6. Fejezet: Probléma problémán

Gondolatomból csörgő telefonom riasztott ki. Amodar kapitány hív. Felveszem a telefont, és kiképzésem szerint köszönök:
-Tiszteletem!
-Szép napot, Farron! Mivel tölti szabadidejét?
-Újabb feladat megoldásával.
-Valóban? És milyen feladat?
-Valhalla erdejében démonok pusztítottak, őket legyőztem, kiirtottam, de jöttük helyéről semmit sem tudok.
-Értem. Ne legyél egyedül, azonnal küldök melléd egy tapasztalt Harcost!
-Nem szükséges, ha akad más elfoglaltsága  a Harcosnak!
-Dehogynem! Még a végén bajod esik. Hány démont irtottál ki?
-Ö...2-3 milliót...
-Akkor nem tudsz meggyőzni. Még jó, hogy felhívtalak, ifjú Harcos! Tapasztalatlanságod látszik, de ez most még nem baj. Nagy harcok állnak még előtted, és éppen ezért vigyáznom kell rád. Nem semmiért lettél ilyen hamar Harcos. Ezt sose feledd! Na, kit is tudok küldeni...?- Feszülten figyelek. Nem jut eszembe semmi, amivel lebeszélhetném róla. Ha Caius-t megemlítem, nem csak ő kerülhet rácsok mögé, de ha egy Harcos lejön az erdőbe, akkor nem fog semmit érni a szavam. jól ismerem már őket. Egy fiatal harcos majdnem egyenlő egy rabszolgával:dolgoztatják, megalázzák, irányítják, lenézik, megverik, és a kapitányok büntetése is őket sújtja.Viszont ennek az előnye, hogy könnyebben el lehet viselni az elrablással járó lelki és testi fájdalmakat. Tudom, én már tapasztaltam.-Ricsit küldöm!-Megugrok a kapitány felkiáltására. Ricsit?! Ő a legszemetebb!-Ő pont ráér, és jót tesz majd neki az erdei levegő!-Leteszi a telefont. lehajtom a fejem, Caius átölel, s a fülembe súgja kérdését:
-Mi baj, Kedvesem?
-Egy óránk van pontot tenni az ügy végére.
-Akkor mire várunk?
-Semmi...-Megzavar telefonom csörgése. Nem írt ki nevet, felvettem.-Igen, tessék?-A telefonban megszólaló hang ismeretlen volt számomra: sötét, mély, kísértetiesen visszhangzó:
-Mikor az ég vöröslik,
 S az eső vörösen folyik,
 Egy ismert, s mégis ismeretlen lény
 Fogja elhozni a tiszta, igaz fényt.
 De a lényt rácsok tartják.
 A kérdés, hogy időben kiássák?-A telefon elhallgat, a hívásnak vége lesz. Caius összevonja a szemöldökét, ránézek:
-Ez egy rejtvény.
-Vörös égből vörös eső?!-Kérdezi Caius.- Ez valami vicc?
-Engem az ismert, és mégis ismeretlen lény érdekel. De mi van vajon elásva, és hová?
Nem tudom. Ehhez több információ kell. Talán az idő válaszolni fog...
-Vörös eső... Vajon vérre gondol?
-Szerintem inkább varázslat. A véresőhöz vagy repülő lények, vagy varázslat kell, és a varázslat a valószínűbb.
-Léteznek. Griffek, sárkányok, főnixek, pegazusok... és a többi.
-Pff...! Hiszem ha látom...!
-A vírusokat se látod, mégis tudod, hogy léteznek.
-Megint nyertél.
-El kell menned, el az erdőből.
-Miért, Light?
-Egy Harcostársam jön, Amodar kapitány úr elküldött egy idősebb Harcost a védelmemre.
-Hagyjalak egyedül egy szemétládával? Szerintem te sem így ismersz...
-Muszáj, különben mindkettőnknek annyi.
-Nem fog bántani?
-Kibírom.
-Így nem hagylak magadra!
-Értem ne aggódj. Mondtam: kibírom. Ha rájössz valamire a rejtéllyel kapcsolatban, hívj fel.
-Lightning...!-Szorosan átölel, és finoman, lágyan megcsókol. Viszonzom csókját, melyet egy számomra ismert hang zavar meg. Egy férfi. Megjelenik előttem a képe: Kidolgozott, izmos felsőtest, erős, nem vékony karok, vállig érő, szőke haj, és ártatlannak tűnő, kegyetlenségtől csillogó szemek. Ő Ricsi.
-Lightning?! Caius?!-Mindketten ránézünk. Szúrós szemmel néz rám.- Amodar tud róla?
-Nem szükséges tudnia.-Válaszolom neki. Közelebb lép, fenyegetően felemeli a kezét, mire összébb húzom magam.
-Ne merd!-Hallok egy csattanást, és látom, hogy Caius megfogta a kezét.
-Hagyd!-Szólok rá.-Csak rontasz a helyzeten.-Caius morran egyet, és ellép mellőlem. Ricsi viszont felém lép:
-Ront a helyzeten?! Szerinted lehet rontani a helyzeteden?!-Meglök, erősen, én elvágódok a földön. Belerúg az oldalamba. Ismét fájdalom lesz úrrá testemen.-Zöldfülű. Nem tudja, mit szabad, illetve mit nem! No nem baj.-Ruhám nyakánál fogva felemel, a lábam nem éri a talajt.- Majd én megtanítom neki a szabályokat!-Letesz, egyik kezével elenged, és olyan pofont kever le, hogy beleszédülök. Másik keze is elenged, valószínűleg Caius szólt bele. Térdre esek. Fáj az oldalam, a hasam, és az arcom. Hallom, ahogy eldurran egy pisztoly, és Caius felordít. Odakapom a fejem, és látom, hogy Ricsi a lábába lőtt.
-Ezért +5 évet leszel sitten!-Emelte fel a hangját Ricsi, majd felém fordult.-Veled ezt meg külön le fogom játszani! De nem itt és nem most.- Ismét belém rúg, mire hanyatt borulok. Védekezésre se erőm, se bátorságom. Előveszi a fegyverét, ami egy hosszú ostor. Félelem lesz úrrá rajtam, akarva, vagy akaratlanul, de könyörögve nézek rá. Ez nem hatja meg, kezét a magasba emeli, kígyószerű fegyvere lendül először hátra, majd nagy sebességgel előre...
 Hogy meddig járt a keze? Fogalmam sincs, de amikor megállt, már lélegezni is fájt. Nem mertem magamra nézni. Ezt látná Amodar kapitány! Ricsi sem állna egyhamar lábra. Ekkor támad egy jó ötletem. Előveszem a telefonomat, és kezdeményezek egy videóhívást Amodar kapitánynak. Szerencsémre felveszi. Összevonva a szemöldökét megkérdezi síró szememet és folyó véremet látva:
-Mi történt veled?!
-Caius volt!-Szólal meg Ricsi.
-Nem!-Szólalok meg erőtlenül, halkan.-Richárd tette.
-Hogy?!-Kérdez vissza Amodar.-Miért tette volna?!
-Kérem, higgyen nekem!-sírtam.
-Hozd el őket, Ricsi!-Dönti el sorsunkat Amodar.-Az erdő pedig a te kezedbe kerül, Ricsi.-Ezzel leteszi a telefont. Könnyeim és vérem is kezd elfogyni. Szépen elsötétül előttem minden.
 Mikor magamhoz térek, egy fehér szobában vagyok. Minden fehér színű idebent. Egyedül vagyok, egy vastag takaró alatt. Az egész testemet kötszerek, fáslik borítják. A fájdalom hamar visszatér. Minden egyes ütést érzek. Ráadásul fázom. Caius...! Vele mi történhetett? Könnyeim két csíkban ismét mosni kezdik arcomat. Ő valószínűleg már egy börtönben van... Az ajtó kilincse kattan. Halk nyikorgással elkezd kinyílni. Nem kis meglepődésemre Sepiroth lép be rajta. Hosszú, fehér haja egyenesen ereszkedik a föld felé, sárga hüllőszeme rám irányul. Caius jó barátja. Odajön mellém, leül az ágyam mellé.
-Csúnyán összevertek.-Szólal meg halkan.- Lekezeltem a sebeidet.
-És Caius?-Kérdezem rögtön. Meglepődés látszik az arcán, csak percek múlva tud felelni:
-Ő is jól van. A sebét elláttam, most alszik.
-Jó.- Bólintok-Pihenjen.
-Pihenjen???-Nagy szemeket meresztve néz rám.-Mióta lett fontos számodra?
-Nem tudom. Ricsivel mit csináltál?
-Én semmit. Caius  leverte, amikor rátok találtam.
-Hol van Caius? -Megpróbálok felülni, de erőmből nem futja rá. Vacogni kezdek. Fázom.
-Ho-hó! Lassabban! -Finoman lenyomva visszafektet az ágyra.-A szobájában van. Odavigyelek?-Kezét a homlokomra teszi, én pedig bólintok.-Nem vagy lázas... Hideg sincs... Miért fázol?... hm... Ki tudja?-Óvatosan karjaiba emel, és az ajtó felé indul velem. Amikor lerak Caius mellé, és otthagy, rájövök, hogy szeretem Caius-t. Szeretem Őt. Figyelem, ahogy alszik mellettem, békésen, nyugodtan. Mellkasa lassan emelkedik és süllyed. Szeme lassan kinyílik, rám néz:
-Light...!-Közelebb jön, átölel és betakar. Karjai nagyon óvatosan fonódnak sérült testem köré. Hozzábújok, leteszem a fejem az övé mellé. A szemébe nézek.- Mint egy törött szárnyú kismadár...!-Szól halkan, és nyom egy puszit az arcomra.
-Egy sérült kismadár, aki szeret téged.-Teszem hozzá halkan suttogva. Végigsimít arcomon.
-Aludj,, kismadár, óvó fészked leszek, ha nem hagysz itt, megvédelek.- E szavai enyhe mosolyt csalnak arcomra.  Becsukom a szemem, és csendesen elalszom mellette.