névtelen

Néha oly fura érzés tölt el,
Leírhatatlan, mindent elnyel,
Mindent, mire nincs szükség,
És eláraszt az érzelmi bőség.

Nem tudom, lehet, dicsőség,
Hogy ilyen versekkel áld az ég?
Mostanában elfeledtem a bánatot,
Tiszta, vidám szemmel nézem a világot.

Nem tudja kedvem elrontani semmi,
Nem tudsz, bánat fölém kerekedni!
Ahogy a Nap süt, s melege eláraszt,
Elkerülök mindent, mi lefáraszt.

Nem küzdök teljes gőzzel álmomért,
Mire szükségem van, úgyis az enyém.
Mindent megad az élet, mire kérésed szól,
Ne dolgozd halálra magad, és meglátod.

Nem tudom, neked épp hogy magyarázzam,
Megkapod azt, aminek energiát adsz.
Valamilyen úton-módon egyszer eléred,
Lehet, hogy meg ezt, sosem érted.