2.Fejezet(Csapattagok)

Másnap már 5-kor keltem. Előző este összepakoltam indulásra készen egy táskába néhány apróságot. Fogalmam sem volt róla, hogy mennyi időre megyek el, vagy, hogy egyáltalán visszatérek-e valaha. Az biztos, hogy el kell mennem, meg kell próbálnom! Nem tudtam, mi hajt ennyire, hogy Sanában mire számíthatok. Talán a halál írom alá ma, amikor átkelünk a portálon. Erre is készülve bőgtem, mikor a családomtól elbúcsúztam. Időben indultam, anya a családi kassza felét, 2 kg kenyeret, 4 adag főtt ételt, és egy jókora zacskó teafüvet is a kezembe nyomott a portjegy és a 2l kész teám mellé.  Nem akartam ennyi mindent elfogadni, főleg nem azt a 20 aranyat, amit a kezembe nyomott anyám, de nem volt választásom, mert nem vették vissza. Az út kalandmentes volt a teleportig. Bár Erochkal már félúton összefutottam. Most egy kicsit határozatlannak tűnt, amikor megkérdezte:

- Biztos, hogy így szeretnéd? Nem tudok semmit garantálni… - Ránéztem:

- Itt lennék, ha másképp szeretném? És ne aggódj, arra is felkészültem. – Szavaimra bólintott, majd leadta a portjegyeket. A teleport leginkább egy liftre hasonlított: Egy kör alapú fülke, 3 ajtóval védve. Ez a fülke egy portjegyet, és némi vérből származó energiát igényelt a működéshez, mellyel bárhová elszállította utazóját. Nem nagyon értettem ezekhez az eszközökhöz, de Eroch (a téma szakértője) pikk-pakk beállította, és a vért is adta. Mondjuk ez nem okozott fájdalmat, fejlett technikáink miatt a sejtek között szivárogtatja ki azt a néhány ezred ml-t, ami szükséges. Inkább ahhoz az érzéshez hasonlítanám, amikor egy csepp víz végigszáguld az ember karján. Ezután jött a teleportálás: Megrázkódott az egész fülke, egy pillanatra vakító fény töltötte meg a belsejét, aztán borzasztóan hangos suhogást hallottunk, mintha szélvihar tombolt volna odakint, de alig 1 másodperc múlva máris egy másuk fülkében voltunk, az előbbi ezüstös falát egy márványmintás váltotta fel. Nem volt túl cicomás, de előkelő hatást keltett.

- Hol vagyunk? – Kérdeztem Erochtól. Ő csak a nyíló ajtó felé intett, hogy menjünk ki. A teleport egy kastély mellett állt, nyilván egy rangos úriemberé lehetett a teleport, falut, vagy házakat nem nagyon láttam, csak nagyon messze, a horizont szélén. Egy réten voltunk, messzebb fasorok voltak láthatóak, de semmi érdekeset nem találtam. A rétet egy apró kis erecske szelte át közvetlenül előttünk, a kastély felé folydogált 10-15cm széles, 5cm mély, V alakú árkában, egy méterre tőlünk volt a forrás. Legalábbis először úgy tűnt.

Bemutatást még nem ejtettem. Mint mondtam, 16 éves vagyok, félig tünde, félig ember, így elméletileg minimális varázserőt örökölnöm kellett volna, tehát annyira nem meglepő, hogy démonokat látok, csak ilyen „panasz” még nem fordult elő eddig fajtámban – legalábbis említést nem találtunk róla. Eroch negyed részben minotaurusz, ami látszik termetén is, illetve szemének vonásain, tüdejének méretén; ha ideges, úgy fújtat, mint egy bika, de az erejét is birtokolja. Haja fekete, szemei gesztenyebarnák, bőre erős, vastag, világos, mellkasa széles, egész teste izmos, kiválóan edzett. Nálam egy fejjel magasabb, pedig én sem vagyok alacsony. Arca kicsit előre nyújtott, de ez származására vezethető vissza, hangja mély, határozott, de ugyanakkor érezteti, hogy jobb távolságot tartani. Az én hangom ezzel ellentétben magas, vékony, lágy, tünde vonásomból adódóan. A jellegzetes fül nálam elfelejtődött, nem hegyes egy kicsit sem. Szemeim élénk zöldek, már-már neon színűek. Nem vagyok túl izmos, kellően vékony és formás testtel rendelkezem. Hajam derékig ereszkedik alá hátamon, barna, hullámos formája miatt már-már egy spániel fülére jobban emlékeztet, mint hajkoronára. Szemeim már sokkal tündésebbek, mandulavágásúak. Orrom is inkább a másik fajra visszavezethetően kicsi, de előreálló, akárcsak keskeny állam. Erochkal szemben az én bőröm puha, napbarnított, de igen sérülékeny is, csontjaim szerencsére erősek, így nem kell attól félnem, hogy ha nagyobbat esek, komoly bajom lehet belőle, az éles tárgyak viszont kerülendők. Ismét Erochra néztem: - Szóval, hol vagyunk?

- Elméletileg Sanan. Annak is az északi szegletében, ami anno a Kárpát-medence délkeleti része lehetett, tehát egy kicsit nyugatra kell mennünk.. Legalábbis a legenda szerint.

- Értem… Innentől gyalog?

- Nem is foglak a hátamra venni..! – Mosolyodik el, velem együtt, bólintok.

- Nem vagyok hozzászokva a sok gyalogláshoz, szóval biztosan hamar kifáradok majd..

- Akkor pihenünk. Amúgy sem árt odafigyelni, mostanában rengeteg erre a rétifarkas.. – Mondja igen komoly hangon. Lehet, hogy nálatok ez nem megszokott dolog, alig 400ezer éve, hogy átalakultak az állatok, mivel az emberek tovább terjeszkedtek, és az erdők inkább a természetbarát lények területére korlátozódtak, megjelentek a zöldes-barnás bundájú farkasok, akik a réteken kiválóan el tudnak rejtőzni, vadászva az itt élő nyulakra, patkányokra, fácánokra, agancsosokra, háziállatokra haszonállatokra, és néha sajnos az emberszerűekre is.

- És mi lesz, ha találkozunk egy falkával?... – Kérdeztem.

- Tüzet kell majd csinálni. Hoztam egy hologram kivetítőt, amivel 2m-es lángokat tudunk generálni magunk körül, és még a forrósága is meglesz, csak baja nem esik az állatoknak, ha átsétálnak rajta. A valódi tűznek azonban szaga is van, nem csak hangja, hője és képe. De elég egy kevés is, egy marék fű már megteszi a kellő hatást. Más fegyverem nincs ellenük, és szerintem vadászpuskával te sem készültél..?- Megrázom a fejem, nem, erre nem is gondoltam, hogy ilyen veszély is leselkedhet ránk. Tulajdonképpen semmi fegyvert nem hoztam, csak egy pár konyhai kést, egy tőrt, és a karórát, amit nem vettem le, ahogy Eroch tanácsolta. Ő jobban felkészült, mint várható volt: hozott egy-két fénylézer-pisztolyt, egy vasgolyókkal ellátottat, aminek még 2 teli tárja lógott az övén, táskájának oldalzsebében látszott az álzseblámpa, ami végül is eredeti használati célra is tökéletes. – Egy reggelihez mit szólsz? – Kérdezte kis csönd után, az erecskét figyelve, valami nem tetszett neki benne. Számomra is furcsa volt, de szokás szerint nem nagyon figyeltem fel ösztöneimre. Különböztünk, mint tűz és víz, látszott is.

- Nem vagyok éhes, de ha te igen, ehetünk…- Válaszoltam. Nem voltam hozzászokva a reggelihez. Napi 3-szor eszek, de általában 14; 18; 20 óra körül, és sokat, de szerencsére nem látszik rajtam. Bólintott, hogy megállna, nem tiltakoztam, még át kellett gondolnom, mi is van, merre megyünk, vagy, hogy egyáltalán miért? Zavaros volt minden, korán keltem, nem szoktam ehhez sem hozzá, 10 körül kelek általában, még mindig úgy érzem, hogy hajnal van, pedig már nincs sötét, a Nap is kisütött, megvilágítva a zöld rétet. Igen, zöld rétet, ugyanis az Egyenlítő nincs tőlünk túl messze, itt majd csak 3 hét múlva lesz tél, 1 hét erejéig, és nem fog mínuszokba menni a hőmérséklet, a 0°C-t is csak nagyon ritkán éri el. Most is egy kellemes 20°C van. Az egyik adag főtt kajcsit odaadom Erochnak, az egyik nagyobb adagot. Rizs, és rántott tök, szóval nagyon nem romlandó, de ez az első, amit meg kéne enni. Amíg ő jóízűen falatozik (nem hiába, csodás szakács anyu), én a teámból iszogatok. Azonban nem tudta befejezni sem a reggelijét Eroch, amikor egy másik személy csatlakozott hozzánk. Nem ismertem, de valamit az első pillanattól fogva éreztem felőle, pozitív kisugárzást, vagy valami hasonlót. Nem volt olyan magas, mint én, de volt olyan vékony, ami nem igazán állt jól egy fiúnak; nem lehetett ugyanis 19-nél több, ami itt még kiskorúnak számít, 20 fölött nő fel az ember. Igen, ő teljesen embernek tűnt. Arca kerek volt, haja természetes szőke, szeme kék, mint az égbolt. Ruhája vörös-arany színekben váltakozott: Vörös nadrág és köpeny, arany öv, póló és cipő volt rajta, illetve a nyakában egy különleges, nyitott csőrű griff fejet ábrázoló nyaklánc. Ismertem ezt a szimbólumot, egy óvóval álltunk szemben, ami nálatok egy rendőrt jelenthet. Csak nála nem volt fegyver, mert nem a büntetés volt főképp a feladata, hanem a védelem. Nem, nem volt nála se bilincs, se gumibot, és még bokszkesztyűt sem viselt. Ők a szavak emberei voltak, és egy békés világban hallgattak is rájuk az emberek. Eroch már nem fogadta olyan szívesen, morrant egyet, és folytatta az evést. Az idegen szólalt meg nem túl mély, de dörmögős hangján:

- Mit keres errefelé két ilyen fiatal lélek? – Mosolyodott el. – Piknikezni valóban érdemes e helyen, de ti nem ezért jöttetek, ha nem tévedek?...

- Ezt meg honnan tudod? – Kérdeztem egy kicsit megijedve, Eroch is abbahagyta az evést, és felnézett, ami nem túl jó jel…

- Nincs nálatok piknikkosár, pokrócot sem vettetek elő, és még csak le sem ült egyikőtök sem. – Mosolygott kedvesen. – Eltévedtetek?

- Nem! – Morrant fel barátom, befejezve a reggelit. Én más véleményen voltam, kivételesen meg is mertem most szólalni:

- Te idevalósi vagy?

- Közel lakom, igen. – Válaszolt a fiú. – Segíthetek, ha szükség van rá, nem tanácsos egyedül kóborolni errefelé, már csak a rétifarkasok miatt sem, de az sem biztos, hogy a következő érdeklődő jó szándékkal keres majd fel titeket. Akkor mihez kezdenétek? – Mosolyából ítélve nem kötekedni akart, hangja is komoly volt, Eroch mégis fenyegetően lépett egyet a vékony fiú felé, és fújtatott, mint ahogy említettem. Az ütő megállt bennem egy pillanatra. Ha a fiú mellé üt is elszáll az idegen! És tényleg szükség lehet a segítségére.. Fegyver nincs nála, nincs olyan erőben, hogy veszélyt jelentsen ránk, miért ne jöhetne velünk? – Fordult meg a fejemben. Eroch elé léptem, az idegent védve. Villámlóan dühös szemekkel meredt rám, de karba tett kezekkel lenyugodott, nem bántotta a fiút. Az utóbbi felé fordulva kérdeztem:

- És miért segítenél nekünk? Pénzzel nem szolgálhattok, szóval ha azt akarsz, távozhatsz.

- Csupán nem szeretném, hogy bajotok essen. És gondolom nincs hova mennetek, hotel is csak 3 napi járásra van innen, tehát a segítségem fog kelleni. Miért jöttetek egyébként?

- Azt nem mondhatom el. Annyit mondhatok, hogy nyugatra kell mennünk.

- Nyugatra 45km-en belül semmit nem találtok, csak legelőket, szántóföldeket, azt követően pedig egy rablóbanda területére sétáltok be, és garantáltan nem jutnátok messzire. Főleg a segítségem nélkül. – Hangja igen komolyan cseng.

- És mi erre a bizonyítékod szavaid mellett? – Kérdezi Eroch erősen kötekedve.

- Mondanám, hogy nézd meg, ha nem hiszed, de inkább kerüljétek el azt a helyet. Nem vicceltem, tényleg ott vannak, de kegyetlen gyilkosok, nem jönnétek el onnan élve.

- Ilyenek még élnek Silax területén? – Kérdeztem hitetlenkedve. Az idegen bólintott. – És mi a neved? Elárulod, ha megengedem, hogy velünk gyere? – Kérdésemre Eroxh felmordult. Nem jellemző rá ez a viselkedés, eléggé meg is lepett. Az idegen viszont bólintott:

- Calix vagyok. – Mosolygott, Erochra mutatva bemutattam, majd a saját nevemet is elárultam azon gondolkodva, mi lehet Eroch baja. Valószínűleg kivételesen nem szimpatikus neki ez az idegen, nekem azonban annál inkább. Nem tudom, miért, de érzem, hogy még hasznunkra lesz, és ő ismeri a területet, szét se tépték még a rétifarkasok, tehát a túlélést biztosíthatja. Az viszont elbizonytalanított, hogy nyugatra nem mehetünk, pedig a térkép – és Eroch - alapján arra kéne menni… Az biztos, hogy már hárman vagyunk csapattagok. De vajon megbízhatunk benne?