2.Fejezet

2014.07.29 17:28

Kezdetét veszi a menekülés...

 

Szürkület volt, Maryék családja éppen vadászatra készülődött. Mary egy fajtiszta vámpír, akárcsak a húga, Lilla, és az öccse, Frederich. De ekkor az édesanyjuk furcsa zajra lett figyelmes, és hátraküldte a gyerekeket a hátsó kijárathoz, ahol az erdő volt, a ház előtt egy rétre épült falu volt látható. A gyerekek nem fogadtak szót, és elindultak be az erdőbe. A kicsik sosem voltak komolyak, és most Mary is éhes volt, így úgy gondolták, hogy elindulnak vadászni, a szüleik meg majd követik őket. De ahogy 4-5m mélyen már az erdőben voltak, a ház hatalmas recsegéssel omlott össze.Mindhárman odakapták a fejüket. Egy ágyúból lőtt golyó eltalálta a házat, az összeomlott. A téglák között hamarosan megcsillant a fekete vér... A szülők meghaltak. Mindhárom gyermek megijedt, a többi vámpírház is ugyanígy járt. Mary 16 éves volt, húga 12, öccse pedig 9. Mindhárman fiatalok voltak, szülei 3-400 életévéhez képest. Egyikőjük sem rendelkezett még vámpírösztönökkel, sem a gyors futás képességével. Mary tudta, hogy oda nem mehetnek vissza, így az erdő felé vezette testvéreit, kézen fogva. A többi vámpír is az erdő felé keresett menedéket, az elfek jól fegyverkezett katonái pedig lóháton kezdték átkutatni az erdőt. Maryék is futásra kapcsoltak, és megpróbáltak a sűrű cserjésen átvágni, ami a lovaknak gondot jelent. Sikerült elbújniuk, egy szúrós, sűrű vadrózsa tövében. nem egy lovas megállt mellettük, de egyik sem vette észre a némán kuporgó vámpírokat. -Erre az éjszakára megmenekültünk. De veszélyben vagyunk, szüleink nélkül gyengék és védtelenek vagyunk. Nem tudunk vadászni, nem tudunk harcolni, nem tudunk gyorsan futni... Nem tudunk semmit..-gondolta Mary búsan.- Nem tudom, meddig éljük túl... Vagy hogy sikerül-e egyáltalán túlélni?-Féltek mindhárman, aggódva figyelték a mellettük elvágtázólovakat,a sikolyokat, melyek lelőtt, megölt vámpíroktól származtak. A lovasok nem voltak annyira veszélyesek,de utánuk jöttek a gyalogos íjászok tüzes nyilakkal, lándzsákkal kezeikben. Volt,amelyik a bokrokba döfködte a lándzsáját, ha találtak vámpírt, az íjász lelőtte. A tűz miatt meghalt,nem tudott menekülni. Egyre közelebb értek hozzájuk. Mindhárman tudták, ha megtalálják őket, mindenkinek annyi. Lilla és Mary legnagyobb meglepetésére Frederich felállt, elordította magát:

-Ide ti mocskos elfek, öljetek meg egy magányos, védtelen gyereket!-De ez most nem jött be. A tüzes nyíl hamarosan Frederich szívébe szúródott, elordította magát, hogy nővérei ijedt lélegzetvételét ne hallják az elfek. Aztán egy kupac hamunk kívül semmi nem maradt belőle. De a célját elérte, a lándzsás nem szúrt bele abba a bokorba, nővérei megmenekültek... Egyelőre.....