Istenem!... (Dal, ének)

Egy bús harangszó árnyán
Sétál egy szív árván.
Mit ér ő így egyedül,
Ha a halál hegedül?

Egy árnyba zárt ének;
Száz lánc alatt a lélek.
Egy elhervadt virág,
Egy lány, aki imád.

Egy sötét erdő mélyén,
Lágy tűz fényénél.
Várhatna Rád...
De ne várj csodát...!

Kialszik a láng
Sötét éjbe zár
Az űr, mi bennem van.
Hogy éljek boldogan?

Úgy kéne egy barát,
Ki szívedbe lát,
Érezné, ha fáj,
S vigaszt nyújtna' tán.

Ki átölel, ha fázol
Kinél esőben nem ázol
Ki átsegítene ily nehéz helyzeten,
S átsegítene magas hegyeken.

Kinél nem ér félelem,
Én Őt keresem,
Bár nem lelem...
Reményem elszelel...

Kialszik a láng
Sötét éjbe zár
Az űr, mi bennem van.
Hogy éljek boldogan?

Sötét az égbolt,
Ami volt rég volt,
A szó már elszállt,
S írást nem talált.

Sötét az éj, fagyos a szándék,
Hogy itt legyen Ő, túl nagy ajándék
Ez így rossz egy játék,
Mindenki mondja: Várj még..!

De kialszik a láng,
Sötét éjbe zár
Az űr, mi bennem van....
Hogy éljek boldogan?

Az árnyak körbe vesznek,
S fülembe üvöltöznek.
Hallom egy árnymadár
Riasztó vég dalát.

Remeg a hangom, remeg a lábam,
Bár mondhatnám: Rád találtam
Hogy kiments innen, e sötét erdőből,
Miközben e árny víg dalt fütyül..

De kialszik a láng
Sötét éjbe zár
Az űr, mi bennem van.
Hogy éljek így boldogan?