2. Fejezet II. rész

2017.03.14 12:38

- Sajnálhatod is. Ugyanis visszamegyek hozzájuk. Te úgysem látsz itt…

- Kaylee, tudod jól, hogy nem én akarlak elküldeni. – Tiltakozott Carlos herceg, mikor már csak ketten voltak. – Azt is tudod, hogy én lennék az első, aki megkeresné a növényt a foltod ellen, ha ez is olyan lenne, mint akármelyik történetben. Imádlak és csodállak, de nem csak a rangod miatt nem akarlak elvenni. Testvérek vagyunk a szememben, nem többek. És így nem megy. A hagyomány viszont megparancsolja. Parancsra nem akarok házasodni.

- Ezért inkább átkened ezt az egészet rám, hogy én szenvedjem el a törvényszegés következményét, jó eséllyel a fejem elvesztése által, hogy a faképnél hagyott hercegként mindenki körülötted ugráljon, és sajnáljon, amíg engem köveznek.

- Neked van hova menned, elteleportálsz, és hallani se fogsz rólunk vagy a büntetésedről, nem köt ide semmi, de én hova mennék? Egy életen át csak a megvetést és szégyent képviselném, romba döntené az egész uralkodásomat, az újításokat, amiket be akarok vezetni, sőt, valószínűleg az örököseimet is. Bár ezt te úgysem érted meg. Én nem tehetem meg, hogy csak úgy eltűnök. Még érted sem.

- Inkább ne választottál volna be a kíséretedbe. – Sóhajtotta Kaylee. – Talán jobb lenne, ha soha nem is ismertük volna egymást. Érzéketlen, önző barom vagy! – Vágta a szavakat a férfi szemei közé, de már nem várt választ, átteleportált a barátai lakhelyére, Imotinba. Eddig minden szép és jó volt, de innentől hova tovább? Térképe nem állt többől a Koboldtisztás, és a mellette fekvő Sesat erdő szélének ismereténél, fogalma sem volt, hogy barátai pontosan hol lakhatnak. Napnyugta közeledett, a lábai sajogtak, nem tudott rájuk nehezedve felkelni. Nem volt túl népes falu, senkit nem látott az utcán, a közelben. Kezdett rossz előérzete lenni. Miért nem lát mozgást, fényt sehol? Elbújtak a mássága elől, vagy veszélyesebb a sérülése, mint gondolta, és azért nem mernek odajönni hozzá? Vagy csak észre se vették?

- Valaki szóljon Csaleriannának vagy Ralennek, könyörgöm! – Kiáltotta, hátha meghallja valaki, vagy bármelyikük. – Hahó! Valaki, kérem! Neromehh, Ralen, Csalerianna barátja vagyok, és jelenleg helyváltoztatásra képtelen… Könyörgöm… Hall engem bárki is? Valahol? Akárki..? Nem vagyok veszélyes. – De semmi válasz nem érkezett. És egyre hűvösebb lett. Arrébb teleportált, és ismét megpróbálta. Már beesteledett, mikor a harmadik helyre teleportált. – Neromehh, Csalerianna, vagy Ralen lakhelyéhez el tud igazítani valaki? Hall valaki? Egyáltalán él még ez a falu?.. – De mögötte kinyílt az ajtó, megfordult, a fény miatt azonban nem látta, ki áll az ajtóban. Talán nő?

- Kaylee! Mi történt? – Hallatszott egy vékony, csicsergő hang. – Gyere be, megfagysz!

- Nem tudok bemenni, Ler. – Válaszolta. – Megsérült a lábam. Nem is kicsit.

- Ralen! – szólt be a leányzó. – Segítségre lenne szükség! – A tündér odament Kaylee-hoz, de ha arra kerülne a sor, meg sem tudná mozdítani a másik nőt vékony kezecskéivel. Hát igen, ő az a fajta nő, akinek a szépsége megmarad, és rengeteg nő képtelen vele felvenni a versenyt, de háziasszonynak vagy kalandornak nem nyerő, mert folyton vigyázni kell rá, mivel puha bőre nagyon sérülékeny, könnyű csontozata hozzájárul a repüléshez, de könnyen törik, szárnyai nagyok, szépek, de vékonyabbak, mint egy réteg körömlakk ujjain. Ralen ennek az ellentéte, de ugye ezt már említettem. Kaylee szeretett a közelében lenni, elvégre mint most is, ahogy óvatosan karjaiba vette, érezte a parfümje kellemes illatát. Hamar bekerült a meleg nappaliba, ahol a kanapéra ültették. Csicsergő már le is huppant mellé, az óriás pedig (ő, aki a maga fajában törpe volt) fél kézzel kapott fel egy jókora fotelt, hogy közelebb ülhessen a barátnőihez. A kis tündér törte meg a csendet:

- No, és most meséld el, mi történt, miután kettéváltunk. – Kaylee bólintott, és mindent el is mesélt. Mondjuk a legutóbbi vitát, meg Carlos herceg házasságtól való tiltakozását elhallgatta, de azt nem, hogy Neromehh nem oda ment, ahová a többiek gondolták, hogy került.

- Tehát ezért nincs itt. – Állapította meg Ralen. – De vajon él még?

- Megnézem, hogy túlélte-e, utánamegyek, és…- kezdte Kaylee, őszintén, de..

- Bíííp! – Csipogta le Csicsergő. – Eszedbe se jusson ezekkel a lábakkal! Megmondom én, mi lesz. Holnap hajnalban azzal kezdjük, hogy megkeressük Piwiano-t, aki a Sesatban él. Az erdő, a Koboldtisztás mellett, ahonnan a Haken szalad a hegyekhez. Piwiano segít meggyógyítani a lábad, vagy talál valami magoldást, hogy tudj jönni Neroért.

- És hogy fogok én odaérni? – Kérdezte Kaylee, borzasztóan fájtak lábai.

- Ralen segítségével. De egy nagyobb úton nem tud cipelni, főleg harc közben, mert valószínűleg lesz dolgunk azzal is. – Csicseregte a vékony hang. – De most feküdjünk, hosszú napnak nézünk elébe. – Beröppent a szobájába egy takaróért, amit gondosan a lányra terített. – Szép álmokat, csillagom! – Lekapcsolták a fényeket, és mindenki álomvilágába vonult.

A szürke hamusivatagban lassan egy ház vonalai kezdtek kirajzolódni. Felülnézetből valószínűleg egy masnira emlékeztethet, legalábbis a bejárata egy nagy átmérőjű, kb. 5 emeletes toronyház, oldalt 1-1 téglalap alapú, 2 emeletes épülettel, amin csak ablakok helyezkedtek el, a bejárat a toronyból nyílt. Az egész épület valami erős, fekete kövekből állt, bár pontosan nem volt biztos benne, Nero megalvadt lávának tippelte. Az elfüggönyözött ablakok mögül vörös fény szűrődött ki.

- Hova hoztál?

- Magamhoz. Egy szolgám már van, egyelőre a másik leszel. Jobb, ha beletörődsz. Főzni tudsz? Az optimális munka lenne, ugyanis a mostani nem. – Az ajtó varázslat hatására nyílt, de a nő olyan halkan suttogta az ige szavait, hogy Neromehh hiába fülelt, nem értette. Ez nem jó jel, innen nem szabadul a nő nélkül.

- És te miért vagy itt? – Kérdezte az elf belépve a nő után a vörös fényre.

- Vannak varázslatok, amiket élőlények közelében nem célszerű gyakorolni, de nekem nagyon fontos pontosan tudni. – Válaszolta az hidegen, levette fekete köpenyét, és felakasztotta. Neromehhnek összefutott a nyál a szájában, de melyik férfi járt volna másképp? Fekete bőrrel fedte el tökéletes testalkata részleteit, de nem is mindenhol! Hátát és derekát még teljesen szabadon hagyta, oldalán húzódott végig, mellmagasságig, ami felett csak 2 vékony szállal kötötte össze a nyakán, hogy le ne essen, és lábait is teljesen szabadon hagyva combtövénél nem kúszott tovább. Érthető öltözet volt, hiszen a vörös fénnyel együtt irtózatos meleg is járt, amit a belül lévő falon varázslattal készített szigetelőréteg tartott (talán a falat is ez tartotta össze). – Ne bámulj, mert igen hamar kis gazdája lehetsz egy nagy pofonnak! A társad nő, de ez nem jelenti azt, hogy neked szabad nála bepróbálkozni. A házból nem mentek ki, a torony az enyém, a többit nektek kell rendben tartani úgy, hogy bárki bármikor beállíthasson. Rövidnadrágnál többre nem lesz szükséged, az egyéb szabályokat pedig Amelia elmagyarázza. Vállalod a konyhát? – Nero bólintott.

- De milyen varázslatot kell gyakorolnod? – Érdeklődött.

- Ha nem tűnt volna fel, egy Sötét Mágussal beszélsz. Viszont én magasabb szintet akarok elérni. Hogy miért, ahhoz semmi közöd.

- Értettem. – Egy alig különböző adottságokkal rendelkező lány jött elő, szeme nem volt olyan élénk kék, és bőre világosabb volt, falfehér, mint egy vámpírnak, testalkatát viszont örökölte a mágusnőtől, arcvonásaival együtt, bár még csak 15 év körül járhatott, ugyanúgy formás idomokkal rendelkezett.

- Nocsak, mást is száműztek végre rajtam kívül? – Vigyorgott az elfre szemtelenül. Az anyja még csak rá se nézet, elindult a toronyba vezető lépcsőn, úgy válaszolt közömbös, nem törődő hangnemmel:

- Ő az új szakács. Vezesd kicsit körbe, és adj neki egy szobát, miután ismertetted a szabályokkal. Engem ne zavarjatok. – És eltűnt a lépcsőfordulóban. Amelia Nero-ra nézett, és mókás vigyorral mérte végig az elfet.

- Furcsa szerzet vagy te. Viszont legalább jóképű és izmos. Szereted a poénokat?

- Tűrhetőek. És köszönöm. A te szépséged sem hétköznapi. – A csaj csak kuncogott.

- De jól fogunk mi szórakozni! Nagyon megviccellek majd. De előbb a munka, mert anyám leveszi a fejemet. Szóval gyere. – És ezzel körbevezette. A kastély jobb oldali része úgy nézett ki, mint egy 3 csillagos szálloda, a másik rész a munkák elvégzésére volt alkalmas. Egy hatalmas konyha, mosoda, pékség (mármint a munkavégző része), egy takarítósarok a szerelőszobán és az irodán kívül.

- Szoktak is ide járni, hogy ilyen működőképes minden? – Érdeklődött Nero.

- Nem, általában mindez csak anyám kiszolgálására van így.

- Általában? És ennyi? Most sül a harmadik kenyér, 3 lavór a tisztított ruha…

- Igen, elképesztő, egymagára mennyi anyag kell. És bár néha itt vannak a mágustársai is, itt élek, mióta az eszemet tudom, de rajta kívül senkit nem láttam itt lakni. Persze a toronyba sose mehettem fel, tehát semmi nem biztos. Ezeken a falakin semminek a hangja nem megy át. Gyakran a nyitott ajtó ellenére sem. – Vonta meg a vállát a lány. Nem is kellett több Neromehh-nek, már indult is fel a lépcsőn a titokzatos nő után. Először nem is volt baj, de a harmadik lépcsőfokra lépve robbant egyet az ott őrt álló energiafal, és 3m-t dobta hátra a fickót Amelia nem kis örömére.

- Legalább ne nevess ki! – Morogta az elf, ahogy égnek meredt hosszú hajjal feltápászkodott. Hát tudnék hasonlatokat arra, hogy nézett ki a sok szőke hajszál, de az sem volt jobb, mikor kisisteregte magát, és szénaboglyára emlékeztetően leereszkedett össze-vissza állva. Amelia már a hasát fogva hahotázott. Nero-t még sokszor korázta a hideg, miközben próbálta igazítani lombkoronáját néhány gyorsan készített fonattal. Amelia vigyorgott rá:

- Olyan jól fogok szórakozni rajtad! Hm… Rengeteg ötletem van!

- Repesve várom… Főleg, ha ehhez hasonlók… - Közölte a lelkesedés teljes hiányával Nero.

- Nem ilyenek! – Tiltakozott kezeit feltartva a lány. – Rosszabbak, betegesek.

- Hogy lehet innen elmenni? Már lassan az is mindegy nekem, hová.

- Jó helyen vagy te itt. Fogsz szórakoztatni. Ez lesz a másodlagos feladatod.

- Veszettül örülök is neki. – Állapította meg Nero, miközben ismét nekiesett a lépcsőnek, ezúttal óvatosabban. A 3. lépcsőn inaktiválta a varázst, és egy varázskereső gömb segítségével fel is tudott menni az első emeletig. Fülelt. Halk sercegés.  Mi lehet? Áram? Hol? Miből? Semmi alkalmas energiaforrást nem talált, ami kint lehet, varázslattal generálni meg igen fárasztó, még egy nagyhatalmú mágusnak is. Letérdelt, és hozzáért az első lépcsőfokhoz. Semmi. Második? Na igen, az már igencsak megcsípte. Lepattintható volt viszont a teteje. Nem is nehezen. Egy mozdulat. Egyetlen rázós mozdulat… Le is szedte, és igencsak meglepődött azon, hogy mit talált benne: Egy elektrodémont, egy apró, patkány méretű, nyaktól lefelé bénult villámdarabot. Természetesen szabálytalannak tűnt első ránézésre, de ha valaki alaposabban megvizsgálta, mint Neromehh, rájöhetett, hogy medve formája van, amin az áram úgy táncol, mint a Napon a gázrobbanások okozta tűz.

 - Lenyűgöző, nem? – Hallatszott fölüle a következő lépcsőfokok felől.

-De. – bólintott. – Mágia? Hogy vezeti az áramot a lépcső, de megszökni nem hagyja? – A nő felvonta a szemöldökét. Eleinte csak némán nézte, majd megfordult.

- Kövess. És rakd vissza a tetőt. – El is indult a toronyba. Nero nem habozott, visszarakta a tetőt, és ment a nő után, figyelve, hogy oda lépjen, ahová a köpenyes személy. Furcsállta is, hogy köpenyben látja viszont, hisz Pokoli hőség tombolt a torony csúcsában, ahová mentek. – Méltónak ítéllek rá, hogy a tanítványom legyél. A feltétele az, hogy amit látsz, amit tanulsz, azt soha senkinek nem adhatod tovább. Te sem leszel mágus, hogy taníthass. De a varázslásban segíthetek, hiszen abban egész ügyes vagy. – Most fordult csak meg, egy varázslattal védett ajtó előtt, ami márványosan csillogva jelezte különös védelmét az összes létező színt variálva magán, mintha a márvány mintája vízesésként folyna tova az anyagban. – Vállalod tehát? Vagy hozzá elég bátor?

- Igen. – Bólintotta Nero határozottan. Érdeklődött a nő iránt, és minden alkalmat meg akart ragadni, hogy a közelében lehessen, hogy megismerje. – Vállalom.

- Tisztában vagy azzal is, hogy mentálisan és fizikailag is teljesen le foglak fárasztani, hogy szigorú és elégedetlen leszek a munkáddal, főleg az elején, hogy kiderítsem, valójában akarod-e jól csinálni, vagy csak szórakozol?

- Nem probléma, hasznomra fog válni, vágjunk is bele. – Nero már alig várta, hogy kinyíljon az ajtó, és meglássa, mit véd így ez a nő. Az csak mosolygott:

- Rendben, Neromehh. Ezesetben viszlát, és holnap ugyanitt ugyanekkor.

- De… Azt hittem, hogy akkor… - A nő felmordult az elfbe fojtva a szót:

- Innentől kezdve az van, amit én parancsolok. Nem vonhatod kétségbe, nem kérdőjelezheted meg, nem habozhatsz, és bármit mondok, meg kell tenned. Még akkor is, ha teljesen értelmetlennek, fájdalmasnak, vagy ellenszenvesnek találod. Ezt a kérdést azonnal nem lehet eldönteni. Alaposan gondold át, hogy belemész-e! Az egész életed megváltozik, és nem feltétlenül pozitívan. Sokan lesznek a varázserejük rabjai, és onnan nincs visszaút. Ha átveszi a hatalmat, véged. És ha nem arra koncentrálsz, hogy jól csináld, hanem rám, elemészt, ez biztos. Most tehát…- Ezt a mondatot már lényegesen nyugodtabb hangnemben mondta. – Menj, pihenj le, alaposan gondold át, hogy mit akarsz, és bele mersz-e menni, meg tudod-e nyerni a harcot saját magad ellen, amiben nem lesz segítséged. A kérdéseidre válaszolok, a mágia igéit és a használható trükköket megtaníthatom, melletted lehetek, még a kezedet is foghatom, de nem tudok és nem is akarok a küzdelmedbe beleavatkozni. És garantálom neked, hogy nem sok rosszabb és megrázóbb élményben lesz részed. Aludj rá még egy pár napot, azt javaslom. – És ezzel úgy eltűnt a varázszáras ajtó mögött, hogy Neromehh semmit nem látott a teremből mögötte. Mikor leballagott, még Ameliától végighallgatott néhány fárasztó viccet, aztán erősen elgondolkodva hajtotta álomra a fejét. Másnap egész nap ezen járt az agya, talált érveket mellette és ellene is. Nem volt más dolga az ebéd elkészítésén kívül, így, mikor a megfelelő időpontban visszament a nagy ajtó elé, már tudta, mit fog válaszolni.