3.Fejezet

A nem várt érkező

Többször is teljes lett az Éjifény, és mindig átváltoztam, mindig öltem, embert öltem, és ettem. Eleinte csak 20-30-asával öltem, később ez a szám egyre emelkedett, míg legutóbb kb. 100-110 áldozatot ejtettem. Takisis-szel nem találkoztam, hiába kerestem, se őt, se a két nőt nem láttam sehol. Ezt az időpontot azért találtam érdemesnek a kiemelésre, mert az egyik telihold után alig fértem be farkasként a kis folyosómon, pedig eddig semmi gond nem történt. Azt figyeltem, hogy a hasam egyre nagyobb, egyre kerekebb, de ami ez után jött, az igencsak meglepett, ugyanis, 3 gyermek után még nem vártam volna arra, hogy ilyen lapos has után egy kisfiút hozok világra. Igen, megszületett az első vérbeli vérfarkas. Haja fekete volt, szemei sárgán ragyogtak rám. Flow lett a neve. Tudom, nem túl kreatív, de nem volt jobb ötletem hirtelen. Az elején nem volt sok érdekes, teliholdkor ugyanúgy átváltozott, farkas énjét már az első alkalommal is hússal etette a farkasom, akivel némi idő elteltével megbarátkoztam. Kisfiam nagyon hamar felcseperedett, hónapok alatt emberi formájában éveket nőtt. Ebből is látszott, hogy farkas vonásai a számottevők. Télre már a serdülőkorban járt, körülbelül fél évesen. A gond az volt, hogy kettőnknek a barlang igen kicsi lett. A fagyokat nem várhattuk ott meg. Naiv reményként csillogott a szemem előtt a lehetőség, hogy Takisis talán tudna segíteni. Az viszont igencsak meglepett, hogy következő éjjel a Pokollakó megjelent az erdőben. Rögtön odasiettem (volna) a fekete bőrű teremtményhez:

-Várj! Várj! – Kiáltottam oda, rám se nézett, és tovább indult. Futni kezdtem, de nem értem utol, sőt! A távolság nem csökkent, ugyanolyan messze volt tőlem, pedig ő csak sétált! – Hogy csinálod ezt? Hé! Várj már meg! – Nem figyelt. Farkas létemnek köszönhetően sokáig kitartóan követtem. Egy másik erdőbe vitt réten, folyón keresztül. Furcsa szag ütötte meg az orromat. Hasonlított az emberekére, de sokkal lágyabb volt, mintha keveredett volna az emberszagba friss hajtás, üde zöld levelek illata, az a tipikus erdei levegő; de az avarréteg alatt aligha nőttek volna ilyesmik. Mikor a szag forrásához érve egy embernek látszó lényt láttam, idővel rájöttem, hogy nem ember: fülei hosszúak, hegyesek voltak, álla rendkívül nyújtott, ezzel szemben fürgén mozgott, mint egy kisegér. Akkor még nem ismertem ezt a fogalmat, de egyszerűsítsük úgy, hogy egy elf házat épített: Facsemeték voltak körbeültetve a tervrajz szerint, ezeket növesztette egybe, hatalmasra, míg élő falára a lombkorona eső-, szél-, és hóvihartól védetten ki nem alakult. Az elf felém fordult:

- Szóval Te vagy az a híres Rytix? – Gúnyos vigyorral megjegyezte, mielőtt reagálhattam volna: - Nem vagy túl ijesztő… Gonosz lényedhez képest.

- Ami azt jelenti, elf kinézeted sem túl visszataszító… - Vágtam vissza rögtön.  Gonosz félmosoly jelent meg arcán. Miután a nyílászárókat befejezte, háttal a falnak dőlt.

- hm… - Karba tett kezeivel e sötét vigyor megtette hatását, igen ijesztően. Hangja mélyebb, fenyegetőbb lett, gonoszsággal és maró gúnnyal fűszerezve: - Pedig igencsak hasa alá húzta a farkat ez a kis kóborfarkas… Nem vagy túl bátor. – Ostorát leemelte övéről, mire menekülőösztönöm azonnal feléledt, hátraléptem, elég messze azonban nem voltam, ugyanis a fonott bőrkígyó egy hangos suhanás után erőteljesen az oldalamba mart, és feltekeredve derekamra erős fájdalmat, és vérző, sebes övet hagyott maga után. Egy, az előző mozdulat visszavételével lerántotta rólam a fegyvert, szórakozottan összetekerte, és ördögi vigyorral a képén visszatűzte övére. – Még most sem vagyok ijesztő? – Lépett felém, én hátra akartam lépni, de a farkasom vadabb természetű, nem hagyhatja szó nélkül a kapott fájdalmat, nemhogy megalázkodhassak utána! Átváltoztam, és az állat az elfre vetette magát, az meg alig győzött egérsebességgel védekezni. Rémült arcán már nem vigyor, hanem nem kis megdöbbenés látszott, szinte már félelem is. Meglepődésemre őt a farkasom nem ölte meg, a képébe vicsorgott morogva, majd leszállt róla, és visszaadta nekem a terepet. A Pokollakó ördögi vigyorával az elf fölé állt, majd gúnyos hangon szólt hozzá:

- Na, elégedett vagy már Takisis művével? Vagy még mindig kevés ez szerinted? - - az elf száját húzva talpra állt.

- Elég jó munkát végzett Takisis, a fix. De korántsem tökéletes. Nagyon könnyen sebezhető, ráadásul hozzád hasonlóan nem bírja a napfényt és még az önuralmával is gondok vannak. – Szavai közben folyamatosan méregetett, mint valami prédaállatot. Mondanom sem kell, ez egyáltalán nem tetszett. Figyelmemet azonban valami más kötötte le: lopakodás. Apró, halk léptek, az avar ellenére nagyon halk, közeledő, egyenletes ritmusú hangok. Felismertem Flow lépését.

- mi történik itt, ha szabad kérdeznem? – Lépett ki fiam a bokrok takarása mögül, egyenesen mellém. – Mi sértett meg?

- Semmi, nem lényeges. – Vágtam rá kérdésére, de ő csak makacsul derekam sebére mutatott. Nem ismertük akkor még az e féle fegyvereket, így nem tudtam mit mondani. A másik 2 lény a fiamon is végignézett, elég megvető hangnemben az elf tájékoztatott minket, hogy milyen problémákat talált még fajtánkban:

- Ráadásul lassan szaporodik, nem ismer jó modort, és nem mutatkozik kegyetlennek, csak gyáva férget látok, semmi mást!

- Pokollakó! – Szóltam az éppen elmenni készülő nőre, az megállt, felém fordult, és érdeklődő szemmel rám meredt. – Hol találom az Istennőnket?  Beszédem lenne vele! – Még nem tudom pontosan, mit akarok, de nem hagyhattam eltűnni. Válaszolt:

- Kövess, ha nem a barlang lenne a téma. Te egyedül egyelőre nem fogsz tudni hozzá elmenni, de minket bármikor magadhoz hívhatsz, és segítünk, ha tudunk. – Bólintottam, és utána indultam. Megint volt közöttünk távolság, de most már nem olyan nagy. Gondolkoztam, mit is akarok tőle. Az elf szavai adtak ötleteket. A napfény nagy ellenségünk. Ezen nem ártana változtatni. Aztán ott van még a sebezhetőség. Rengeteg dolgot könnyítene meg, ha nem lenne olyan puha a bőrünk. Mikor észbe kaptam, már egy hatalmas ajtó előtt álltunk. Az ajtón egy számomra akkor még ismeretlen lény mintája állt: úgy nézett ki, mint valami ragadozógyík (ami akkor még létezett), csak 6 feje volt, és hátán óriási bőrszárnyak. A Pokollakó szólalt meg:

- Várj itt, bemegyek, szólok a Királynőnek, hogy keresed. – Azzal eltűnt mellőlem. A királynő fogalom akkor még ismeretlen volt számomra, ami nem csoda, hiszen az ember igen fejletlen volt e korokban. De ezt majd később. A Pokollakó kijött, kinyitotta a furcsa teremtményt ábrázoló ajtót, és befelé intett. Nem is kérdeztem semmit. Meglepődésemre Takisis most nem a hatalmas, vérfagyasztó, Isteni formájában várt. Egy nőt láttam, éjfekete hajjal, elbűvölően szép, kék szemekkel, egy egyszerű széken ülve. Felém fordult, és egy cseppet sem ijesztő, szinte már kedves mosoly kíséretében megszólalt:

- Miben lehetek segítségedre, Rytix? . Egy másik szék felé intve hellyel kínált, amit elfogadtam válaszom előtt:

- Elvállalom a feladatot, hogy tökéletesre fejlesztem a fejt. Ötletem már van is, csak azt nem tudom, hogy valósítsam meg.

- Segíthetek. Ám a segítségemnek feltételei vannak. Egyrészt, ha egyszer a segítségemet kéred, minden változás rajtam keresztül fog történni. Ne akard megtudni, mi történhet ellenkező esetben! Másrészt, ha Te változol, minden méhedből származó farkasnak veled kell változnia a fej épsége miatt. Ha ezek a feltételek elfogadhatóak, hallgatom az ötleteket.

- Elfogadom a feltételeidet. Az első, és legfontosabb problémám a napfény. Az éjszakai világ különleges, de a nappali az enyém. Sokkal sikeresebb lennék, ha el tudnám viselni a forróságot. – A királynő bólintott, majd a Pokollakóra emelve tekintetét, egy pillanatnyi habozás után parancsoló hangnemben utasította is:

- Hozd el a fiát, kérésük már holnap teljesül. Szukkubuszom, te meg készítsd elő legerősebb láncaidat, és karókkal verd le őket egy rétre! – A szólítottak néma bólintás után elhagyták a termet. Takisis ezt követően Rám emelte tekintetét. – Szükségem lesz az együttműködésedre, és minden változás előtt vérmintára. Így, ha rosszul sülne el egy kísérlet, de ne halállal végződik, visszaállíthatjuk az eredeti pozícióba a testedet. Bármi kérdésed van-e esetleg?

- Lenne egy. Állításod szerint ,,minden méhemből való farkas.ˇátesik a változásokon. Vannak más farkasok is?

- Még nem születtek ugyan meg, de fiadnak hála alig egy napja fogantak meg 3 farkas nőstény méhében.

- És erről miért nem számolt be?! – Takisis gúnyos mosollyá formálta ajkait, ám még mindig barátságos hangon beszélt:

- Érdekes. Azt nem kérdezed meg, hogy akarlak a napfény forróságától megmenteni? – Egy pillanatra lefagytam. Gondoltam rá, hogy megkérdezem, de úgy vagyok vele, hogy inkább nem akarom tudni. Na és ezt valahogy fogalmazzam meg szóban..!

-A szukkubusznak kiadott parancsai alapján úgy döntöttem, nem szeretném pontosan ismerni e terveket. – bólintott, intett, és engedelmesen távoztam.