végtelen, fénytelen éj,

Lassan kivégez a csalóka remény.

Hogy a jobb életre kicsi az esély,

Hogy a lelkem lassan már nem él...

 

A szívemet bánat uralja mióta,

Néhány napja már it nincs nóta,

Csak könny, fájdalom, kopár táj,

S Halálnak csókja vár tán'

 

Megpihennélk a túlvilág szárnyain,

S talán összetöröm most álmaim...

De elfogyott az erőm, vele a hitem:

Se türelmem, se életem nincsen.

 

Senki nincs velem, senki nem lát rám,

Hogy csak vergődök sebeim láttán,

Hogy vérben úszva, kínba fagyva élek:

Feladok, keresek, elbukok és félek.

 

E körforgás, mi miatt nem élek,

Ha nem lát, nem ért senki, hogy reméljek?

Pokolvan, démonok, ördögök között vagyok,

Ezek nem emberek, e lények láthatatlanok.

 

Csak úgy, mint a könnyeim, hogy megtörtem.

Nem is emlékszem már, mikor repültem.

Börtönbe vagyok, mit talán én építettem,

De eltiltottak, boldogság víg útjára nem léphettem.

 

Viszotn szívem még mindig tiszta,

S hiába is fogynael a tinta,

Mert csak vers nem születne,

Én viszont tovább szenvedek.