Bevezető

Lágy hajnal gyengéd sugara ébresztette a nőt. Már figyelem egy ideje. Most tér magához; mióta megtaláltam -tegnap este sebekkel borítva-, ájultan feküdt a város mellett. Kinyitja kék szemeit, amik hálásan csillannak meg a meleg takaró és lekezelt sebek miatt, melynek jelenlévő fájdalmát szisszenése jelez. Hangja mély, és ugyan elég hideg, valahogy mégis érzem benne a hálát. Sápadt, hófehér arcát rózsaszín haja öleli körbe, ahogy elterül a puha párnán. Lélegzetvételei mélyek, gyorsak, egyértelműen nincs jól, de nem lázas.
-Hol vagyok?- Kérdezi halkan, erőtlenül. Számítottam rá, hogy felteszi a kérdést, de nem gondoltam végig, mit válaszolok rá; ezért rögtönzök:
-Nálam. Luis vagyok.-Mondom gyorsan látva elég ellenséges arckifejezését. Mocorogni kezd, majd fél perc múlva már ül, akárcsak én, de én mellette, egy széken. Kicsit meglep, hogy egy ilyen súlyos démontámadás után felül, de mivel törzsét körbefogják a sebek, megértem. Amikor készül felállni, finoman, de határozottan visszanyomom vállánál fogva az ágyra.-Kérlek ne, várd meg, amíg jobban leszel.
-Már jobban vagyok, köszönöm.-Idegesít ez a férfi, csak azért is felállok, és körülnézek. A szoba nem barátságtalan. A fala citromsárga, a bútorai fehér,  égkék, illetve világoskék színben pompázik. De maga a férfi valahogy nem szimpatikus. Arra rájöttem, hogy ellátta valaki a sebeimet, és arra is, hogy valószínűleg ez ő volt, és ide is ő hozott, de valahogy nem találtam eléggé megbízhatónak, vagy nem tudom. Volt benne valami, ami megriaszt. Valamiért úgy érzem, minél előbb el kéne mennem, ugyanakkor a kíváncsiság is dolgozik érzelmeim között. Vajon maradjak, vagy menjek vissza a küldetésemhez? Tényleg, mi is volt a feladatom? Elkezdem keresni a táskámat. Hát persze, hogy nincs meg! Ellopták a hülye démonok, és most a pénzemet költik valahol... Hát ezért görcölök én?! Ahj... Mindegy. Viszont így a küldetésem papírformája ugrott, tehát vissza kell mennem a Kapitányhoz, és bejelenteni, mi történt. Valami csoportot kellene kiiktatnom, szerintem legalábbis.. De mit, és hogy, arra már végképp nem emlékszem. Jobb lesz, ha maradok egy kicsit, néhány napot, vagy egy-két hetet, hátha lesz végre egy barátom is, ha már a csapat így szétvált. Igen, erre emlékszem. Összevesztem Noel-lel, és a végén a kórházban kötött ki.. Azóta vissza sem mentem a csapathoz, biztosan szétváltak. Én meg nem érdeklődve utánuk, visszatértem a Harcosokhoz, csak saját, pontosabban bérelt házban élek most, ahol Táltos is kényelmesen elfér. Tényleg! Hol a lovam?! Velem volt, erre emlékszem, aztán jöttek ezek a démonok... Talán megsérült? Meg kell találnom!
-Hol van Táltos, láttad valahol?
-Amennyiben a lovadról van szó, az udvaron.
-Jól van?-Bólintással jelzi, hogy igen. Ez valamennyire megnyugtat, mégis az ablakhoz lépek, és megnézem. Szerencsére igen... De...- Miért van bekötve a lába? Megsérült?
-Csak egy kis vágás, lekezeltem. Még csak a járásban sem zavarja őt.- Fáradt lehet, már megint elaludt állva. Odamegyek, és visszarakom az ágyra.