Bevezető

Pontosan nem tudom, mi történt. A kiskoromból semmire sem emlékszem. Talán a nevem a valódi, de abban sem vagyok teljesen biztos. Azt tudom, hogy a fajtám elrejtőzött előletek. A barlang mélyén van valamilyen mágikus kapu, aminek a túloldalát őrzik, bár az őrzőknek fogalmuk sincs, mit is pontosan. Carlos herceg tudja, de nem mondja el, az apjától meg se mertem kérdezni, ő úgy utál, hogy arra szó sincs. Ezzel csak magam alatt vágnám a fát. De mennyi az idő? Időben vissza kell érnem… - Kérdezte a mesélést abbahagyva Kaylee Vüita renhíriai gyermek barátaitól. Érdekes kinézetű leányka volt: fajtája adottságai alapján egyértelműen emberszabású volt, bár lábai arányaiban nyújtottak, de ugyanúgy izmosak voltak, mint bármelyik sportolónak, vékonysága alkalmassá tette a gyors futás képességére, erre pedig csak rásegített áramvonalas, felülnézetből vízcsepp formájú testalkata. Különleges étkezéséről kerek, lapátszerű fogainál jobb bizonyítékra nem is volt szükség. Figyelemreméltónak tartották még lilás kültakaróját, mely hasonlított ugyan az állatok szőrére, de különös, meleg hatású port termelő bőre szinte textilre emlékeztetően egybefüggővé varázsolta. Mindemellett végtagjaiban +1 ízület volt található, segítve a gyorsaságot, illetve, hogy futás közben karjai is áramvonalasan állhassanak. Öltözetet nem, csupán szerény ékszert viselt ízületein és nyakán – ötvözve azok védelmével. Illetve egy tiara jelezte, hogy az uralkodói rétegbe tartozik. Bár árvának könyvelve csak Carlos herceg fogadott húgaként.

- Mindjárt fél 15. – Válaszolta kérdésére az egyik legkedvesebb barátja, egy 4 m magas fiatal óriás. Nem volt éppen vékony, de a maga 950kg-jával leírhatatlanul sok kedvesség és erő is járt.

- Akkor mára megint ennyi volt, igaz? – Kérdezte Ralen után a normálisnak mondott méretű elf, Neromehh szőke hajkoronája igazítása közben. Kaylee bólintott, mire a búcsúzkodást a csapat másik nőnemű tündérje, Csalerianna, avagy Csicsergő kezdte:

- Hát akkor sok sikert, és jó kocogást! Aztán most már Carlos hercegről is beszélj még nekünk! Nagyon arinak tűnik.

- Fogok, ígérem. Na, jó játékot nektek! – köszönt és teleportált is el ez az érdekes rendír. A csapat másik 3 tagja pedig visszatért koboldfogó versenyük befejezéséhez.

Kaylee-t legközelebb a palotától 25 őrpontnyira lévő erdőben látták viszont Rendíria területén belül. Hogy az itteni mértékegységek szerint mennyi, azt mindenki döntse el maga, de még ennek a remek futónak is 35 percébe telt megtennie az utat a palotáig. Ott muszáj volt lelassítani, megrázta magát, hogy a futás közben keletkezett porfelleggel ne a köveket, csak a füvet borítsa be, és átlépett a két tisztelgő őr között. Sietős léptei a szobájába vitték, ahol egy gyors fésülködés keretein belül rendbe tette magát. Aztán az órára nézett 15:10. Máris késik! Pedig a mai nap nagyon fontos eseménynek örvend, Carlos herceg a 20. születésnapját – és ha sikerül győznie – a koronázását ünnepli. Természetesen nem az ünnepről késik – tekintve a nyári hőséget, azt csak 17-kor kezdik, csupán az előkészületekben vállalt segítséget. Kilépve a szobájából nevelőapja ősz bundájával és haragos szemével találkozott. A Király sosem csípte a lányt, és ez látszott:

-Nem azt mondtad, hogy lehet rád számítani, mihaszna? A napot loptad megint az átkozott erdődben lustálkodva, ugye?! Még szerencse, hogy nem te örökölsz… - Az utolsó mondatot inkább magának mondhatta, mert mit sem törődve a lánnyal továbbment a dolgára. Kaylee is a saját helyére indult, ezúttal a konyhára. No ezt sem hétköznapinak kell ám érteni. A konyha sokkal inkább hasonlított valami halkereskedő műhelyre, rengeteg vízi állat és lény volt az akváriumokban, a terem szélén ezek eljött a pultokon tálak, kanalak, hálók sorakoztak. A terem közepén pedig a legfurcsább gépezet, aminek kinézetét és működését lapokon át részletezhetném, olyan bonyolult. Itt csak a fogásokat egyeztette, és a tálalás módját. Aztán ment fő uticéljához, Carlos herceghez.

- Elnézést a késésért. – lépett be a szobába. Egy barátságos hang válaszolt:

- Elnézésből van elég, a késésekből meg lassan világhírű vagy. Na de a te feladatodat már kiadtam másnak. - Hallatszott a szoba elfüggönyözött sarkából. – Viszont ez nem jelenti azt, hogy nem veszem hasznod. A legelegánsabb ruhádat vedd fel, mert ma te leszel az egyik kísérőm. – Ünnepeken a nemességet különböző öltözetekkel fejezték ki, hétköznapokon erre senki nem tartott igényt Renhíriában, főleg nem a kánikula súlya alatt. Kaylee szíve így is nagyot dobbant. A kísérők összetétele 2 férfiből és 2 nőből állt, a két férfi egyben a mindennapokban jól megismert, kedvenc őröket, és az aktuális testőrséget jelentette, a kísérőhölgyek pedig vagy irigységkeltésként a legszebb, vagy szórakoztatás céljából a kísért fél számára legkedvesebb hölgyet jelentette. A mi főhősnőnket viszont nem et rendítette meg, hanem hogy őfelsége, a Király ehhez mit fog szólni. (Ugyanis rendszerint a kísérők feleségjelöltek s voltak, és bár fűzi hozzá érzelem, egy árva leányzót még királyként sem vehetne el. Ismerve az öreget, tudta, ez mibe kerül majd.)

- Megtiszteltetés lenne, felség, de kétlem, hogy az apjának tetszene…

- Apámat már lerendeztem. Ezzel nem lesz gond. Tégy parancsom szerint, mielőtt meggondolom magam! – A nő bólintott.

- Igenis, Uram. – Meghajolt, és visszavonult a saját szobájába. Sokáig túrta a szekrényét (pontosabban fogalmazva méregette magához azt a 6-8 ruhát, amit alkalmasnak talált), mire kiválasztott magának egy világoskék estélyit, és megtalálta a hozzá illő ékszereket. Még felkerült némi festék a szemhéjaira, egy gyémántcipő a lábára, de valamiért a hiányérzete megmaradt. 16:03. Alig egy órája van az ünnepségig, de kísérőként 30-ra illik a herceg mellett lennie. Akasztott egy liliomot a hajába, hogy dísze és illatforrása legyen, aztán át is indult Carlos herceghez. Már ő is készen állt az ünnepségre: Minden izma edzett, bundája csillogva jelzi természetességét, ápoltságát, a barna selymesség viszont öltöny mögé volt rejtve majdnem teljesen. Fején arany korona, haját aznap vágatta, szeme körül enyhe s9tétítést, szemében izgatott, de határozott csillogást próbált fegyelmezni. Egyik szemtelen hajtincse még a korona dacára is ajkaiig ereszkedve fekete hullámként törte meg arcát fodrásza minden igyekezete ellenére. Carlos herceg csak nevetett:

- Persze, hogy pont ma aludtam el ennyire a hajamat!...

- Meglesz ez hamar, felség, csak ne makacskodna ennyire, . Tiltakozott a fodrász, nem volt ugyanis ekkora hajhoz szokva. Kaylee viszont pontosan tudta, mit kell bevetni. Azonban a Király is jelen volt, így nem vetette fel az ötletet, hogy ő segítsen. Mint csak ezt megerősítve a rekedt hang fel is csattant:

- És ki lesz a másik kísérőhölgyed Rem Rulkap elsőszülött lánya mellett? – Kérdezte fiától, remélte legalábbis Kaylee, mert ellenséges tekintetét folyamatosan a lányon tartotta. – Netán a Katver házat dicséred vele, miképp a nemrég kitört lázadásba apa és fia is belehalt?

- Egész más személyre gondoltam, apám. Olyan személyre, aki maga is tett már az asztalra, nem csak a szerettei. – Mintegy megnyugodva kezdett hümmögni az öreg, és még abba is belenyugodott, hogy pontos nevet nem hallott. Kaylee-t ez csak még jobban aggasztotta. Mi lesz még ebből? Mikor a kíséret másik 3 tagja is megérkezett, rájött, mit hiányolt: a kísérői nyakéket nem kapta meg Carlos herceg jelképével. Nem tudta mire vélni a helyzetet. Nem érthette félre a herceg szavait. Azt pedig nagyon remélte, hogy ez nem egy rossz tréfa – bár Carlos hercegből nem nézné ki.  – Nos, készen állunk az indulásra? – Kérdezte végül a dörmögő férfihang.

- Igen, igen. – Bólogatott Carlos herceg apja. – De ki a másik hölgy? Netán pont ma nem ért rá, mikor 50%-os eséllyel ő lesz a feleséged?

- Ne aggódj, apám, éppen időben fog érkezni. Induljunk, vele csak ott találkozunk. Elvégre, ha nem tévedek, ma még szobafogságra van ítélve. – Az öreg erősen morgott erre a megjegyzésre, Kaylee csak mosolygott.

- Melyik nem normális szülő ad ily büntetést egy lánynak a nagy napján? Hiszen ma mérheti össze erejét először és utoljára lehetséges férjével, a leendő Királlyal, a fiammal!.. Lesz hozzá egy-két keresetlen szavam… - Hangosan nevetni egyikőjük sem mert, mert a herceg, és a titkolt kísérő is egyértelműen tisztában voltak vele, hogy ő szabta meg a büntetést szándékosan úgy, hogy erre az ünnepre ne jöhessen el Kaylee. Carlos herceg kiindult az ajtón, de ahogy a lány mellett elment, kezébe nyomta a kísérői nyakéket. Kaylee ment ki utána rögtön, sietve indult a szobája felé, ott kimászott az ablakon, és már használt, jól ismert, kifaragott féltéglák réseit kihasználva mászott le, mint valahányszor, ha a kapun túli barátaihoz ment. Az ünnepség nem messze, mindössze 2 őrpontnyira volt a barlang bejáratától, amiben az a titokzatos kapu rejtőzött. Egy fákkal körbeívelt és bezárt tisztást választottak, amelynek természetes, ám érdekes 10-15m magasra emelkedő, kb.3x5m rerületű dombocskáján volt elhelyezve a Királyi, illetve a hercegi és kísérői 6 szék, előttük az asztalon apró sütemények, üdítők, hogy ne takarják el a nemsokára színpadnak használt szőnyeget, melyen Carlos herceg főbb cselekedeteit fogják bemutatni hamarosan  a nép szemszögéből. E szőnyeg mögött állt a 12 majd’ 20 emeletes torta, melyekkel a vendégeket, mármint a nemeseket, papokat, hadtiszteket és tanárokat várták – természetesen családostul.

Ren Rulkap büszkén húzta ki magát az első sorokban – a vendégek oldalról figyelték az előadást, mivelhogy az uralkodók felé fordult színészek háta senkit nem érdekelt. Az előadás már elkezdődött, mire Kaylee odaért. Szerencséje volt így mindkettejüknek, ugyanis a király nem tudta, hova vörösödjön tovább dühében és szégyenében – ellenben a fiatalok előadását nem zavarhatta, hogy tiltakozását kifejezze. Szótlanul tűrte hát, hogy Kaylee szemtelen késését még azzal fokozza, hogy a Király előtt és nem mögött sietett oda Carlos herceg apja felöli oldalán hagyott üres székre. Nem bírta ki a kíváncsiságot, hogy ne pillantson át a másik nőre. Hát csalódott. Nem is annyira a szépség miatt, mert ugyan a kék bundájú Rulkap kisasszony jóval formásabb volt önítéletével szemben – bár Kaylee a maga lilás szőrét jogosan tartotta igen különlegesnek – de Carlos herceg fogta a kezét. Nem is formaságból, ujjaik is összefonódtak. Bár addig sem lett volna ésszerű, de egész eddig ringatta magát a lány abban az álomban, hogy agyszer ő kerül Carlos mellé. E gondolat elvetésével mosolya eltűnt.

- Mi a helyzet, késéshercegnő? – Mosolygott Carlos herceg a szünetben.

- Semmi érdekes. – válaszolta főhősnőnk. – Ha szemmel ölni lehetne, meghalnék.

- Ne aggódj apám miatt. Mondtam, hogy lerendeztem. És egyébként is: szemmel még ő sem tud ölni, máshogy pedig nem hagyom, hogy… - De nem tudta befejezni, mert éles visítás hallatszott a tömegből, aztán kegyetlen morgás és vérszomjas üvöltés. Egy elsuhanó árnyék, éles fogak, és Rulkap lányának gyönyörű teste immár fej nélkül borult le a székről, hiábavaló volt a mozdulat, mellyel az őrség kardot ragadott. Az ünnepség pánikba fulladt, mindenki, aki nem konyított a fegyverhasználathoz, a gyorsaságát kihasználva már ott sem volt. A herceg még fel sem fogta, mi történt, mikor az öreg Király csak egyetlen mondatot suttogott:

- Valami átjött a kapun…