3.Fejezet (Fény derül a titokra...) I.része

- Rendben, akkor bevettelek a csapatba. – Mondom, Eroch karba teszi a kezét, ránézek.

- Veled meg beszédem lenne. – Mondom neki, és félrehívom, Calix csak vigyorog, és elővesz egy érdekes könyvet, amit olvasgatni kezd. Nem láttam még ilyen civil betűs írást, amivel a címe volt írva. Hasonlít a rovásírásra (amennyire azt én ismerem), de egyértelmű, hogy nem az; a kínai jelekre is emlékeztet, de annyira nem bonyolult, nem összetett. Úgy a kettő között lehet; és rengeteg benne az íves vonal. A mi betűink eszembe se jut róla. De ez most mindegy, lilás borítója ugyan titokzatos, de nem vonom kérdőre, most Erochkal kel beszélnem. Barátomra nézek. – Mi bajod van vele? Ismered?

- Csak nem tetszik, hogy ilyen kicsinek néz minket! Ő sem sokkal idősebb. És nem biztos, hogy hihetünk neki.. Láttad te egyáltalán, hogy néz rád?! – kérdezi morcosan, elvigyorodom.

- Csak nem féltékeny vagy? – kérdezem vissza kuncogva. Persze tudom, hogy ennek esélye sincs, neki is egy másik lány tetszik, és én is inkább testvérként nézek rá, mint egy szóba kerülhető fiúként. Van is egy értelmes tekintete, ahogy rám néz! Jót nevetek azon a fejen: Szemei elkerekedve, szemöldöke felvonva, feje icipicit lejjebb hajtva, így írisze egészen a felső szemhéjánál van, ami kicsit nyújtott fejével igen viccesen néz ki.

- Ezt ugye most nem gondoltad komolyan?... És mi lenne Sarah-val, ha én most rád lennék féltékeny??? – Megadóan sóhajtok. Hát nem látja rajtam, hogy vicceltem?! Jellemző..

- Csak vicc volt, te őstulok..! – Mosolygok rá ártatlan fejjel. Forgatja a szemét, igen, egy kicsit besült.. Papírtantusz, lassan esik le neki. – De most komolyan: Mi bajod vele?

- Nem megbízható.. Van valami a mosolyában.. Nem tudom szavakba önteni, de tudod jól, hogy mindenkivel vigyáznunk kell. Ki tudja, hogy nem-e egy megszállott?

- Azt szerintem látnám.. És vele kapcsolatban pontosan ennek az ellentétét érzem.. Bízhatunk benne. Én sem tudom elmondani, mit érzek, de ebben biztos vagyok…

- Ha nem ismernélek jobban, azt mondanám, hogy megtetszett. – Kezdett el kötekedni.

- Attól azért messze van, de ki tudja? – Kérdeztem vissza pimasz mosollyal, vállat vonva. Na, ez meglepte, láttam rajta a megdöbbenést. Igen, pontosan ezt vártam. Ismét nevetni kezdtem. Karba tett kezekkel csak a fejét ingatja. – Gyere, menjünk el hozzá, és találjuk ki, hogyan tovább. Rendben? - Bólint, visszamegyünk. Calixra nézek: - Elfogadnánk a szállás lehetőséget, ha nem okoz gondot. De mivel tartozunk érte? -        Elmosolyodott:

- Semmivel, az Ég egy adta világon semmivel. – Mondta Calix, és legnagyobb megdöbbenésemre a kastély felé indult el. – Gyertek. – Szólt hátra megállás nélkül. Összenéztünk Eroch-kal, de kis habozás után követtük. A kint lévő kertész ráköszönt:

- Szép napot, Calix! – A szólított csak ránézett, és elmosolyodott. – Óhajt valamit?

- Tegyetek rendbe 2 vendégszobát a gyerekeknek, és a vacsora 3 főre készüljön. Ezt leszámítva megtaláltam a Kauni könyvsorozat első darabját, de elfogytak a polcok.

- Azonnal intézkedünk. – Biccentett a kertészlány, és társával együtt bement a kastélyba. – Ő Patrice, szinte a bébiszitterem. Bármi kérdés, óhaj, sóhaj akad, ugyanúgy felkereshető, mint én vagyok. Mindent tud rólam, születésem óta a hátán hordoz. – Fordult felénk Calix. Bólintottam, bár akkor még nem értettem az utolsó két szó valódi értelmét. A kastély belülről már nem tűnt nagynak. Viszont igencsak zsúfolt volt! Könyvek, ameddig a szem ellát! Zsúfolva az asztal, a 4-ből 3 szék, a polcok, szekrények, de még a tároló helységek (pl: gardrób, spejz) is! Ha nem volt ott 1 milliárd könyv, akkor egy sem! És mindegyik azzal a furcsa írással volt írva.

- Minek ennyi könyv? Kiolvasni sem lehet ennyit egy élet alatt! – Közölte Eroch.

-Egy élet alatt nem is. – Felelte Calix mosolyogva. – De én már mindet olvastam, volt, hogy írtam is őket, saját tapasztalatból, felfedezésekből. – Elkerekedett szemmel meredtem rá, mire még inkább elmosolyodott. - Tedd fel a kérdésed nyugodtan, nem harapok.

- Sok kérdésem lenne… - A füléhez teszi a kezét, jelezve, hogy mondjam csak. Vicces srác lehet; gondolom magamban. – Kezdeném mondjuk azzal: Mi vagy te? Mennyi idős? Mi ez az írás? Minek a sok könyv? Miért akarsz segíteni? miért bíznánk benned?

- Ú, lassíts! – Mosolyog rám. – Először is: Mágus vagyok, 2 millió után nem számoltam az éveket, Ez az írás a mi sajátos, varázs-írásunk, ami igéinket, bölcsességeinket, felfedezéseinket tartalmazza. A könyveket gyűjtöm, hogy ha bármelyik varázslónak bármelyikre szüksége van, egy helyen megtalálja őket, meg jó újraolvasni. Azért segítenék, mert egyedül nagy bajba kerülhet egy látó, és egy talpraesett feltaláló. És azért bízhattok bennem, mert én is démonvadász vagyok, mint ti. És mellesleg szerintem engem kerestek ti nyugat felé.  Huh.. Oké, és most hagyok egy kis hatásszünetet, hogy felfogjátok az elhangzottakat. – Mosolyog kedvesen. Teljesen lefagytam. Olyan hirtelen jött ez a sok információ, hogy értelmeznem kellett a mondatait. Ez beletelt 2-3 percbe.

- Sikerült mindent felfognotok? Kérdezte kedvesen. Már csak 1 széken porosodtak a könyvek, ő egy üresen ült, és a másik kettő felé intett. – Üljetek le.

- Sikerült. – Bólintottam, és leültem a háromszögbe rakott székek egyikére.

- Kiváló! – Mosolygott Calix, közben Eroch is leült. – Gondolom, mesélhetek?...

- Megköszönném. Én semmit sem tudok, csak belecsöppentem ebbe az egészbe.

- Látom. Nos, kezdjük talán ott, hogy én is látom a legtöbbjüket.  Veszélyesek. Némelyik halálos is lehet. Olyan nagy csoportot alkotnak, hogy a növények, állatok, emberszerűek mellett a démonokat is említeni illik. Mindegyikből van halálos is, mint a gyilkos galóca, a mérges kígyók, vagy a medúza, a kígyóhajú kővé dermesztő. Vannak gyógyítók is, mint a parlagfű, a pióca, vagy egy angyal. A démonokon belül is vannak családok, mint a gerincesek, hüllők. Csak náluk konkrétan ez megszállottakat, szellemeket, mutánsokat, fattyakat, és hasonló szépségeket jelent. Fajok például a démonlovak, a megszállottak, az elementál-démonok. Ezeket majd apránként átbeszéljük alkalom adtán. Említettem, hogy látó vagyok, de ez még nem képességeid összessége: A varázslásban is jeleskedni fogsz, egy hónapon belül. Mielőtt kérdőre vonnál: Igen, ezt olvastam.  Konkrétan rólad olvastam. Egy fiatal varázslófiú álmaiban jelentél meg, rejtélyeket adva, amik segítették a munkáját. Én voltam az egyetlen, aki ezt a könyvét olvasta a varázslónak, de azóta már nem tartom vele a kapcsolatot. A varázslóknál sem megszokott dolog látni a démonokat, tehát semmiképp ne híreszteld, ha kérhetlek. – Igen, végig a szemembe nézett, és el is felejtette, hogy Eroch is velünk van. – Tudok segíteni, hogy sorsod beteljesítve irtsd őket, de csak akkor, ha erre felteszed az életedet: Otthagyva mindent. Az iskolád, a családodat, az álmaidat, az olvasóidat, a barátaidat, hogy mindegyikből újakat, vagy újat szerezz. Mielőtt kétségbe esel, és elutasítod, annyit had tegyek hozzá, hogy soha többé nem maradsz egyedül. Nem maradnál magadra a kérdéseiddel. És lovat is kapnál, pontosan olyat, amilyenre mindig is vágytál. Aki a vulkánba is beleugrana, ha azzal segíthetne rajtad. – Szörnyen elsápadtam, megszédültem, összezavarodtam. Csábító ajánlat, de túl nagy az ára. Mindenem elveszne, tényleg mindenem! Elkezdett sötétedni előttem a kép, azt még felfogtam, hogy lefordulok a székről, de aztán semmi. Végképp kiesett minden; elájultam.

Mikor magamhoz tértem, egy ágyon feküdtem. Nem voltam egyedül a szobában, Eroch az ágy mellett ülve várta, hogy felébredjek. Mikor kinyitottam a szemem, elmosolyodott.

- Jobban vagy? – Kérdésére rövid habozás után bólintottam.  – Az egész napot végigaludtad…

- Kiderítettél valamit? – Kérdeztem gyorsan témát váltva. Utálta a késlekedést. Nemet intett.

- Nem értem a könyveket, Calix-ot meg elzavartam, szóval semmi új nincs. – Bólintottam, felültem.

- Egész nap itt voltál?... – Bólint. – És…  Te mit szólnál a helyzetemhez? Elfogadjam az…

- Tégy, ahogy jónak látod, de… - Mély levegőt vett. – Én visszamegyek Sarah-hoz, és… A leendő gyermekemhez. Legkésőbb holnap indulok. – Elkerekedett szemekkel nézek rá.

- Azt mondtad, megoldjuk!  Hogy szinte.. – Folytattam volna, de megint a szavamba vágott:

- Ezzel az őrülttel én nem maradok! És egyébként is: Sarah otthagyása még oké, talált volna másik férfit bármikor, de a gyermek… Neki nem lenne másik édesapja..

- Értem, értem… - Megöleltem, búcsúzóul. – Hiányozni fogsz. Én szerintem maradok.

- Gondold meg… Sóhajt mélyet, fájdalmasat. – Varázsereje van, ki tudja, miket tehet veled…?

- Jogos érv, de tudom, hogy bízhatok benne. Nem kell aggódnod. .- Könny szökött a szemembe. Szinte születésem óta ismerem, ráadásul titkom sem volt előtte, ahogy neki sem. Szinte lelkem egy darabjáról mondanék le, ha eltűnne az életemből. Most is együtt érzően reagálva magához ölelt, és el sem engedett, amíg teljesen meg nem nyugodtam. Nem sírtam el magam, bár azt éreztem, az lett volna a legjobb.. Hát, ő is kilép az életemből… Próbáltam nem úgy hozzáállni, hogy mindent elveszítek, hanem hogy mindent új lappal kezdhetek. Nem volt könnyű, de Erochkal sikerült elhitetnem, magammal már nem.

 Ez az éjszaka nehezebb volt bármelyiknél. Miután Eroch elment, ezen gondolkodtam. Megéri-e bevállalni? Calix erősebb, tapasztaltabb nálam – de csak olyan, mint én. Ő is látja őket, sőt, vadászik rájuk. Valahol érzem, hogy nekem is ez a dolgom. Valahol félek, de inkább kíváncsi és lelkes vagyok.  Elgondolkodtam. Mégis mit tehet velem? Talán megölhet, tönkre is tehet testileg is, lelkileg is. De nem tűnik olyannak. Kétlem, hogy ártó szándékkal tartana maga mellett… Hm… Talán mégis beleestem?... Meg nem tudnám mondani.. Lassan sikerült megnyugodnom és elaludnom. Reggel már reggeli várt az éjjeliszekrényen, mikor felébredtem. Bundás kenyér és kakaó volt, nem is tartott sokáig. Mikor végeztem, kimentem a szobából, ami nem volt túl nagy, de legalább könyvmentes volt. Kint a folyosó ismét tele könyvekkel, a padlótól a plafonig tornyosulva; az ajtók fölött, az ablak körül is ott voltak a könyvek. Az asztalt hamar megtaláltam, ahol tegnap voltunk. Bár most nem volt púposra pakolva könyvekkel. Calix ott ült arra támaszkodva, fejét tartotta, mosolyogva nézett engem. Most tűnt csak fel az a furcsa csillogás a szemében, amit Eroch már említett. Hangja kedvesen csengett, amikor megszólalt pár perc hallgatás után:

-A barátod elment. Nem tudom, mennél-e utána folytatva a régi életedet?

- Nem. – Megráztam a fejemet. – Megpróbálok új életet kezdeni. Bárit is jelentsen ez…